Studio Antikvárium

19. könyvárverés

Indicato hunc in finem fonte, túm vulgarium aliquot Vocum Hungaricum, tum aliorum multorum Nominum, in quibus sunt: Scytha, Hunnus, Hungarus, Magyar, Jász, Athila, Hercules, Ister, Amazon. &c. Pars 1-2. (egybekötve).

[Franeker] Franequerae, 1693. Leonard Strik. 1 t. (rézmetszetű díszcímlap) + [14] + XXXVIII + [2] + 468 [helyesen 470] + [23] p.; [8] + 327 + [17] p. Egyetlen kiadás. A magyar összehasonlító nyelvészet úttörő munkája, amelyet Otrokocsi Fóris Ferenc franekeri tartózkodása során írt meg. Otrokocsi volt az első, aki nagyarányú szóhasonlításokkal is próbálta bizonyítani a magyar nyelv rokoni kapcsolatait. Ezzel érlelődött meg nálunk a többnyelvű összehasonlítás gondolata és lehetősége. Annak ellenére jelentős ez a lépés, hogy - mint ma már tudjuk - hibás eredményre vezetett. Ő is elődeinek hagyományából, a magyar nyelv európai társtalanságából indult ki, és az elemi fokú nyelvhasonlítás módszerét követve a magyar héberrel való rokonságát igyekezett bizonyítani. A héber-magyar nyelvhasonlítás alapja tulajdonképpen a feltételezett bábeli zűrzavar előtti ősnyelvhez való hasonlítás, szerinte a héber őrizte meg legjobban ennek vonásait. De nemcsak a héberre figyel, felfogása szerint a magyarok őstörténetük során bebarangolták a három földrészt, de kiváltképpen Ázsiát, és otthagyták nyomukat ezekben a nyelvekben. A hangtörvények és hangmegfelelések ismerete híján a XVII. század nyelvésze túl nagy hangsúlyt fektet a hangalaki hasonlóságra. Műve külön tanulmánynak is beillő előszavában azonos jelentésű és hasonló hangzású szavak bemutatásával rokonságot talál nyelvünk és az angol, a francia, a latin, a görög, valamint a keleti nyelvek között is. Szerinte a magyar nyelv közvetlenül a hunokéból ered, lényegében megegyezik azzal. E felfogásával kapcsolódik a korábban már felvetett, a távoli, ázsiai Jugria felé mutató elmélethez. Ebből kiindulva tanulmánya fő részében előbb általánosságban foglalkozik a szkítákkal, majd a szkíta népek közül azokkal, amelyek az Új Testamentumban ismeretesek. Tárgyalja a hunok Dáciába és Pannóniába való bejövetelét, ír Attiláról. Szól az avarokról, majd a magyarok eredetét nyelvek segítségével illusztrálja. A nyolcadik fejezet a hunok nevének etimológiája; az utolsóban, pedig a magyar szót a héber vándorolni igéből eredezteti. Bár később nézeteit megcáfolták, érdekes és sokszor valóban nagyon szellemes szóhasonlításait szójátéknak minősítették, vitathatatlan érdeme, hogy új módszert vezetett be, és a korábbi munkákkal ellentétben kijelentéseit módszerével bizonyítani is igyekezett, s főleg, hogy felkeltette a honi érdeklődést a nyelvészet iránt, és ez az érdeklődés tudta azután tudományos színvonalra emelni azt. A címlapon régi gyűjteményi bélyegzések lenyomatai. RMK III. 3797. Apponyi 1441. Borda 114. Korabeli gerincén enyhén sérült pergamenkötésben. Kissé foltos, de összességében rendes példány.