Régikönyvek.hu

Fair Partner ✔
51. Online árverés

Sinkovit Imre.
Vigasz-lámpácskák".
Válogatott írások 1981-2000.
Budapest, 2001. Kairosz Kiadó (Akadémiai Nyomda).
171 + [5] p.
Hozzátartozik egy autográf, aláírt cédula: "Thurzó: nagyon hosszú és gyenge, tehát kimarad! Sinkovits Imre."
Sinkovits Imre (Budapest, 1928. szeptember 21. – Budapest, 2001. január 18.) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész. Öccse, Sinkó László Kossuth-díjas színművész, felesége, Gombos Katalin szintén színművész volt. Gyermekeik Sinkovits-Vitay András (1952) és Sinkovits Mariann (1954) színművészek. 1948-tól a Belvárosi Színházban, 1949-től az Ifjúsági Színházban játszott, ösztöndíjasként az Apák ifjúsága című darabban láthatta a közönség. Kolléganője Gombos Katalin színésznő volt, aki éppen ekkor szerződött vidékről Budapestre, a darabban ő alakította Dását. Hamarosan szerelem szövődött köztük, és 1951-ben össze is házasodtak. Ugyanebben az évben szerezte meg diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, valamint ugyanekkor a Nemzeti Színházhoz ment át, ahol 1956-ig játszott. Az áttörést Madách Imre Mózes c. darabjának főszerepe jelentette számára. Mózest, olyan drámai erővel játszotta el, hogy a bemutatótól számítva 22 éven keresztül, 700-nál is több alkalommal lépett fel ebben a szerepben.
A Balatoni Monika szerkesztette kötetet forgatva az olvasó rácsodálkozik arra a tényre, hogy Sinkovits Imrének egy kötetre való írása jelent meg az elmúlt húsz évben különböző folyóiratokban, hetilapokban (Tiszatáj, Film, színház, muzsika, Magyar Ifjúság). A tematikus rendben sorakozó írások a jól ismert Sinkovits Imrét új oldaláról reprezentálják: aki A sosem felejthetők című bevezető írásában mesél származásáról, a felejthetetlen szülőkről, nagyszülőkről. Az ősök, az idősebbek, a régmúlt iránti tisztelet és szeretet hatja át írásait, búcsúbeszédeit, nekrológjait, versét. Olyan mindenki számára példaadó emberi tulajdonságok jellemezték, mint a hűség és a szeretet. De ezeket az elveket nem látványosan hangsúlyozta, hanem cselekedeteiben, szerepeiben juttatta kifejezésre. Hűséges volt a családjához, a színházához, egykori iskolájához (Az óbudai Árpád Gimnázium), barátaihoz. A kollégái is szerették, mint ahogyan ő is szerette őket, mert számos beszéd olvasható a kötetben, amelyeket az örökre eltávozott színész társai ravatalánál mondott (Mészáros Ági ravatalánál, Isten veled Gyuri!). Ablonczy László Utószavában Szeretet-lámpácskáknak hívja a művész mindenkire odafigyelő személyiségét. Külön „fejezetbe gyűjtötte” a szerkesztő a határon túli magyarságról, illetve az erdélyi vendégszereplésekről szóló cikkeket. Dokumentálja a kötet Sinkovits Sütő Andrással való barátságát, akinek színműveiben mindig feledhetetlen alakítást nyújtott.
Illusztrált kiadói kartonálásban."