Központi Antikvárium

168. Könyvárverés

"Amiután szívem olyan nagyon vágyol, / Egy parányi rész a halhatatlanságból / S e vágy mint forró tűz emészti lelkem, / Ha rá gondolok, hogy lesze nevem s hírem."
A "Nagy szeretnék lenni" című vers tiszta, szívszorító sorai egy fiatal embertől. Petőfi Zoltán (1848-1870) tisztában van azzal, hogy mire kötelezi a név, hogy mit vár el tőle szűkebb környezete és a nagyvilág. Hiszen Petőfi Sándor már fia születése napján tollat ragadott és megírta "Fiam születésére" című versét, melyben már megfogalmazódik az elvárás: „Úgye, úgye, kisfiam, ha majdan, / Én a sorbul kiöregedem, / Iparkodni fogsz túltenni rajtam, /Vagy betöltöd legalább helyem? / Vajha egykor ekkép szólanának, / Nem busulva sírom szélinél: / Meghalt! de nincs kára a hazának, / Nincs, mert lelke a fiában él.” Anyja, Szendrey Júlia kiemelten fontosnak tartotta, hogy fia tudatában legyen apai örökségének. 1850 áprilisában, amikor elkeseredett helyzetében az öngyilkosságot fontolgatta, e szavakkal búcsúzott fiától: „[…] midőn elolvasod e szavakat, már akkor sem apád, sem anyád. Egyetlen örökségedül nem birsz tőlük egyebet, csak nevedet: de azt ne feledd el soha, hogy e név: Petőfi! Apád nagygyá, fényessé tevé, te legalább őrizd meg minden szennytől, minden folttól.” Nem véletlen hát, hogy az apa emlékének megőrzése és abszolút példaképként, mérceként, mérföldkőként való prezentálása alapvetően meghatározta mind a gyermeknevelés módszerét, mind a család és a szélesebb nyilvánosság Petőfi Zoltánról folytatott diskurzusát, mind pedig Zoltán magáról alkotott képét. Petőfi Zoltán előtt szerepmintaként is szinte kizárólag apja kultikusan transzformált idolja áll. Irodalommal próbálkozik, de apja költészetének gyenge utánzatainak tekintik alkotásait. Debrecenben színésznek áll, de gyenge fizikuma miatt nem érvényesült. A szerelmet áhította, de nem talált lelki társra, s a kávéházak alkoholos gőzével próbált vigasztalódni. Mintha cselekedeteit is apja vezérelte volna – erről több megindító anekdota maradt fenn. „A mi Zoltánunk nem képletekben beszélt, amikor azt mondta, hogy atyjának őrizetére bízza fizetéséből megmaradt egypár forintját. A valót, ha jól emlékszem az öreg Dózsa derítette ki, akinek föltűnt, hogy Zoltán fizetés előtt mindig átszaladt a színházhoz, de pár perc múlva már visszajött kiegyenlíteni a számláját. Eleinte azt hitte, hogy kölcsönt megy kérni valakitől, de amikor megtudta, hogy a színháznál senkinek sem tartozik, egy napon utána lopódzkodott, hogy távozásának titkát kifürkéssze. A debreceni színház előcsarnokának egyik fülkéjét Petőfi Sándor szobra díszíti. Dózsa e szobor előtt találta Zoltánt, a talapzat mögött kotorászva. Zoltán hatosokra váltva Petőfi szobrának talapzata mögé rejtette el fizetésének maradványait, s délutánonként mindig átszaladt, hogy fölvegye a napi lénungot. Poétikus kedélye természetes dolognak találta, hogy a fiú atyja őrizetére bízza csekély vagyonkáját, s egy-két krajcárt tőle kérjen kölcsön valahányszor arra szüksége van.” S bár ezek az őt megidéző memoárok leírásai szeretettel elevenítik meg személyét, a kulturális emlékezetben főként hányattatott életvitele és tragikusan fiatalon bekövetkező halála rögzült. Ennek következtében pedig számos – főleg XIX. sz. végi – XX. sz. eleji megbélyegző toposz kötődik alakjához: tékozló fiúként, méltatlan örökösként, magyar Sasfiókként szokás emlegetni. Kosztolányi Dezső szavaival: „Ma csak áldozatot látunk benne, egy törékeny, beteges trónörököst, aki nem bírta el apja nehéz koronáját, s lassan és szomorúan vergődött a sírig.” Petőfi Zoltán megítélésében sokáig kevés változás történt, ám napjainkban több, a kultúrtörténeti és társadalomtörténeti folyamatokra érzékeny kutató törekvése, hogy Petőfi Zoltánt ne pusztán mint Petőfi Sándor sajátos jellemhibával rendelkező fiára tekintsen, hanem Petőfi Zoltán irodalmi munkássága és levelezése nyomán egy jóval árnyaltabb képet tárjon elénk. A vers nyomtatásban történt megjelenéséről nincs tudomásunk.

A műgyűjtő Vasberényi Géza pecsétel ellátott (492.) borítékában. Vasberényi Petőfi-relikviáinak kollekciója 1939-ben jelentősen bővült Ernst Lajos műgyűjtő hagyatékával és vált a legnagyobb Petőfi-magángyűjteménnyé.
Papír, 2 beírt oldal. H.n., é.n. Aláírás: P…. Z…

Szalay: 2542.
(Gyimesi Emese: Petőfi Zoltán neveltetése. HUN-REN, 2022. december 15.)