2025. szept. 24., szerda
Élő közvetítés (LIVE)

Studio Antikvárium
39. könyvárverés

2017. 12. 20. szerda 17:00 - 2017. 12. 20. szerda 20:28

 
159.
tétel

Radnóti Miklós (1909–1944) költő, műfordító „Ó, régi börtönök nyugalma…” című versének saját kezű, aláírt, tintával írt eredeti kézirata.

Radnóti Miklós (1909–1944) költő, műfordító „Ó, régi börtönök nyugalma…” című versének saját kezű, aláírt, tintával írt eredeti kézirata.

Kelt: [Budapesten], 1944. március 27. Egy levél, egy beírt oldal. Mérete: 210x170 mm. A 14 sorból álló vers már csak a költő halála után, először az Új Magyarország 1946. húsvéti számában, majd kötetben a „Tajtékos ég” című...

Archív tétel - A műtárgy már nem megvásárolható

Leütési árakat tartalmazó katalógus!

Kérjük regisztráljon, vagy lépjen be a funkció használatához.

belépés   regisztráció
  • saját katalógusba teszem
  •  megjegyzés írása
  •  üzenet az aukciósháznak
  • elküldöm ismerősnek
  • kinyomtatom ezt az oldalt
Kérjük regisztráljon, vagy lépjen be a funkció használatához.

belépés   regisztráció
üzenet az aukciósháznak

Ha a tétellel kapcsolatban nem talál valamilyen információt, részletet, kérdezze meg közvetlenül az aukciós háztól.


Kérjük, jelentkezzen be, vagy regisztráljon, hogy el tudja küldeni a tételt egy ismerősének.

belépés   regisztráció

Tétel teljes leírása


Kérjük, regisztráljon, lépjen be, és fizessen elő, hogy láthassa a műtárgy teljes leírását!


ajánlott műtárgyak a katalógusban

159. tétel
Radnóti Miklós (1909–1944) költő, műfordító „Ó, régi börtönök nyugalma…” című versének saját kezű, aláírt, tintával írt eredeti kézirata.
Kelt: [Budapesten], 1944. március 27. Egy levél, egy beírt oldal. Mérete: 210x170 mm.
A 14 sorból álló vers már csak a költő halála után, először az Új Magyarország 1946. húsvéti számában, majd kötetben a „Tajtékos ég” című (Budapest, 1946. Révai) posztumusz kötet 97. oldalán jelent meg.
A kézirat utolsó három sorában Radnóti saját kezű javításai láthatók. Az egyik sor teljesen átfirkálva, fölé írva a végleges változat, a másik kettőnél is több szó átjavítva. Ez egyértelműen azt bizonyítja, hogy ez a vers eredeti kézirata, s nem a költő által készített tisztázat. A javított szöveg szóról szóra megegyezik a megjelenttel, a javítások alatti szavak nehezen olvashatók.
A vers egyike a költő utolsó Budapesten írt verseinek, mielőtt Radnóti 1944. május 20-án bevonul a harmadik – és számára végzetes – munkaszolgálatra.
A háborús események és a munkaszolgálatos tapasztalatok alakították ki Radnóti utolsó évei költészetének hangját és szemléletét. A személyes pusztulás lehetősége, amely már korábban átszőtte a költő közérzetét és verseit, most bizonyossággá vált; meggyőződéssé, amely mindinkább erősödött, amelyet a köznapi valóság igazolt. A közeli halál tudata ott rejlett minden érzésben és minden mozdulatban, a munka, a szerelem, az álom óráiban. A versek a halálra ítéltek és a halálra szántak szinte természetes gesztusával szólnak, amelyben már nincs rémület, meglepődés és tiltakozás. A költőt nem maga a pusztulás bosszantja már, hanem az erőszakos, gyötrelmes és gyalázatos halál, amelyet a fasizmus készített kiszemelt áldozatainak.
Az „Ó, régi börtönök nyugalma…” című versben a más, az emberibb halál gondolata jelentkezik Radnóti nosztalgiái között. Elképzeli a méltányos véget, amely szelíd mozdulattal zárja le a semmibe pillantó szemet, és irgalmas békét hoz a vergődő szív számára. A halált, amelynek méltósága van, amely nem fosztja meg emberi lényegétől az elmúlásba távozót. De érzi, szinte tudja, hogy neki más sorsot, más véget készít a kegyetlen idő; gyalázatos és gyötrelmes halált. A jó halál vágya és a rossz halál félelme megrendítő vallomássá teszik a verset.
Az 1946. könyvnapjára megjelent kötetet (Tajtékos ég) Szegi Pál így ismertette a Válasz 1946/1. számában: „… Utolsó versei a dísztelen igazmondás kopár pontosságával tudósítanak tragikus élete utolsó éveiről, napjairól. Ebben a zord, biblikus erejű kopárságban nagyok. A versnek, úgy érezzük, már szerves részévé lett az aláírt dátum és helymegjelölés is. Beleszól, belezenél, belekiált ez a végső szürke adat…”