Régikönyvek.hu

XXI. Online árverés

Szerémi György.
A mohácsi vész kora. Fordította dr. Erdélyi László.
Szeged, 1941. Eggenberger – Rényi Károly (Szegedi Városi Nyomda, Szeged). [4] + 312 p. Első teljes magyar fordítás.
Szerémi György (1490 körül – 1548 után) latin nyelven írt emlékiratának első teljes, jegyzetelt magyar kiadása. Visszaemlékezéseit 1545–1547 között vethette papírra. A feljegyzések, V. László koráig visszapillantva, részletesebben a 16. század első évtizedétől 1543-ig követik az eseményeket. Szerémi nem rendszeres, folyamatos történetet írt, hanem jeleneteket, epizódsorokat elevenített meg. Magasabb rendű történeti összefoglaláshoz sem elegendő képzettsége, sem az eseményekben megfelelő tájékozottsága nem volt. Előre elhatározott céllal évtizedeken át tudatos anyaggyűjtő munkát sem végzett, hiszen emlékirata nem saját maga által érlelt történetírói szándékból, hanem Verancsics Antal erdélyi prépost felszólítására készült. Bizonyos azonban, hogy egykori értesüléseit és élményeit közvetlenül visszaemlékezéseinek leírása előtt és alatt gyűjtött anyaggal is kiegészítette. De nem a hiteles történeti adatok rögzítésére törekedett, ezeknek jó részéhez alig is férhetett volna hozzá, hanem a történeti eseményekről és személyekről szállongó közvélekedést próbálta megörökíteni. A mozgékony, beszédes, alsóbb társadalmi rétegekkel is kapcsolatot tartó Szerémi igen alkalmas volt arra, hogy az emberek véleményéről, ítéletéről, gondolkodásáról és hiedelmeiről tájékoztatást szerezzen, s a közhangulatot kifejező mindenfajta megnyilatkozást, a mendemondákat, híreszteléseket feljegyezze. Ez munkájának igen nagy érdeme, még akkor is, ha egyes epizódokat maga talált ki. Szerémi tolla nyomán valóban megelevenedik a Mohács körüli évtizedek élete, amelyben a szigorú valóság mellett ott kavarognak a legfantasztikusabb elképzelések, pletykák, jóslatok, babonák és hajmeresztő rémtörténetek. Vaskos valóságábrázolással, kitűnő megjelenítő erővel adja elő nem mindig hiteles, de annál érdekfeszítőbb történeteit, Kissé egzaltált egyénisége szinte kedvteléssel színez ki mindent, ami feltűnő, szenzációs. (Mátyás király, II. Lajos meggyilkolásáról szóló híresztelések; hogyan kémlelte ki a szultán álruhában az úrnapi körmenetben Budát stb.). Elbeszélő erényein kívül persze vannak kevésbé előnyös tulajdonságai is, naiv tudálékossága, saját személyének indokolatlan előtérbe helyezése, mely például abban nyilvánul meg, hogy minden bekövetkező eseményt előre megjósol, sőt tanácsokat osztogat a vezetőknek.
(Erdélyi–Szerémi, Mohács I.)
Fűzve.