Virag Judit Gallery and Auction House

(2) Tavaszi képaukció

Olaj, vászon, 76x67 cm
Jelezve jobbra lent: Schönberger 1931

Kiállítva:
-Magyar Nemzeti Galéria, Schönberger Armand festőművész (1885-1974) emlékkiállítása, 1985. (A műtárgyjegyzéket összeállította, és a bevezető szöveget írta: András Edit).

A szabad szellemű Azbe-iskola (1903-5) és az 1909-es Párizsi utazás jelentik a kiindulópontot a festői pálya kibontakozásához. 1910-ben és 1913-ban a Művészházban, 1917-ben a Nemzeti Szalonban állít ki. Első gyűjteményes kiállítására és érett, szuverén bemutatkozására, a progresszív törekvéseknek helyet adó Belvedere-ben kerül sor 1923-ban. 1930-ban a Tamás Galériában mutatja be a korszak főműveit. Állandó résztvevője a KUT (Képzőművészek Új Társasága) tárlatainak. 1927 és 1932 között több egyéni és csoportos külföldi kiállításon vesz részt (Nagyvárad, Pozsony, Mali mő, Nürnberg). Két világháború közötti legjelentősebb alkotó periódusával a hazai modern művészeti törekvések élvonalába tartozik. Munkáit hazai és külföldi múzeumok (Magyar Nemzeti Múzeum, Zsidó Múzeum, Janus Pannonius Múzeum) és magángyűjtemények őrzik.
A Kávéházban (1931) című kép jellegzetes harmincas évekbeli városi jelenet: zsúfolt kávéházbelső asztaltársaságokkal és párokkal, a háttérben zenészekkel (egy hegedűssel, egy fúvóssal és egy zongoristával). A festő mintegy pásztázza a helyszínt, s ráközelít egy szegmensre, melyet szűk látószögben, kissé felülnézetből, a széleket élesen lemetszve, sűrített komponálásmóddal ábrázol. Az asztalok, székek egymásba érnek, az emberek egymásra torlódnak, hogy szinte a levegőt is kipréselik a szűk, zárt térből, s még a kép kereteit is majd szétfeszítik.
A két korszak határán készült mű mind tematikailag, mind stilárisan összegzi a megelőző időszak festői próbálkozásait, néhány vonatkozásában pedig már a szemléletváltást is jelzi. A zenészekhez a húszas évek eleji bukolikus árkádia festészettől, a téma zenélőket ábrázoló, polgári interieurbe helyezett változatán és nagyzenekari koncert képeken át vezet a festő útja, aki maga is játszott hangszeren. Ezen a képen a zenélőkről már lepattan a hermetikusan záró burok, az éteri világ; az idilli emberi együttlét profanizálódik, és tipikus nagyvárosi jelenetté válik. Maga a nagyváros témakör is felbukkan már a húszas évek elején az életműben: kezdetben a vasutak, hidak, kikötők kietlen, sivár világát megörökítő külváros képeken, (lásd az aukció 129. tétele) majd a modern nagyvárosi életforma színtereinek - vásárok, utcák forgataga, cirkuszok, kávéházak, mulatók, színházak világa - jól megragadott látleleteiben.
A "nagyváros-képek" egy önálló, markáns - de még nem kellően értékelt és feldolgozott - vonulatát jelentik a két világháború közötti magyar festészetnek. Ezek eltérően a "város profiljától", a vedutáktól, a várost, mint élő organizmust, újfajta életérzést, létformát hordozó jelenségként értelmezik. "Nem kulisszákról van tehát szó, vagy falak tömegéről, nem a tárgyi, dologi oldala ez a városnak, hanem az érzékelés vibrációja, oszcillációja, a belső remegés és izgalom, ami az egyes ember találkozása a nagyvárossal. Az individuum, az egyén sajátos hatalomként éli meg a nagyváros struktúráját." (Ich und die Stadt, Mensch und Grosstadt in der Deutschen kunst des 20. Jahrhunderts. Szerk.: Eberhartd Rotters, Bernhard Schulcz. Berlinische Galerie, Martin Gropius Bau, Berlin, 1987, 35.p.)
A nagyvárossal kapcsolatos érzés ellentmondásos, feszültségekkel terhes, melyben összeforr a vonzás és taszítás, az imádat és a félelem, az extázis és a szorongás.
Schönberger húszas évekbeli és harmincas évek eleji tevékenységének javarésze ebbe a műtípusba sorolható, legjobb munkái ennek esszenciális darabjai. A növekvő, terjeszkedő város a világháború árnyékában - főleg grafikákon - apokaliptikus víziókban, külváros-képekben az individumot felőrlő, magába szippantó gigászként fenyegető, szorongást keltő, elmagányosító erőként formálódik. (Híd alatt 1922, Hajókikötő 1925, Rohanás a hétköznapokból 1928,).
A húszas évek második felétől a metropolisz egyre inkább a polgári létforma színtereinek kritériumává válik. A zsáner képekben, színházi, kávéházi, kocsmai társasági jelenetekben, "kinyílik a nagyvárosi interieur, feltárul a nagyváros belső tere", a szórakozóhely pedig " már nem csak a színpad, kulissza, hanem behatol a privát szférába" (i.m.), ahogy ezt a korszak vonatkozó művei kitűnően példázzák. (Kávéházi jelenet 1924, Utca 1925, Koncert 1926-27, Vásár 1927, Mi ketten 1927).
A német expresszionizmus második generációjával szoros kapcsolatot mutató művek csoportja, melyekre a "Neue Sachlichkeit" is hatással volt, az expresszionizmus eszközeit a futurizmus, és részben a kubizmus módszereivel ötvözte. A Kávéházban című kép egységességét a kubizmus képépítő módszereinek dominanciája biztosítja. Síkok, élek metsződéseiből, színfoltok, színsávok kölcsönhatásából képződik a látvány. A kép teljes felületét beborító öntörvényű vizuális jelek szövetéből formakoherenciájuk révén kiváló maszkszerű fejek, és a jelenet valóságos közegét jelző tárgyak - üvegek, poharak, gyümölcstálak - köré szerveződik a szuverén képi világ. A szilánkokra tördelt prizmaszerű felület belső ritmust, lüktetést biztosít a képnek. A homogenizáló, monokróm, ezüstös-kékes színvilág révén mintha gomolygó füstfelhőből ködlenének elő az alakok, a jelenet pedig víziószerűvé, álomszerűvé válik. Az előtér összefogott, plasztikusan formált nőalakjában már a harmincas évek domináns tendenciájának, a neoklasszicizmusnak az előszelét érezzük.
Az 1931-es Kávéházban című kép, a témakörön belül az egyikutolsó, kiérlelt, erőteljes mű: az életmű egyik főműve, s a hazai nagyváros festészet egyik prominens darabja.

A.E.