Virag Judit Gallery and Auction House

(3) XIX. Századi mesterművek és Zsolnay kerámiák

Olaj, fa, 118x83 cm
Jelzés nélkül

Kiállítva:
-Goupil Gallery, London Regent Street 5. 1907 május – június 8. tétel
-Emil Richter Kunstsalon, Drezda Prager strasse, 1907. szeptember
-Keller und Reiner Kunstsalon, Berlin, 1907. november
-Galerie Georges Petite, Párizs, 1908 január
-Pietro del Vecchio, Lipcse, 1908 március – április
-Galerie Bock, Hamburg, 1908 május
- Tornai Gyula Japán és India. Műcsarnok, Budapest, 1909 október, 115. számú kép.

Reprodukálva:
-Japán és India, Tornai Gyula külön kiállításának tárgymutatója, 1909 október, 115 számú kép
-Gyöngyösy Nándor, A mai magyar művészet. Budapest, 1916. Képzőművészeti anthológia. 39. oldal

„1905 szeptember havában partraszállott Yokohamában, honnan rövidesen átköltözködik Tokióba.” – olvasható az 1909-es Műcsarnokban megrendezett kiállítás bevezetőjében. (Ez látszik a legmegbízhatóbb forrásnak a megannyi egzotikumra éhező cikkíróval szemben, itt Tornai Gyula ugyanis személyes képmagyarázataival látta el a füzetet, s az előszó is a művész közlése alapján készült.) Keleti útja során 16 hónap alatt körbejárta az egész szigetországot, majd Indiába utazott. A Tancoló gésát ebben az időszakban készíthette, melyet 1907-ben már Londonban VII. Edward személyesen láthatott, sőt talán el is gondolkozott azon, vajon képünket, avagy egy másik, gésákat ábrázoló festményt vásároljon meg gyűjteményébe. (Az utóbbi mellett döntött.) Tornai Gyula, míg képei egyik európai városból a másikba vándoroltak, visszatért Indiába, ahonnan – a szóbeszéd szerint – a keleti ételek, a furcsa étkezési szokások, de főleg az Indiában oly közkedvelt csemege, a záptojás tudta csak hazaterelni a művészt. Ezalatt a képek megjárták Londont, Drezdát, Berlint, Párizst, Lipcsét és Hamburgot. A 77 darabból elkelt 33, de a budapesti nagy kiállításra újra gyarapodott a kollekció. Tornai szorgosan gyűjtötte a kiállításokról világszerte megjelent cikkeket, ennek köszönhetően szerezhetünk tudomást a Táncoló gésa útjáról is. A megkapó jelenség az újságírókra is mély benyomást gyakorolhatott, mert számos tudósításban cím szerint is említették. A kép nagy valószínűséggel, itthon, az 1909-es kiállításon kelt el. (Később ilyen című tétel nem szerepelt sem az 1917-es Nemzeti Szalon tárlatán, sem az 1929-es Hagyatéki aukción. Bár egy reprodukción 1916-ban még feltűnt Gyöngyösy Nándor Képzőművészeti almanachjában, de további sorsa ismeretlen.)
A képek útját egész Európában dicsérő s a művészt méltató cikkek kísérték. Vajon mitől volt Tornai ennyire népszerű már a maga korában is? Magas rangú támogatói és megrendelői között maharadzsák és miniszterek is voltak. A vándorkiállítások megszervezésével a művész menedzseri profizmusról is tanúbizonyságot tett, és nem elhanyagolható az a tény sem, hogy megtalálta a hangot a nagyközönség felé is. Tornai tökéletesen ötvözte az idegen kultúrák iránti lelkesedését az európai, akadémikus művészi felfogással. Keleten a nyugati előadásmód, Európában pedig a keleti téma tette sikeressé a művészt. Tornai Gyula személyiségét mániákus gyűjtő- és utazó szenvedélye gazdagította, amely szükséges volt ahhoz, hogy képei tényleg hitelessé váljanak. Észak-Afrika, majd Ázsia népei, művészetének motívumai, és formái mintha megbabonázták voIna a festőt. Vásznairól e kultúrák iránti őszinte és ösztönös rajongás árad. „Nem szabad ezeket a képeket a tudományosságra törekvő Keletkutató szemével nézni. Nem szabad bennük néprajzi igazságokat keresni.(...) A sok színes ruhadarabot úgy akasztotta modelljeire, ahogy éppen egyéni ösztöne sugalmazta.” Tornai Gyula gésái, talán a művésze témában a valóságot hűen bemutató szándéka miatt mégis realisztikusabb hangulatot keltenek. Beszámolóiban, képeihez fűzött magyarázataiban, próbálta megértetni és megismertetni az európai szemlélőkkel a gésák életét. A teaházak Kiotóban című festményéhez hozzáfűzi: „Csak a Japánban járt ember tudja, hogy mi a teaház és az európai hiedelembe hamisan van beállítva ez a mulatóház, s a Japánban járt ember sem tudja jól jellemezni, mert nincs Európában semmi, amihez hasonlíthatná. A gésa tánczosnő, artistanő és szolgáló, van köztük elsőrangú tehetség s ahol zenével, fürdővel, ebéddel, táncz- és zene-produkcziókkal szolgálnak, éppenséggel nem olyan erkölcstelen tanya, amilyennek európai félreértői képzelik. Sajátságos szabadság és sajátságos konvenczió uralkodik benne s a gésa semmivel sem megközelíthetőbb, mint másutt p1. az artistanő, aki a maga hangulatának, szenvedelmének, kedvtelésének ura.” (Hasonlóan tiszteletteljes a valóságot bemutatni törekvő képe a Gésa, avagy Japáni nő, a Gésaház Tokióban, vagy a Rhododendron tánc ünnep.)
A Táncoló gésa mozdulatában, - bár egy mozdulatsor kimerevített pillanatát láthatjuk csak – könnyedség és belső lelki finomság rejlik, mintha csak integetne felénk. Alakja szinte kitapintható valóságban érzékelhető. Az aprólékos, anyagszerűen megmunkált tarka kimonó, a világos testrészek (a vastagabban felrakott festékfoltok) szinte kiugrasztják az alakot a lazúros áttetsző háttérből.
A művész, képeinek születésekor a legapróbb részletekre, így művét befejezetté tevő keretre is gondos figyelmet fordított. A Táncoló gésát körülölelő kereten két jellegzetes forma ismétlődik, ezek tartalma az előző tulajdonos szíves közlése szerint a következő: A kerek alakzat (mitsutomoe), azaz három harcos, vagy a harcoló elemek néven ismert, a természet körforgását jelképezik. Ezek között spirális alakzatok helyezkednek el a kagyló, vagy kagylókürt.
A kagyló a szerelmet és a beavatást, a kagylókürt a bölcsességet osztó Buddha hangját, a (számszára) létkörforgás feletti győzelmet jelentik. A keretbe vésett apró pontok talán csillagok, az istenség jelenlétét, az örökkévalóságot és a reményt fejezik ki.

A képet a mesteri fafaragvánnyal összekapcsolva, a táncot lejtő gésa alakja mögött mélyebb összefüggések világát sejthetjük meg. Beszédes mozdulatával talán épp ugyanarról mesél nekünk minta díszes keret.

F.K.