Belvedere Szalon

26. Művészeti aukció

Fehér márvány J.n. 78 cm Tóth Antal tanulmányával
Szervátiusz Jenő életművéről dacára annak, hogy az erdélyi szobrászat kiemelkedő egyéniségének nevezi a legutóbb kiadott művészeti lexikonunk, csak hiányos ismereteink vannak és alig volt alkalmunk szembesülni műveivel. 1970-ben Siklóson a várban, 1982-ben Budapesten a Vigadó Galériában találkozhatott a mi generációnk hatalmas életműve kivonatával. Bár a szobrász különféle kövekből így márványból is faragta szobrait, előszeretettel használta a fát, ezért faszobrászként él a köztudatban. Ő ezt fel is vállalta. Mind az anyag választás, mind a témavilág, amellyel Szervátiusz túlnyomórészt foglalkozott művészete népi gyökereiről vall és arról, hogy a művész milyen mélységesen azonosult az erdélyi magyarság létküzdelmeivel és művészi feladatának tekintette szűkebb pátriája szellemi hagyatékának megőrzését a maga eszközeivel, tehetségével. Ismerve ezt a Szervátiusz Jenő által konok következetességgel kitejesített ars poétikát, meglepődést okoz a most előbukkant Ülő leány szobra, mert ennek a műnek nincs önmaga formakincsén túlmutató tartalma. Nincs a művésztől megszokott balladai beágyazottságú irodalmi olvasata. Arról szól, amit látunk és tapinthatunk rajta: egy végtagjaiban vaskos női figura okán megjelenített, az alkat sajátosságain kívül személytelen (nincsenek arcvonásai) plasztikai jelenséget, szobortörvényű szobrot, amely konstruktív felépítésű. A szobor lényében attól eleven, hogy minden részlete belülről kifelé türemkedik, magyarul részleteiben és egészében kicsattanóan gömbölyded és lírai gyengédség árad belőle különösen a félre hajtott, vállra támaszkodó fej és a vállra omló hajzat miatt. Formai lehiggadás és monumentalitás jellemzi e szobrot, akárcsak kortársait a művész oeuvre-jében, az Álmot (1959), a Hideget (1961) a Fésülködőket (1962), a Madonnát (1964) és az Ébredést (1965) továbbá az évszakokat megjelenítő figurákat, stb. Ezeknél az analógiáknál annyiban különb, más az Ülő leány hogy formai előképei között Vedres Márk, Csáky József két világháború között alkotott műveit említhetjük. A kortársak közül első sorban Borsos Miklósét, akinek művészetében a formai letisztulás és az elvonatkoztatás szintje párhuzamba állítható Szervátiusz munkáiban megnyilvánulókkal. A márványanyagról is szólnunk kell, amely majdnem „statuárió” minőségű. Ettől és a felület gondos felcsiszolásától, amelyet persze ellentétbe állít a szobrász az ülésre szolgáló kőtömb spiccvésős goromba megmunkálásával, az alaknak üdeséget, feszes szép (bőr)felületet biztosít, és rásegít arra, hogy a nézőben az Ülő leány egy fiatal női test képzetét keltse. T. A.