Belvedere Salon

20th Art Auction

Pasztell, papír, 51 x 66 cm J.j.l.: Jándi D. Révész Emese szakvéleményével

Tanulmány:
Jándi Dávid egyéni módon ötvözte a festészet klasszikus hagyományait a modernizmus újszerű látásmódjával. E sajátos stiláris kísérlet fontos alkotása a Keresztlevétel, amelyben e klasszicizáló műcsoport számos ösztönzője érhető tetten. Jándi már Nagybányán töltött tanulóévei alatt is vonzódott a monumentális kompozícióhoz. Vázlatkönyvében már 1914–1915 körül feltűntek a Passió történetének első vázlatai. Bibliai tárgyú képeket nagy számban állított ki 1923-ban a Belvedere Galériában megrendezett tárlatán. A festészet „nagy tradíciója” újult erővel járta át képeit utazásai hatására, mikor 1925 és 1930 között évente ellátogatott Itáliába, bejárva Velence, Bologna, Firenze, Róma és Szicília képtárait. E tapasztalatok hatására a huszas évek második felében igen erőteljesen jelentkezett sokalakos-aktos kompozícióin a későreneszánsz, a manierista és a barokk festészet hatása. Képünk keletkezése is ezekre az évekre tehető, mikor számos tárlatán mutatott be Keresztrefeszítés vagy Keresztlevétel címmel műveket. 1927-ben a kolozsvári Ellenzék című újság például kiemelte „hemzsegő alakokkal betöltött” Keresztlevételét. Jándit sosem e történetek embere karakterei, lélektani mozgatórugói érdekelték. A bennük feltárulkozó tragédiát csupán nagyszabású, kompozíciós gyakorlatok ihletőjének tekintette. A Keresztlevétel példáján jól nyomonkövethető e gyakorlata: jelenetét elvont térbe és időbe helyezi, mellőzve a históriai hitelesség minden járulékos eszközét, szereplői nélkülöznek minden egyéni karaktervonást, cselekedeik magyarázata nem lélektani, hanem pusztán kompozicionális, képelméleti. Mindezek ellenére a jelenet azonosítása egyértelmű, hiszen Jándi az évezredes keresztény képi hagyomány ősi toposzát használja, mikor a Golgota-jelentekhez kapcsolódó háromszög kompozíció sémáját alkalmazza. Ebben az olvasatban Jándi képe sokkal inkább tudatos művészettörténeti citátum, mint a bibliai szöveg önálló interpretációja. A reneszánsz festőóriásainak idézése nyilvánvaló: kicsavart testtartásba hajló, izmos alakjaiban Michelangelo, mélytüzű koloritjában El Greco hatása felülírja a festő saját egyéni jelenlétét. Ahogy a kompozíció egészének zsúfolt szenvedélyességét is egyfajta újjáélesztett manierizmus táplálja. Jándi kísérlete a legkevésbé sem volt magányos törekvés a huszas évek hazai festészetében. E beszűkült játéktérben a „nagy tradíció” aktualizálása az avantgarde szélsőséges formabontásának alternatívájaként jelent meg. A Szőnyi-kör neoklasszicizmusa – amelyhez Jándi is oly sok szállal kötődött – sajátos kísérlet volt az akadémikus szépségkultusz és a modernitás individualizmusának összeolvasztására. Jándi Keresztlevétele ebből adódóan párhuzamait Aba-Novák Vilmos korai munkái, a Szőnyi-kör festészete és az ún. „rézkarcoló nemzedék” grafikáinak körében leli fel. A téma illetve annak formailag rokon megoldásai Jándi életművében újra és újra felbukkannak. Képünk analógiái fellehetőek a pécsi Janus Pannonius Múzeum gyűjteményében (1926, ltsz.: 81.24) és szintén 1926-os datálással a Máramaros Megyei Múzeumban. A téma 1940-es átiratán (Nagybányai Múzeum) már monumentális vízióként jelenik meg a kivégzés. Amíg tehát a Keresztlevétel korai változatai még az első világháború traumájára reagáltak, addig e késői átirat már egy újabb világégés nyugtalanító előérzetét hordozta.
Révész Emese