Studio Antikvárium

15. Bücherauktion

Radnóti Miklós (1909-1944) költő, műfordító "Ének a négerről, aki a városba ment" című versének saját kezű, aláírt, tintával írt kézirata. Budapest, 1932. március 20. - április 3. Négy, tintával sűrűn beírt oldal, négy 156x99 mm méretű levélen. A vers Radnóti Miklós költői pályája első szakaszának kiemelkedő darabja, egyben teljes életművének egyik leghosszabb költeménye. A nyolc ötsoros, kilenc négysoros és három háromsoros strófából álló vers először 1933-ban a „Lábadozó Szél” című verseskötet utolsó verseként, a 49-53. oldalon jelent meg. A költő harmadik kötete a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma kiadásában látott napvilágot. A kézirat szövege megegyezik a nyomtatásban közölttel. Radnóti 1930 őszén iratkozott be a szegedi Ferenc József Tudományegyetem bölcsészeti karára, magyar-francia szakra. Tanárai közül Zolnai Béla francia filológiát tanított; előadásai hívták fel Radnóti figyelmét az új francia lírára. Emellett különösen szerette országos hírű költő és tudós tanárát, Sík Sándort, aki újkori magyar irodalmat oktatott. Szegeden, 1930 őszén nyomban kapcsolódik az akkoriban kibontakozó értelmiségi mozgalomhoz, a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának tizenöt tagja közé lép. Közülük a legismertebbek: Baróti Dezső irodalomtörténész, Berczeli Anzelm Károly költő és drámaíró, Buday György grafikusművész, Erdei Ferenc szociológus, Gáspár Zoltán publicista és kritikus, Hont Ferenc színházi rendező és teoretikus, Ortutay Gyula néprajztudós, Radnóti Miklós, Tolnai Gábor irodalomtörténész. Radnóti lelkesen vett részt a fiatalok tevékenységében, ő is járta a falvakat, ismerkedett az alföldi parasztság gondjaival. Szeged otthont és műhelyt adott Radnótinak, nemcsak az egyetemi előadóterem, a könyvtári olvasó és a szemináriumi szoba keretei között. Barátokat is szerzett, mindenekelőtt a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának tagjait. A Művészeti Kollégium az ifjúsági mozgalmaknak abban a hullámában keletkezett, amely a húszas és harmincas évek fordulóján öntötte el a hazai főiskolákat. Különféle köröket, csoportokat szerveztek, általában világnézeti vonzalmaik szerint, amelyekben fiatal értelmiségiek, irodalmárok, főiskolások vitatták meg az országos kérdéseket, és keresték rájuk a feleletet. A fiatal radikálisok Ady Endre, Móricz Zsigmond és Szabó Dezső nevét írták zászlajukra. A Szegedi fiatalok munkája során Radnóti mindenképpen közelebb került a hazai valósághoz, fiatalos lázadása biztosabb karaktert és határozottabb élt kapott. Költészetének realista fordulatában nagy része volt a kollégiumi tevékenységnek; a mozgalmi munka, a közéleti felelősségvállalás révén fordult művészi érdeklődése az ország és a nagyvilág társadalmi problémái felé, fejezte ki a forradalmi átalakulás vágyát és távlatát. Radnóti gondolkodásában és költészetében a szegedi évek maradandó nyomot hagytak, ha nem is tudatosan, Szegeden készült fel arra, hogy majd egyszer vállalni tudja József Attila árván maradt hivatását, betöltésre váró szerepét. Radnóti az első egyetemi év befejezése után, 1931 nyarán Párizsba utazott. A fiatal kötő régóta vágyott oda, annál inkább, mert francia-magyar szakos hallgató lévén eredendő vonzalommal figyelte a francia irodalmat. Már diákkorában jól ismerte Appolinaire, Valéry Larbaud, Cocteau, Iwan Goll és Blaise Cendrars költészetét; alig várta, hogy megfürödjön Párizs levegőjében, varázsában. Első párizsi látogatására a régi barát: Szalai Imre meghívása folytán került sor. Szalaival a Jóság című antológiában és a Kortárs című folyóiratban szerepeltek együtt, barátságuk a közös irodalmi csatározásokban született. Mikor Radnóti francia alapvizsgára készült, az ő segítségét kérte néhány hetes párizsi tartózkodásához. Szalai nyomban meghívta magához, Nogent-sur-Marne-ba, ahol egy apró szállodában bérelt szobát. A kis települést a francia fővárostól a vincennes-i erdő választotta el. Radnóti július elejétől augusztus végéig lakott barátjánál. Párizst járták, múzeumokat és könyvesboltokat látogattak, a Boulevard Saint-Michel környékével ismerkedtek, a „balpart” kis utcáival. A franciaországi tartózkodás valóban mély nyomot hagyott Radnóti Miklós világnézeti fejlődésében. A szegedi tapasztalatok után Párizsban találkozott igazán a kor nagy társadalmi és politikai kérdéseivel. A francia élettel ismerkedő magyar költőnek ugyanis a mámor és az elragadtatás mellett volt egy másik nagy élménye is. Felfedezte, hogy a francia gazdaság és műveltség homlokzata mögött szociális feszültségek rejlenek, és a fényben úszó főváros hátterében ott vannak a