Virág Judit Galéria

(3) XIX. Századi mesterművek és Zsolnay kerámiák

Olaj, vászon, 140x112 cm
Jelezve jobbra fent: Aba Novák

Aukcionálva és reprodukálva:
-10. művészeti képaukció BÁV, 1964. május, 1. tétel

Kiállítva:
-XXX. csoportkiállítás Ernst Múzeum, 1924. október, 85. tétel
-Aba-Novák emlékkiállítás Magyar Nemzeti Galéria, 1962. 27. tétel

Az I. világháború után színre lépő klasszicizáló nemzedék - Korb Erzsébet, Szőnyi István, Aba-Novák Vilmos, Patkó Károly - művészete a szuggesztív erejű önarcképek és heroikus tájábrázolások mellett talán leginkább azokkal a monumentális aktokból épített, általában bibliai-mitológiai keretbe helyezett kompozíciókkal jellemezhető, melyek 1922-23 folyamán készültek el. E csoport számára az emberi test, elsősorban a női aktok váltak a forma- és kompozíció-kísérletek színtereivé. A testek plasztikus tömegét hangsúlyozó, fény-árnyék kontrasztra építő kompozíciókhoz számtalan tanulmány és vázlat készült, melyeknek összegzői voltak Szőnyi István Danaidák (1922-23), illetve Patkó Károly Niobé (1923) című reprezentatív, nagyméretű alkotásai.
Ezekhez az összefoglaló művekhez kapcsolódik AbaNovákVilmos Fürdőző nők (1922-23) című festménye is. Aba-Novák első önálló kiállításán (Ernst Múzeum, 1922) nagy számban mutatta be aktrajzait, kompozíciós tanulmányait, melyeken - a korabeli kritikus szerint – „plasztikai és rajzbeli értékekről van szó, ezek az aktok csak ürügyek a művész tér-, test- és realitásérzéseinek kifejezésére”. A művész hagyatékában fennmaradt gazdag rajzsorozat aktábrázolásai jól illusztrálják ezirányú kísérleteinek főbb irányait, felfogásának változásait.
Az 1920 körül készült szén- és krétarajzokon érezhető a legerősebben a formák felbontásának igénye, a síkokra tagolt, szinte kubisztikus formaképzés, míg 1921-22-től egyre több fény járja át, tapogatja le a plasztikus testeket. Az akttanulmányok - melyeken a legváltozatosabb testhelyzetekben pózoló női aktok jelennek meg önállóan vagy csoportokba rendezve - segítségével rekonstruálható egy-egy nagyobb kompozíció kialakulásának fázisai. Különösen fontosak azok a ceruzával, tussal és tintával készült rajzok, melyek a Fürdőzőkhöz, illetve a rengeteg aktot felvonultató Vízözönhöz készültek 1921-23-ban.
E tanulmányok jórésze szorosan kapcsolódik a művész 1920-as évek első felében kibontakozó rézkarcoló tevékenységéhez. A Képzőművészeti Főiskola grafikai osztályán készült rembrandti ihletésű rézkarcok - melyek között néhány alakos tanulmányjellegű munkát és sokalakos aktkompozíciót egyaránt találunk - viszonylag kis méreteik ellenére kidolgozott variációi a nagyobb szabású olajfestmény-kompozícióknak. A fürdőzés jelenete több ekkor készült sokszorosított grafikai lap tárgya, viszont a téma egyik első megfogalmazásának tekinthető az a kisebb méretű olajvázlat, melyet a művész 1921-ben készített.
A Magyar Nemzeti Galéria grafikai gyűjteményében található Fürdőzők (1922) című kompozíció megoldása foglalkoztatta leginkább Aba-Novákot. Az előtér fatörzshöz támaszkodó, illetve heverésző erősen plasztikus, monumentális nőalakjaihoz számos tanulmányrajzot készített. A háttér hármas aktcsoportja szorosan kapcsolódik másik nagyméretű, hasonló témájú kompozíciójához. Valószínűleg a tusrajz lappangó olajfestmény-változatát állították ki 1924 októberében, az Ernst Múzeumban. Ezen a tárlaton szerepelt Aba-Novák Vilmos Fürdőző nők (1922-23) című reprezentatív alkotása is.
A színpadszerű előtérben pózoló heroikus, szoborszerű női aktok kompozíciós sémája a Gráciák megjelenítésének antik- reneszánsz alaptípusára vezethető vissza. A középen elhelyezett, kontraposztban álló, monumentális hátaktot kétoldalról szemben ábrázolt figurák fogják közre. Erősen tagolt, plasztikus megfogalmazásuk szorosan kötődik a művész szerkezetet hangsúlyozó, szinte épített, kubisztikusaktjaihoz, bár az 1922 körül készült tusrajzokhoz hasonlóan az élek lekerekítettebbek, a formák lágyabbik, a fény feloldja a tömböket, finoman modellálja a testfelületet. A szélső aktok befelé forduló mozdulata, a fatörzs és a lombok hajlata gúla-kompozíciót képez, melyet felül viharos, fénypászmákkal szelt, mélykék égbolt zár le. A festmény aranybarna aktjai, a középtér fürdőző tömege, a téglavörös talaj csaknem monokróm színvilága Aba-Novák festészetének legkorábbi időszakához kapcsolható. Ezzel szemben a háttér, az égbolt megfogalmazásának expresszívebb hangvétele: különösen az elővillanó zöldek, türkizek, mályvák és rózsaszínek a későbbi, prizmatikus színekben tobzódó festményeket előlegezik meg.
