Belvedere Salon

20. Kunstauktion

Olaj, vászon, 106 x 76 cm J.n. Szerepelt a Kieselbach Galéria 18. (2002. április) aukcióján, 182. tétel Reprodukálva: Múlt és Jövő XXII. évfolyam (1932. április), 103. o.

Tanulmány:
Hétről-hétre a gyertyagyújtással indul a sabbath, hétről-hétre ez a pici mozdulat jelenti az ünnep kezdetét, biztosítja a rituális idő körforgását, tartja egybe a családot… Négyen vannak, ahogy ez a gyertyák számából kiderül, mert Galícia-, Bukovina-szerte és Kelet-Magyarországon is a család gyarapodásával nő a gyertyák száma. Ebből a négy gyertyából az évek során már csak több lehet, kevesebb nem, s így dacára szétszóródásnak, halálnak, a lelkeket szimbolizáló aprócska lángok, e bizonytalanul táncoló fények mindig velük maradnak. A lány az asztalnál ül, a térítés feladata az övé és mint a család legkisebb tagja, komolyan segédkezik majd a szombatbúcsúztató szertartásnál, magasra tartva a havdala-gyertyát. A fiú hátrébb áll, kezében papír fehérje villan, az apja talán még a zsinagógában van. Az órásmester apáról, s Perlrott Csaba Vilmos családjáról keveset tudunk. Nem tudjuk, mennyire volt rigorózus a családfő a vallási előírások követésében, de az nem kétséges, hogy fia nem választotta szét az öröklött identitást és a maga választotta hivatást. Az anya arca elevenedik meg legrészletesebben: a lehunyt szem és a széttárt kar valami belső tűzről, magafeledt odaadásról árulkodik, alakjában és mozdulatában sűrűsödik a kép mondanivalója, minden egyéb nélkülözhetetlenül ugyan, de kiegészíti őt, minden forma lágyan feloldódik mellette… Képünk nem formaprobléma, nem tépelődő kutakodás, hosszas, kitartó vizsgálódás eredménye, hanem személyes vallomás. „Minden jó műalkotás kritériuma, hogy az alkotó őszintén fejeződjék ki benne” – vallotta a festő. Naplót sem szokás aláírni.
(Részlet a Kieselbach Galéria 2002. áprilisi aukciós katalógusában K. Zs. monogrammal aláírt műelemzésből.)