Belvedere Szalon

20. Művészeti aukció

Olaj, vászon, 50,5 x 70 cm J.b.l.: Czóbel

Tanulmány:
Ez az érzékeny és finom tájrészlet apró, földszintes házaival, kis előtéri tisztásával, ívelődő fakerítésével és uralkodó léptékű, lombos fájával Hatvan városában készült. A biográfia ezt megelőző előtörténete is fontosnak tekinthető a stílusalakulás szempontjából, ezért először ezzel érdemes foglalkoznunk. Czóbel Béla az 1910-es évek közepétől Hollandiában, majd hét esztendőn át Berlinben élt és dolgozott, miközben végigjárta az expresszionizmus Európa-szerte egyre szélesedő stációit, de érdeklődéssel ismerte meg a francia „Vadak” koloritforradalmát is. 1925-től végleg Párizsban telepedett le, és festészetével az „École de Paris” rangos mesterévé érett. Nemzetközi sikerei mellett és a francia kultúrába történt integrálódása ellenére sem szakadt meg kapcsolata szülőhazájával. A harmincas években egyre gyakoribb hazalátogatásai alatt és itthon töltött nyarai idején – a későbben választott Szentendre mellett – barátja, báró Hatvany Ferenc festő vendégeként a hatvani kastélyban és környékén is dolgozott. Ismert mesterművek születtek itteni munkássága nyomán, s ezekhez kapcsolódik elemzésünk tárgya, a „Hatvani utca” elnevezésű tájrészlet. Ekkorra már Rouault-val, Soutine-nel mutatkozó némi rokonságát túlnőtte, és Segonzac-hoz hasonlóan az abszolút festőiség, a túláradó líra, a szenzuális szubtilitás alapjain teljesen egyedi alkotói hangvételt teremtett meg piktúrájában. Mindössze két uralkodó színre: a drappos rózsaszínre és a barnákkal átszőtt zöldekre építette fel Czóbel a teljes kompozíciót. Sejtelmes és puha szerkezetű előadásmódjával, az előtéri kis tisztás halk szavú tagolásával, a kerítés dimenzionáló elhelyezésével s az uralkodó, dús lombozatú fa főtémaként kezelt szerepeltetésével egy minden részletében organikusan illeszkedő természeti környezetet, táji élményt foglalt egybe. Mindez Czóbel sajátosan takarékos anyaghasználata mellett, flexibilis színmodulációkkal, és egységes folthatásokkal tárul elénk. A mester eszköztára akadálytalanul és zökkenőmentesen hívja életre az alig változó, rezdülékeny hangulati hatást, a halk szavú lírikusságnak nemes egyszerűséggel áradó, művészi szépségét. Mérték és arány, érzékenység és műízlés, alig mozduló képi történés és a vizuális élmény maradéktalanul feltáró áradása avatja Czóbel Béla ezen festményét számunkra esztétikai élménnyé. Ugyanazt vallhatjuk ma is a mester művészetéről, amit 1934-ben egyik hivatott első monográfusa, Kállai Ernő így jellemzett: „… Czóbel sűrű, összevont, tónusos színfoltoknak ütemesen tagozott, hol világosabb, hol sötétebb rendjén a fény eloszlik a kép egész felületére. Ahány színfolt, annyi hol élénkebben, hol fojtottabban sugárzó, önálló fényforrás. A fény színné vált, a színek széttáruló skálája rendjén decentralizálódott.”
Aszalós Endre