Studio Antikvárium

39. könyvárverés

Kelt: [Budapesten], 1944. március 27. Egy levél, egy beírt oldal. Mérete: 210x170 mm.
A 14 sorból álló vers már csak a költő halála után, először az Új Magyarország 1946. húsvéti számában, majd kötetben a „Tajtékos ég” című (Budapest, 1946. Révai) posztumusz kötet 97. oldalán jelent meg.
A kézirat utolsó három sorában Radnóti saját kezű javításai láthatók. Az egyik sor teljesen átfirkálva, fölé írva a végleges változat, a másik kettőnél is több szó átjavítva. Ez egyértelműen azt bizonyítja, hogy ez a vers eredeti kézirata, s nem a költő által készített tisztázat. A javított szöveg szóról szóra megegyezik a megjelenttel, a javítások alatti szavak nehezen olvashatók.
A vers egyike a költő utolsó Budapesten írt verseinek, mielőtt Radnóti 1944. május 20-án bevonul a harmadik – és számára végzetes – munkaszolgálatra.
A háborús események és a munkaszolgálatos tapasztalatok alakították ki Radnóti utolsó évei költészetének hangját és szemléletét. A személyes pusztulás lehetősége, amely már korábban átszőtte a költő közérzetét és verseit, most bizonyossággá vált; meggyőződéssé, amely mindinkább erősödött, amelyet a köznapi valóság igazolt. A közeli halál tudata ott rejlett minden érzésben és minden mozdulatban, a munka, a szerelem, az álom óráiban. A versek a halálra ítéltek és a halálra szántak szinte természetes gesztusával szólnak, amelyben már nincs rémület, meglepődés és tiltakozás. A költőt nem maga a pusztulás bosszantja már, hanem az erőszakos, gyötrelmes és gyalázatos halál, amelyet a fasizmus készített kiszemelt áldozatainak.
Az „Ó, régi börtönök nyugalma…” című versben a más, az emberibb halál gondolata jelentkezik Radnóti nosztalgiái között. Elképzeli a méltányos véget, amely szelíd mozdulattal zárja le a semmibe pillantó szemet, és irgalmas békét hoz a vergődő szív számára. A halált, amelynek méltósága van, amely nem fosztja meg emberi lényegétől az elmúlásba távozót. De érzi, szinte tudja, hogy neki más sorsot, más véget készít a kegyetlen idő; gyalázatos és gyötrelmes halált. A jó halál vágya és a rossz halál félelme megrendítő vallomássá teszik a verset.
Az 1946. könyvnapjára megjelent kötetet (Tajtékos ég) Szegi Pál így ismertette a Válasz 1946/1. számában: „… Utolsó versei a dísztelen igazmondás kopár pontosságával tudósítanak tragikus élete utolsó éveiről, napjairól. Ebben a zord, biblikus erejű kopárságban nagyok. A versnek, úgy érezzük, már szerves részévé lett az aláírt dátum és helymegjelölés is. Beleszól, belezenél, belekiált ez a végső szürke adat…”