Virág Judit Galéria

(5) Tavaszi aukció

Olaj, vászon, 50x80 cm
Jelezve balra lent: Rudnay Gy

A "természeti környezetben magányosan merengő nő" képi toposzát feldolgozó mű szorosan illeszkedik Rudnay 1920-as évekbeli, érett korszakába.
A romantikus beállítottságú Rudnayt egész pályáján a "magyar lelkiségnek megfelelő festészeti nyelv" megteremtése foglalkoztatta. Korai szecessziós formakísérletei után (ld. e korszak egy kiemelkedő példáját Sárga íriszek, 1899, Mű-Terem Galéria 1999 őszi képaukció, 124.kép) a tízes években vásznait a sötét tónusok jellemzik, a komor barnák által uralt felületet egy-egy piros vagy fehér folt bontja meg. Ez az alföldi festők szegényemben-tematikájához kötődő világ tudatosan a "magyar történelem sok sötét katasztrófáját" volt hívatva felidézni.
A húszas években tematikája bővül: az önálló tájábrázolás és az archaizáló felfogásban megfestett sokalakos kompozíciók foglalkoztatják. A történelmi témák feldolgozása mellett vonzódik a rokokós hangulatú társasági jelentek megfestéséhez. A kosztümös szereplőket asztal körül mulatozva vagy tájban ábrázolja.
Képünk magányos nőalakjának szoros analógiáit e társasági jelenetek szereplői között találjuk. A fekvő figura jellegzetes, fél könyökére támaszkodó, másik karját maga elé ejtő pihenő, lábát aszimmetrikusan felhúzó tartása Rudnay egy korai rajztanulmányához kötődhet. Pontosan ugyanez a tartás köszön vissza számos többfigurás képén, például a Nemes hölgy és szolgája című kép nőalakjában, a Bohémek című 1924-es vásznon (a bal sarokban pontos tükörszimmetrikus párját látjuk, bár gazdagabb öltözetben, s könyöklő kezében legyezővel). A festő monográfusa, Bényi László által 1925 körülre datált Kirándulás című kép jobb szélen fekvő nőalakjával részleteket tekintve is szoros a kapcsolat: a tartás mellett a ruhadarabok is megegyeznek (kék, csipkés aljú szoknya, a fehér blúz felett rózsaszín csipkés kabátka).
Rudnay nagyrészt műteremben, képzeletből dolgozott. Bár a figura megformálása portrészerű, valójában Rudnay kedvenc nőalakjáról van szó: ugyanezt a sötét hajú, határozott szemöldökű, keskeny orrú, csüngő fülbevalós fiatal nőt fedezhetjük fel például legtöbbet reprodukált műve, a Csipkekendős nő (1920-as évek) modelljében vagy az Olvasó nő (1920-25 körül) című képen. A nőtípus ihletője valószínűleg felesége lehetett (Feleségem, 1920-as évek).
A nőalakot a társasági környezetből kiemelve, önálló motívumként használta fel a Fekvő lány tavaszi dombon című kép kompozíciójában. A tájábrázolás jellegzetesen Rudnays: a horizontot feltűnően alacsonyra helyezi, a vásznat a köríves ecsetvonásokkal megfestett világos égfelület uralja, amely boltívszerűen ráborul a tájra. Kevés a motívum: a sötétlő dombok vonalát itt-ott egy fa apró sziluettje bontja meg, az ég alján néhány bárányfelhő, magasabban repülő madarak csoportja. Ez a világ köszön vissza az 1920-as évek tájképein (pl. Mátravidék, 1926; Nagybábonyi táj, 1926), s később ez jellemzi a 30-as évek tájábrázolásait is. Rudnayt a plein air festészet nem érdekelte; egy maga teremtette sajátosan redukált formanyelv kifejezési lehetőségiet kereste.
Palettáj a az 1920-as évek közepén világosodott ki, megmaradt azonban korábbi elvénél: egységes színvilágú festményein csak néhány kis kontrasztos színű folt (leggyakrabban piros vagy fehér) jelenik meg, képünkön például a nő hajában felvillanó vörös hajráf. (AKirándulás megfelelő nőalakja pihenő jobb kezében piros kendőt tart.)
Rudnay korának elismert és befolyásos mestere volt. Pályájának éppen ebben a szakaszában, az 1920-as években aratta első jelentős sikereit. Számos külföldi kiállításon szerepelt, érmeket nyert és a külföldi kritika lelkesen fogadta. Itthon 1922-ben lett a Képzőművészeti Főiskola tanára. Képünk közeli párhuzamát, a Nemeshölgy érszolgája című művét készülése után nem sokkal megvásárolta a brüsszeli Királyi Szépművészeti Múzeum. A szoros képi analógiák alapján Fekvő lány tavaszi dombon című vásznát 1925-re datálhatjuk.

A.J.