2025. Oct. 23., Thursday
Catalogue presentation

Belvedere Salon
34nd Art Auction

10-12-2011 15:00

 
49.
tétel

Paál László (1846-1879): Erdőszéle, 1873 k.

Paál László (1846-1879): Erdőszéle, 1873 k.

Olaj, vászon, 69 x 89 cm J.n. Magyar Nemzeti Galéria bírálati száma: 542/1981. Bellák Gábor műbírálatával A kép egy nagyon határozott tájélménynek a megfogalmazása, színben tökéletesen kidolgozott és befejezett alkotás, s ha...

Archive item - The artwork is not available

Please login or register and subscribe if you want to see the prices.

login   register
  • add to my catalogue
  •  add a comment
  •  message to the auction house
  • send to a friend
  • print
Please login or register and subscribe if you want to see the prices.

login   register
message to the auction house

If you can not find some item details, you can ask the auction house directly.


Please login or register if you want to send this item to a friend.

login   register
49. item
Paál László (1846-1879): Erdőszéle, 1873 k.
Olaj, vászon, 69 x 89 cm
J.n.
Magyar Nemzeti Galéria bírálati száma: 542/1981.
Bellák Gábor műbírálatával

A kép egy nagyon határozott tájélménynek a megfogalmazása, színben tökéletesen kidolgozott és befejezett alkotás, s ha nincs is szignálva, jó okunk van arra, hogy a szerzőjében Paál Lászlót lássuk.
Kompozíciója, a képsíkkal párhuzamosan elrendezett motívumok, a csupán lombok és égbolt „dialógusára” épülő téma, az emberi figurák hiánya határozottan Paál tájképfestészetére jellemző. A nagy kortárs, Munkácsy tájképfestészetében mindig ott serénykedik egy-két mosónő, szántóvető, munkás a képeken, sőt, tudjuk, hogy Paál halála után ő maga festett bele emberi alakokat Paál tájképeibe a jobb eladhatóság érdekében. A fák körvonalainak ritmizálása, bizonyos értelemben egy határozottan sziluettszerű rajzolat, a középtengelytől kissé arrébb kinyíló horizont szintén Paál jellegzetes stiláris eszközei. A festmény legfeltűnőbb tulajdonsága azonban a különösen érzékeny és expresszív festésmód. Az ég és a rajta úszó fellegek valósággal egymásba gabalyodnak a képen. A visszakaparások, dörzsölések, pasztózus ráfestések, vékonyabb rétegek vibráló játéka – s mindez csupán néhány színnel előadva, olyan festői kvalitás, amit így senki nem művelt. Nagyon Paál stílusával rokon a fák lombjainak sajátosan borzolt kidolgozása, az a finom technika, ahogy a legfelső ágakat, leveleket szinte egybemossa a háttér kék egével, illetve az a nehezen megmagyarázható egyéni vonás, hogy a fák teteje, a lombkoronák csúcsa kissé mindig balra hajlik.
A kép egyrészt pontosan mutatja Paál düsseldorfi korszakának (1872-ig) a képi ritmusra épülő stílusát, az inkább lapos tájat, alacsony horizontot kedvelő ízlést, ám az égbolt, a fák csaknem expresszív kidolgozásában, a vehemens és lendületes festésben azonban már Paál barbizoni stílusát érezzük. A mű valamikor 1872-73 körül készülhetett, abban az időben, amikor Paál festészetében stílusváltás figyelhető meg a kimértebb, józanabb, geometrikusabb düsseldorfi stílusból, a festőibb, szubjektívebb, izgatottabb barbizoni stílus felé.
B. G.