Virag Judit Gallery and Auction House

autumn auction

Olaj, vászon, 146x114 cm
Jelezve jobbra lent: Reth 

Réth Alfréd ás a kubizmus

Réth Alfréd életművének első periódusa leginkább Csáky József és Szobotka Imre pályájával állítható párhuzamba. A három művész korai távozása a magyar művészeti közéletből, valamint a hazai posztimpresszionisták, illetve a Nyolcak művészeténél is radikálisabb nézete miatt itthon nem sok elismerésre számíthatott. Bár hazalátogatva Réth több mint 30 képet mutatott be a Művészház 1913-as Nemzetközi Posztimpresszionista kiállításán, szereplését teljes csend és megnemértés övezte. Jellemző, hogy – ahogy sem Szobotka, sem Csáky – Réth sem a magyar vadaktól és a nagybányai kolóniától jutott el a cézanne-i festészet, majd a kubizmus terrárumáig. Talán éppen ezért egyrészt bátrabban, másrészt nem feltétlenül a klasszikus értelemben vett festői látásmód magabiztos rutinja felől közelített az analitikus formakísérletekhez.
Réth Párizsban is – valószínűleg a kubizmus iránti elkötelezettsége miatt – főként a szárnybontogató irányzat vezető képzőművészeivel ápolt szorosabb kapcsolatot. A magyar művészdiaszpóra tagjaival szinte egyáltalán nem érintkezett. 1905-től villámkarriert futott be, s az 1911-es első kubista kiállítástól az irányzat egyik meghatározó tagja lett. Már ebben az évben együtt állított ki Francis Picabiával, Albert Gleizes-szel, Fernand Léger-vel, 1914-ben pedig a kubizmus egyik fő mentora Berthe Weill önálló kiállításon mutatja be alkotásait galériájában. Réth ekkor már a francia progresszív festészet egyik meghatározó személyisége.


Réth művészete az 1920-as években

Az 1920-as évek elején a századforduló forradalmian új és progresszív művészetét hűvösebb és nyugodtabb irányzatok váltották fel. Ha tetszik, útkeresés ez az időszak, melyet az I. Világháborút követő döbbenet, általános letargia valamint a kubizmus és a futurizmus kifulladása idézett elő. A formabontó avantgarde ötletek, polgárpukkasztó gegek és forradalmi pamfletek helyett újra megjelent a klasszikus értrékrend, a művészeti közéletben pedig a hagyományosabb ábrázolásmódok irányába történő átrendeződés zajlott le.
Réth Legér-hez és Picabiához hasonlóan egy kevésbé elvont, a színek és formák szabadabb játékára épülő stílust alakít ki magának. Szakítva a kubizmus vegytiszta formalizmusával, a nagyváros életteli színfalai közt keres témát magának. Ekkor készült műveit szertelen, változatos témaválasztás jellemzi. Csendéletek, portrék, utcai, piaci, kávéházi és színházi jelenetek bukkantak fel vásznain. Elegáns, de legalábbis jólöltözött „bábfigurái” pedig a kor internacionális festészetével, Malevics, De Chirico, Léger vagy éppen Bortnyik Sándor alkotásaival mutatnak szoros rokonságot.
Ugyancsak erre az időszakra tehető a mai értelemben vett metropoliszok kialakulása, melyek eddig ismeretlen globális kultúrát teremtve radikálisan új vizuális nyelvet sugároznak magukból. „Élharcosai”, a film, és a reklám egyre terebélyesedő iparága – melyekben a látvány játssza az elsődleges szerepet – már az 1920-as évektől visszahat a képzőművészetre és ezen belül a festészetre is. A plakát és a film visszakacsint az immár egyre kisebb felháborodást kiváltó szalonokra, miközben a lét spontanetiását lassan felváltja a modern tér és idő fogalmainak komplex többrétegűsége. Ez az a pillanat is, melytől fogva egy olyan egyszerű jelenet, mint esetünkben a fűszeres előtt feltorlódó bámészkodók és bevásárló háziasszonyok csoportja sem lehet olyan kézenfekvő jelenség, mint amilyennek akár ötven évvel azelőtt Gustave Courbet láthatta.


A fűszeres álma

Minden fűszeres legmerészebb álma, hogy boltját egyszer megfestik. Formák, színek csodálatos változatossága – kiváló téma. Nem csoda, hogy mészárszékek, halárusok, piaci bódék kavalkádja tarkítja európai művészetünk történetét, olyan mesterművekkel, mint Rembrandt vagy épp Csernus alkotásai. A vitalitás és az élet tobzódásának felcsigázó mementói ezek a képek, melyek arra a lehetetlen feladatra vállalkoznak, hogy ecsettel és olajjal illatok, ízek s ételek „tálalására” törekedjenek.
A fűszeres talán maga kérte a szemben lakó művészt üzletének megfestésére, esetleg némi élelem fejében Réth ajánlotta fel szolgálatait. Fűszeresünk igazi hazafi, aki épp ünnep alkalmával trikolorba öltözött fasszáddal festeti meg kis üzletét. Ám a zászló motívumának hangsúlyos használata egyben művészi állásfoglalást is jelöl, mely az impresszionzmustól a Delaunay-házaspár orfizmusáig élő hagyományként van jelen a francia festészetben. A szín mindenhatóságának hangsúlyozásával, az irodalmiasság helyett a színek és formák önálló életének teret engedő par-excellence festői megoldásokal vállakozik Réth kulináris témájának megfestéséhez. Miként Émile Zola tette, csak épp fordítva; a színekeket szavakkal helyettesítve: „Voltak a Montorgueil és a Montmartre utcában még nagyon szép fűszerüzletek, éttermek, finom illatokat árasztó szellőztetőablakokkal, szemet gyönyörködtető baromfis és vadas kirakatok, konzervboltok, melyeknek az ajtajában a beütött tetejű hordókból, szinte kidagadt a foszladozó - öreg csipkére emlékeztető - sárga savanyított káposzta. A Kagyló utcában pedig önfeledten szívták magukba a szarvasgomba illatát. Van itt egy nagy élelmiszeráruház, melyből olyan kellemes illat árad az utcára, hogy Cadine és Marjolin, szemüket lehunyva, azt képzelték, hogy finomnál finomabb falatok csúsznak le a torkukon.”
(Émile Zola: Párizs gyomra)

Kaszás Gábor