Kieselbach Gallery

67. téli aukció

32,5x45,5 cm, Olaj, vászon kartonon, Jelezve balra fent: Portorose 1927 Vaszary J., Hátoldalon: az 1929-es Esposizione d'Arte Ungherese, Palazzo Rossi, Genova kiállítás címkéje

Kiállítva:
1929: Esposizione d'Arte Ungherese, Palazzo Rossi, Genova


TANULMÁNY

Új stílus

Az idős Vaszary János minden kötöttséget elengedve élvezte japánosan elegáns élményfestészetét utolsó korszakában. Ahogy értő kortársa, a művészettörténész Rabinovszky Márius elemezte 1920-as évekbeli művészetét: „Az új stílus: széles egyirányú foltok csoportjai, áttetsző fehér alappal; alla prima festés, végletesen; világos síkok, melyekből egy-egy sötéten ragyogó folt vagy foltcsoport kiharsonázik; a már-már ernyedő dinamika csodálatosan felfrissül, lendületesebb, szabadabb, feszültebb mint valaha. Minden ecsetvonás vág és helyén van, minden szín érvényesül. Csodálatos takarékosság az eszközökben. Az érettmesteri sztenografia pár vonással közli a mondanivalóját; az 1920 utáni halmozottságot végletes szűkszavúság váltja fel. Bőség, harsogás, pompázás kifejezése: minimális anyaggal. Érezni az öntudatos bizalmat, mellyel a mester útjára bocsátja ecsetjét; az eljárás nem probléma, az élmény szabadon törhet elő.”

A grand hotel vendégei

Vaszary a – ma legkeresettebb, utolsó korszakának számító – fehér alapú periódus legszebb korai gyöngyszemeit festette az adriai Portoroséban. A befutott művész 1927 nyarán az isztriai félsziget északi partján több üdülőhelyet is végiglátogatott: járt Portoroséban (ma: Portoroz, Szlovénia), Piranóban (Piran) és Triesztben. Megragadta a mediterrán vidék szépsége és a friss divat modern eleganciája. A most vizsgált kompozíción könnyed, széles, egy-egy színnel meghúzott ecsetvonásokkal vázolta fel a fürdőzőkkel teli partot. Középen a portoroséi grand hotel, a Kempinski Palace világos tömbje magasodik, előtte örökzöld mediterrán fák állnak sort. A sárga homokban vibrálnak a piros és kék csíkos napernyők, barnára sült strandolókkal körbevéve. Jobbra a fürdősátrak sárga-lila tömje zárja le a kompozíciót, a hátteret pedig a villákkal pettyezett zöld hegyoldal. Zavartalan napsütés, mediterrán életöröm – kivételes könnyedséggel előadva.

Az improvizáció mesterműve

Kortársait is meglepte, hogy az idős mester milyen kifogyhatatlan életigenléssel örökítette meg a tengerparti fürdőket. Ahogy Herman Lipót írta, hüledezve Vaszary szakadatlan munkabírásán és könnyed kifejezésmódján 1937-ben: „De ha végignézzük a (…) gyönyörű délszaki tájakat, Portorose, Rimini, Rapalló, Velence s a csodás Taormina tájairól, ha megfürdetjük szemünket az ékes kékek, rózsaszínek, lilák, vérpirosak színtengerében, csak még jobban megerősödik bennünk, hogy itt egy fiatalos temperamentum heves és izgalmas eredményeit látjuk leszűrve a vásznakon. Egyik-másika az improvizáció mesterműve – csak néhány vakmerő színfolt a részben fehéren hagyott vásznon – valódi boszorkányság. De mennyire tudja, hogy hová kell azt a kevés pettyet tenni! Mögötte sok évtized tanulsága, tapasztalata, színélvezete, egy modern kifejezés utáni olthatatlan vágy és ambíció rejlik.”

Külföldi turnén

A festmény hátoldalán több mint öt darab kiállítási raglap töredéke őrződött meg. Az egyetlen olvasható szerint a kép címe Napernyők a parton és szerepelt a genovai Palazzo Rossi Esposizione d’Arte Ungherese című kiállításán. Ezt az 1929-es tárlatot az Új Művészek Egyesülete (UME) szervezte, ami első pesti csoportos tárlatát 1928-ban tartotta a Nemzeti Szalonban. (Ezen két portoroséi olajképpel is szerepelt Vaszary, a Plage Portoroseban és a Napernyők Portoroseban című kompozíciókkal; cím alapján nehéz beazonosítani, de az egyik fedheti a most vizsgált alkotást.) A nyugatos, progresszív művészek bemutatására összeálló, a KUT-ból kiváló UME – aminek az idős, köztiszteletben álló Vaszary vezető tagja volt – kiemelt feladataként bonyolított le fontos külföldi bemutatókat. Feltehetőleg a kis portoroséi tájkép több kiállításra is elutazott a válogatott magyar anyaggal, nemcsak Genovába.