VÉTELI MEGBÍZÁS ŰRLAP >>
1. A Szalóky Anna Galéria, mint Árverező az árverést az árvereztetők megbízásából, mint kereskedelmi megbízott szervezi, rendezi és vezeti. A tételek a katalógus sorrendjében kerülnek kikiáltásra úgy, hogy az árverésvezető a sorra kerülő tárgy katalógusszámát, valamint kikiáltási árát élő szóval kihirdeti, amire a venni szándékozók kézfenntartással teszik meg ajánlatukat.
2.
A tárgy tulajdonjogát az az árverési vevő szerzi meg, aki a legmagasabb ajánlatot teszi, kivéve, ha a katalógusban jelzett védett tárgy esetében a 2001. évi LXIV Tv-ben biztosított elővásárlási jogát valamely múzeum érvényesíti.
3.
Az Árverező mint kereskedelmi megbízott az árvereztető megbízó nevében és képviseletében, annak teljeskörű meghatalmazása alapján jogosult az aukció során legmagasabb vételárat kínáló vevővel az adásvételi szerződés megkötésére és a vételár átvételére. Ennek értelmében az adásvételi szerződés a megbízó (árvereztető) és a vevő (árverező) között jön létre.
4.
A vevő a leütési ár 20%-át foglalóként az árverésen készpénzben azonnal tartozik kifizetni.
Amennyiben a teljes vételár egy összegben az árverésen kifizetésre kerül, úgy a tárgy a helyszínen átvehető. Az Árverező biztosítja annak lehetőségét, hogy az árverési vevő a foglalót meghaladó vételárrészt az árverés időpontjától számított 7 napon belül egyenlítse ki. A vételárba a foglaló összege – határidőben történő teljesítés esetén - beleszámít.
Amennyiben az árverési vevő a megadott határidőig az árvereztetőnél a teljes vételárat nem rendezi, az Árverező az adásvételi szerződéstől elállhat. Ebben az esetben a vevő által adott foglaló nem térítendő vissza.
5.
A vevő az Árverező részére közvetítői (megbízási) díjat tartozik fizetni, amely a leütési ár összegének 20 %-a. A közvetítési díj az ÁFA-t tartalmazza. Továbbá a vevő 1% kulturális járulékot is tartozik fizetni az 1996-os évi XXIX. tv. szerint, mely járulék azonos a szerzői díj alapjával.
6.
A vevő a vételár kiegyenlítését követően köteles gondoskodni a megvett tárgy elszállításáról saját költségére és felelősségére. Ennek elmulasztása esetén az Árverező nem felel a tárgy sérüléseiért, valamint az árverést követő 15. naptól a vételárra számított havi 5 % tárolási díjat számol fel.
Amennyiben a vevő a megvett tárgyat, az árverést követően felszólítás ellenére sem szállítja el, úgy 6 hónap elteltével a kereskedelmi képviselő a tárgyat szabadon értékesíti, (- a költségei levonását követően -) a fennmaradt összeget pedig a vevő számára letétbe helyezi.
7.
A leütött tárgyat visszavenni, és újra árverezésre bocsátani tilos. Amennyiben a már leütött tárgy esetén a vevő személye pontosan nem állapítható
meg, az árvereztető jogosult a tárgyat újra árverésre bocsátani.
8.
Tilos mindenféle összebeszélés vagy vállalkozás, amely arra irányul, hogy harmadik személyeket, a piaci árat lényegesen meghaladó vételár kínálatára rávegyen, illetve így megkárosítson.
9.
Az árverés előtti kiállításon és az árverésen minden tárgy megtekinthető. A katalógusban szereplő leírások és illusztrációk kizárólag azonosításul szolgálnak, így a vevőknek saját maguknak kell – az árverést megelőzően – meggyőződniük az árverési tételek állapotáról, és arról, hogy azok megfelelnek-e a katalógus előírásainak. A tárgyak minden hibájukkal és hiányosságukkal együtt
abban az állapotban kerülnek eladásra, amelyben az árverés idején vannak.
10.
A Szalóky Anna Galéria valamennyi árverésre kerülő tárgy eredetiségéért garanciát vállal. Leütés után semmilyen felszólamlást nem veszünk figyelembe, kivéve, ha a tárgy hamis, bár a katalógusban eredetinek van feltüntetve. Ebben az esetben az árverési vevő írásban, a tárgy származásával vagy eredetiségével kapcsolatban felmerült első kételyétől számított három hónapon belül, de nem később, mint az árverés napjától számított 1 év elteltével felszólamlással élhet.
A kereskedelmi képviselő vállalja, hogy a szerződés megkötésétől számított 1 éven belül a felszólaló kérésére újbóli vizsgálatot rendel el a műtárgy eredetiségének megállapítására.
11.
Az eladásra kerülő tárgyak a kikiáltási ár alatt nem vásárolhatóak meg.
Az árvereztető által tett ajánlatért, a lefizetett árverési árért az Árverező felelősséget nem vállal, és nem kötelezhető, hogy a nevezett tételt ugyanezen az áron egy későbbi időpontban újra árverésre ajánlja, vagy forgalomba hozza.
12.
Az árverési katalógusban ”VÉDETT” jelzéssel szereplő tárgyakat Magyarországról kivinni nem lehet. A ”VÉDETT” jelzésű tárgyak tulajdonosait a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal nyilvántartásba veszi, a tulajdonosváltozás kötelezően bejelentendő.
13.
Az árverés végén az el nem kelt tárgyak újra árverezését lehet kérni a kereskedelmi képviselőtől.
A katalógusban jelzett euros árak kizárólag információs céllal szerepelnek a katalógusban. Az elszámolás alapja minden esetben a vételár kiegyenlítése napján érvényes valutaárfolyam.
14.
Jelen üzleti feltételek pontjaiban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. Rendelkezései irányadóak, vitás kérdések esetén a felek alávetik magukat a Fővárosi Bíróság illetékességének.