Az 1920-as évek első félében Aba-Novák művészetének egyik legjelentősebb elemévé a fény válik. Az évtized elején az erőteljes fény-árnyék hatások elsősorban a testek plasztikus tömegét hangsúlyozták. A szobrászi formálás az egyre inkább sugárzó, mindent átjáró, spirituális fény hatására fokozatosan feloldódik, bár a testek soha nem vesztik el stabilitásukat. Ezt a törekvést jól mutatja a Fürdőző nők (1922-23) egy kisebb méretű változata. Az aktok nyúlánkabbá váltak, testiségük csökkent, modellálásukban a fény jutott főszerephez. A csaknem egyidőben készült két olajfestmény egymást erősítve mutatja azokat a változásokat, melyek Aba-Novák festészetében történtek. Alapproblémává vált a tömeg és szerkezet megőrzése az egyre fokozódó, mindent átjáró fénnyel szemben. A változatok a megoldás két lehetőségét kínálják. Egyiken elsősorban a plasztikai értékek a meghatározóak, a kép az 1921-23 közötti időszak reprezentatív záródarabja lesz. Ezzel szemben a kisebb alakú változaton a fény, a meghatározó elem, s ezáltal egy új fényértelmezés kezdeményezőjévé válik, melynek fő darabjait a Zugligetben, Felsőbányán (1925), de még inkább Igalon és környékén (1926-27) készült festmények között találjuk meg.
Aba-Novák nagyszabású, fürdőző aktokat ábrázoló festményéhez a nemzedéktársak kompozíciói közül több grafikai alkotás, illetve festmény kapcsolható. Szőnyi István hármas aktot ábrázoló tusrajza (1918) hasonló kompozíciót mutat, míg a téma közeli variációinak tekinthetők Patkó Károly olajfestménye (1920) és Gábor Jenő litográfiája (1922). Talán a legközelebbi analógiaként említhető Patkó kisméretű Fürdőzők (1922) című alkotása, melyen szintén monumentálisra növelt női aktok töltik meg az előteret. Az alapkompozíció ugyan nem azonos, viszont a bal oldalon elhelyezett hármas aktcsoport, illetve a hozzá készült tanulmányrajz közvetlen párhuzama Aba-Novák kompozíciójának.
A Fürdőző nők (1922-23) jelentős darabja a korszak „Árkádia”-festészetének, melynek gyökerei egészen a XIX. század utolsó harmadába nyúlnak vissza, Hans von Marées mitologikus aktkompozícióihoz és Puvis de Cliavannes monumentális falképeihez. A neoklasszicizmus képviselői számára a századvég „aranykor”- festészetét elsősorban az 1910-es évek avantgarde mesterei, a Nyolcak (mint pl. Kernstok Károly, Pór Bertalan, Márffy Ödön, Berény Róbert), illetve az aktivisták klasszicizáló szárnyénak alkotásai közvetítették. Aktos kompozícióik a múltba való nosztalgikus visszavágyódás helyett azonban egyfajta utopikus jövőképet testesítenek meg. Közvetlen előzményként tarthatjuk számon a Fiatalok, illetve Hetek elnevezésű művészcsoport, közülük is elsősorban Uitz Béla, Kmetty János, Dobrovits Péter és Perlrott Csaba Vilmos klasszicizáló, szimbolikus-allegorikus aktábrázolásait. Az 1920-as években a korábbi formabontó, analizáló törekvések helyébe a harmónia és egyensúly, az összegzés iránti vágy lépett. Szőnyi Isván, Korb Erzsébet, Patkó Károly és Aba-Novák tudatosan kölcsönözték előző korszakok, az antik kultúra és a reneszánsz forma- és kompozíció-készletét. Bravúrosan szerkesztett kompozícióik, bibliai vagy mitológiai környezetbe helyezett sokalakos jeleneteik az ember és táj idilli kapcsolatát, a letűnt, de visszasóvárgott Árkádiát idézték fel újra.
Aba-Novák Vilmos Fürdőző nők (1922-23) című, nagyméretű olajfestménye összegzője a számtalan változattal megrajzolt akttanulmányoknak, rézkarcoknak és kisebb igényű olajvázlatoknak. Nemcsak a művész 1919-23 közötti alkotó periódusának összefoglaló alkotása, hanem az 1920-as évek neoklasszicizmusának egyik reprezentatív kulcsdarabja is. Bár a klasszikus téma újra és újra foglalkoztatta a művészt, az 1924-ben készített rézkarcot és a két esztendővel később alkotott Kettős aktkompozíciót (1926) már csupán a Fürdőzők-sorozat kései záróakkordjaiként értékelhetjük.

Zs.F.