Studio Antikvárium

41. könyvárverés

Az 1937. augusztus 6-án keletkezett, hat négysoros versszakból álló költemény először a „Gondolat” című folyóirat 1937. szeptember–októberi, 6. számának 281. oldalán jelent meg, utána csak Radnóti halála után, az 1946-ban megjelent, „Tajtékos ég” című posztumusz kötet 5–6. oldalán. A később 16 nyelvre is lefordított költemény kéziratát Radnóti feltehetően barátja, Cs. Szabó László (1905–1984) erdélyi származású író, esszéíró kérésére írhatta verseskötetébe.
Radnóti költészetében már 1936 őszén megjelent a spanyol nép sorsáért érzett aggodalom (Elégia, Aludj). A költő (francia–magyar szakos tanárként is) 1937 nyarán „meg akart fürödni Párizs levegőjében és varázsában”, s az „Exposition Mondiale” (Világkiállítás) utazási kedvezményével utazott feleségével és két barátjával a francia fővárosba. A világkiállítás egyszersmind az európai és az egyetemes kultúrák nagy találkozója volt. Baróti Dezső szerint: „Párizsból messzebbre lehetett nézni, mint a Hitler nyomasztóan közelgő szomszédságából felhősödő magyar földről, s […] a spanyol szabadságharcról is hitelesebb híreket lehetett kapni, mint odahaza.” A spanyol történelmi krízis az egyik fő témáját adta Párizsban a Radnóti Miklós körül gyülekezett csoport beszélgetéseinek. Nap, mint nap izgatottan várták a híreket a spanyolországi állapotokról.
A költő – barátaival együtt – részt vett az „Írók Nemzetközi Egyesülése a Kultúra Védelmében” elnevezésű kongresszus július közepén rendezett záróülésén. (Magát a kongresszust az akkor még a köztársaságiak kezén lévő, ostromlott Madridban és Valenciában rendezték meg.) Schöpflin Gyula helyszíni beszámolója szerint „a szónokok fönn foglaltak helyet a színpadra állított hosszú asztal mentén, Federico García Lorca, a Granadában kivégzett spanyol népköltő hatalmas arcképe alatt”. A konferencián megszólaló írók – közöttük Heinrich Mann, Bertolt Brecht, Langston Hughes, Nicolas Guillén, Pablo Neruda és André Malraux –, s ez is szimbolikus erővel sugárzott Radnóti Miklós tekintetébe, mindannyian Federico García Lorca arcképe alatt tartották meg beszédüket. A világkiállítás rendezvényeinek egyik „gyújtópontja” Picasso először ott kiállított Guernicája volt, s a magyar látogatók is a remekmű igézetében „szemlélték a század legnagyobb tiltakozását az ártatlanok lemészárlása ellen”. A költő és barátai jelen voltak a Place Nationon a népfrontba tömörült pártok június 24-én rendezett, a spanyol demokráciáért kiálló nagygyűlésén is. Radnóti, abban a kis noteszben, ahová verseinek első magját szokta volt feljegyezni, a következő sorokat írja róla: „Június 24. Place de la Nation a Fr. P. [a Francia Párt] gyűlése. Sp[anyol] zászlót tartanak, és hull belé a pénz. Taxin megyünk [Baróti] Dezső, [Schöpflin] Gyula én és P[ierre] Robin”.
Korábbi ismereteinek és friss élményeinek együttes hatására születik meg ugyanebben az évben „Hispánia, Hispánia” című költeménye, amely „legalább annyira párizsi vers, mint amennyire spanyol: első strófája pedig egyenesen párizsi tájkép: Két napja így zuhog s hogy ablakom nyitom / Páris tetői fénylenek, / felhő telepszik asztalomra / s arcomra nedves fény pereg.” A kezdőstrófák legerősebb és legjellemzőbb képe „Párizs tetői”-nek invokálása. A képek jelentéstana a szabadságát kereső, kitárulni akaró lélek kifejeződését szokta látni a háztetőkben. Radnóti versében a fény, a nagyváros fénye is megemeli a tetőket, sejtelmesebbé, kitárulóbbakká teszi őket. A tető egyébként Radnóti költői jelrendszerében szintén a szabadság fogalmával azonosul.
A párizsi táj, a két napja zuhogó eső képe után a vers nézőszöge egyszerre az ellenkezőjére vált, a költő helyzete hirtelen megváltozik, a magasból a mélybe kerül. A helyzetváltást, a mélység iszonyát lelkiállapota idézi elő, amelyet a szállongó hírek nyomán borít el a szégyen és a rémület. A város magasából kellett magánya és szorongása mélyére szállnia: „Házak fölött, de mélyben állok mégis itt, / rámsír az esővert korom, / s szégyenkezem e lomha sártól / s hírektől mocskos alkonyon.” A zuhanás és a rémület oka a régi kísértő: a háború, most közvetlenül a spanyol polgárháború, amelyről Radnóti mind ijesztőbb híreket talált a francia lapokban, hallott ismerőseitől.
A második szövegegységében már csak a sötétekről, „a szomszédból szálló rémületről”, a Hispániában dúló „feketeszárnyu háborúról” beszél, és a Picasso-felidézte vízió (Guernica) stílusában ábrázolja a spanyol polgárháború borzalmait: „Ó suhogó, feketeszárnyú háború, / szomszédból szálló rémület! / nem vetnek már, nem is aratnak / és nincsen ott többé szüret. / Madárfió se szól, az égből nap se tűz, / anyáknak sincsen már fia, / csupán véres folyóid futnak / tajtékosan, Hispánia!” Ez a rövid képsor meredeken fut lefelé, a végső kétségbeesés felé, akárcsak a véres spanyol folyók. És éppen itt, a reménytelenség mélypontján fordul meg megint a vers, szárnyal fel a szenvedély és a remény. Radnóti a következő képekben ad hangot annak a reményének, hogy a spanyolok mellett fegyverbe álló forradalmi seregek végül győzelemre viszik a szabadság ügyét: „De jönnek új hadak, ha kell, a semmiből, / akár a vad forgószelek / sebzett földekről és a bányák / mélyéről induló sereg. / Népek kiáltják sorsodat, szabadság! / ma délután is érted szállt az ének; / nehéz szavakkal harcod énekelték / az ázottarcú párisi szegények.” A szabadságharc győztes befejezésébe vetett hit ekkor még az egész baloldal általános reménysége volt.
A tüntetésről a tömegben Radnótival együtt járó Baróti Dezső így emlékezik: „A vers egyik képe: (De jönnek új hadak ha kell a semmiből, akár a vad forgószelek…) talán a metróállomások mélyéről és a környező utcákból hirtelen felénk áradó tömeg magával ragadó vizuális élményéből nőtt meg a spanyol szabadságharc képévé”. A „Hispánia, Hispánia” című versnek mindenképpen kitüntetett helye van a korszak antifasiszta európai irodalmában, a legnagyobb költők vallomásai között. A kötet a XX. század közepén készült félvászon kötésben, gerincén aranyozott címkével, az eredeti borítók bekötve. Szép példány.
Felhasznált irodalom:
Erőltetett Menet. In memoriam Radnóti Miklós. (Válogatta és szerkesztette: Réz Pál. Budapest, 1999. Nap Kiadó)
Baróti Dezső: Kortárs útlevelére. Radnóti Miklós 1909–1935. (Budapest, 1977. Szépirodalmi Könyvkiadó)
Pomogáts Béla: Radnóti Miklós. (Budapest, 1977. Gondolat Könyvkiadó)
Jánosi Zoltán: Radnóti Miklós és Federico García Lorca. (Új Horizont, 2006. 3. szám)