Virág Judit Galéria

(30) Téli aukció

Olaj, vászon, 60x80 cm
Jelezve balra lent: Vaszary J.

KIÁLLÍTVA:
-Vaszary János gyűjteményes kiállítása. Ernst Múzeum, Budapest, 1935. katalógus: 126.
-Vaszary János gyűjteményes kiállítása. MNG, Budapest, 2007. katalógus: 180.

REPRODUKÁLVA:
-Márjás Viktor: A mai Vaszary. Magyar Művészet, 1935/6. 163.
-Vaszary János gyűjteményes kiállítása. Szerk.: Veszprémi Nóra. MNG, Budapest, 2007. 281.

A szem története

A franciás irányultságú magyar posztimpresszionista festészet egyik spiritus rectora, Paul Cézanne mondta egyszer, hogy Monet csak egy szem, de micsoda szem.
Az art deco és a dekoratív avantgárd korában azonban már Cézanne is csak egy szem volt, ha mégoly különleges is. Sőt, ahogy Vaszary harmincas évekbeli festészete mutatja, már a német expresszionizmus leglelkesültebb és legelvontabb képviselői is a stiláris hagyomány részeivé váltak. Vaszary egyéni és mégis szintetizáló látásmódja, amely éppúgy magába olvasztotta a szecesszió és a szimbolizmus, mint a posztimpresszionizmus és az expresszionizmus tanulságait a tisztán esztétizáló virágcsend-életeiben érvényesült a legszebben és a legtisztábban.
A szem immáron nem az optikai érzékelés, vagy a látás pszicho-fiziológiai szerve, hanem „mágikus tükör, mely a virágszirom húsát pompázatos színekben vetíti, melyben szélesen csillog a tenger, partján tarka embertömegekkel, melyben boszorkánytáncát járja a világváros éjszakai fény- és mozgásáradata, mely kivetkőzi testiségéből a testet, hogy a furcsa, fanyar létgyönyör jegyeivé avassa azt.”
(Rabinovszky, 1930. 125.)


Virág-mítosz

Blumenmythos címmel néhány éve rendeztek egy nagy sikerű kiállítást Baselben, amely Van Gogh-tól Jeff Koonsig tekintette át a virágok szimbolikus jelentésének történetét.
A gyönyörű festmények átütő erővel érzékeltették, hogy az explicit erotikától a transzcendens spiritua-lizmusig, a komplex világképtől a belső portréig szinte bármi megjeleníthető virágokkal.
A kiállítás sztárjai (Henri Matisse, Emil Nolde, Odillon Redon) közül természetesen sokak festészete párhuzamba állítható Vaszaryéval, de a különös mégis az, hogy Vaszary virágcsendéletei sokkal inkább a látás öröméről szólnak. Ha a virágok bármit is képviselnek, az csakis önnön testi valójuk, amit Kárpáti Aurél a kor lelkesült nyelvén így fogalmazott meg: „Amit ezeken a vásznain ad: elsősorban a virágok lelke. Bársonyos szirmokat és húsos leveleket fakasztó, titokzatos természeti erő, maga az eleven élet, egész belső fejlődéstörténete egy-egy lila ciklámennek, melegsárga, halottfehér, vagy vérvörös rózsának. A kolorista lelkesültsége ez a virágszeretet.”
(Kárpáti, 1941. 23.)


Orgia és misztérium

Gladióluszok, krizantémok, rózsák, ciklámenek, dáliák. Se nem orgia, se nem misztérium, hanem tiszta festőiség. Mindazonáltal az is tagadhatatlan, hogy Vaszary örömét lelte a virágok sokszínűségében, ha tetszik e téren is „gourmet” volt, és még egyszerű virágokból is kifinomult érzékkel kombinálta meg narancsos – lilás – rózsaszínes színharmóniáit. „Virágzó” színharmóniái éppolyan természetességgel foglalhattak keretbe egy biblikus jelenetet, mint egy erotikus életképet, mégis az a legszebb a virágcsend-életekben, hogy a maguk tisztaságában egy-egy stíluskorszak esszenciális lenyomatai is egyben. Ekképp kerülhet egymás mellé a „fekete korszak” egyik remeke, a Csendélet Buddha-szoborral (1920 körül), illetve a „fehér korszak” egyik emblematikus műve, az 1927-es Krizantémok, és egyfajta záróakkordként az 1935-ös Virágcsendélet, amely plaszticitásával és színkezelésének gazdagságával korszakának egyik kiemelkedő darabja.

Kaszás Gábor