kizsákmányolt gyarmatok nyomorban élő népei. Felfigyelt a francia kolonializmus következményeire, tanulmányozni kezdte a gyarmati népek helyzetét. Párizsi tartózkodása az Exposition Coloniale (Gyarmati Kiállítás) idejére esett, Szalaival többször is felkereste a hatalmas és érdekes kiállítás épületeit. Elmélyülten tanulmányozta a pavilonokat, az afrikai és ázsiai népművészetet, de mindenekelőtt a távoli elnyomott népek életét. Szalai Imre így idézte vissza a közös párizsi nyár emlékeit: „Figyeltük, tanulmányoztuk a primitív népcsoportok elénk táruló életmódját, szokásait, főzését-táplálkozását, művészetét. De túl a megvesztegető szépségeken, túl a muzsikán és táncon, kihallottuk a vad népek sóhajait és lázongását a nagyérdemű közönségnek bemutatott produkciók alól.. . És a sokfajta, sokszínű és sokszokású népcsoportok itt mintha egyetlen lénnyé olvadtak volna össze, aki farag, zenél és táncol, úgy ahogy fütyülnek, de közben sóhajt, remél, átkozódik, és ökölbe szorítja kezét.” Az afrikai folkór tanulmányozása révén születtek Radnóti afrikai és maláj népdalátköltései, később néger népmese-fordításkötete, a Karunga, a holtak ura. Párizs a művészet olyan kontinenseit nyitotta meg előtte, amelyek aligha hatottak magyar költőkre akkoriban. Radnótit a gyarmati népek szabadságharcának kérdése folymatosan foglalkoztatta. Ezt a harcot mutatta be Ének a négerről, aki a városba ment című költeményében. A vers a szabadvers formáját mutatja, a költő nem ügyel sem a szótagszámok, sem a sorszámok kényszerére. Költeménye teljesen eltér a korábbi kötetek természetfestő költeményeitől, a természet dolgainak és folyamatainak határozottan közéleti, forradalmi jelentése van. Önkéntelen pátosz ez, a tömegek mozgatásának, a társadalmi események történésének természetes pátosza. Radnóti versében a természeti elemek, a virágok, az állatok, a hegyek, az eső rendszerint emberi hangulatok, érzések és szociális események szimbólumai, egységbe olvad a társadalom és a természet. A versben a közelinek vélt forradalom harci riadója zeng fel. Ihletforrása ugyan a párizsi tapasztalatokban rejlik, de a vers mégsem pusztán az elnyomott gyarmati népek küzdelmére utal. A fellázadt néger tömeg allegorikus képében voltaképpen a várt és sürgetett hazai és európai forradalmat idézi meg: „Szertefutottak és összefutottak. / kunyhók füstjéből lobogót, / torkokból harcot sivítottak! / Szervezkedtek és dárdákat vertek, / dárdákkal dárdás sorsot fenyegettek; / s hogy meghalt a fa / és ki kedvesét várta a fán, - a lány; / bokrokban kígyók fütyörésztek és / seregek nehéz szaga szállt: / megindultak a néger proletárok!”. Az Ének a négerről.. . című verset Radnóti lázadó tettnek szánta, ezért 1934-ben ismét megjelentette Müller Lajosnak, a kor neves nyomdászának műhelyében, S. Szőnyi Lajos festőművész eredeti linóleum-metszeteivel. A könyv kizárólag ezt a verset tartalmazza. A ma már bibliofil ritkaságnak számító kis kötet az illegális mozgalom tagjai között terjedt, forradalmi hangjára a politikai rendőrség is felfigyelt. Müller Lajos, a könyv nyomdásza így emlékezett vissza a kötet nyomtatásának idejére: „Az Ének a négerről, aki a városba ment kiadvány úgy született, hogy megjelent nálam S. Szőnyi Lajos.. . Rendkívül érdekes linóleummetszetet hozott magával bemutatni. Hogy ő egy ilyen és ehhez hasonló tárgyú linókkal akarná illusztrálni Radnótinak Ének a négerről című versét. S ezt külön kiadásban szeretné megjelentetni.. . Dicsekvéssel mondom, de nem is alaptalanul, hogy az első szép kiállítású, gondos, finom merített papíron nyomtatott könyv volt akkoriban, ami ilyen kezdetleges felszerelésű nyomdában készült. A szakemberek meg fogják érteni a jelentőségét, hogy kétszer lett nyomva.. . Külön nyomdai eljárással kellett a vaskos foltokat tartalmazó linót nyomni, s külön, egészen finom festékkel lehetett csak a linómetszetek alá nyomni a hatsoros verseket. Rendkívül érdekesek lettek az illusztrációk. Hatásosan emelték a versnek a misztikus hangulatát. Rám is úgy hatottak ezek a versek, ahogy a bibliofil gyűjtőkre kellett volna, hogy hasson. Kellett volna - mondom, mert az én tapasztalatom szerint nagyon kis érdeklődés kísérte a könyvet. [A kötet 500 példányban készült, és a kereskedők csak bizományba vették át.] .. . De az egész tételt visszakaptam.. . A kereskedők egy évig ültek rendszerint a bizományba átvett példányokon, a végén a nyakamon maradt. Nem tudtam vele mit kezdeni. Mert kinek adjam át? Ki foglalkozik ezzel? Miután én ezt leírtam már, mint veszteséget, fogtam az egészet, és odaadtam Radnótinak, mint a legjobb kezeknek.. . Foglalkozzék vele ő, adja oda annak, akinek akarja.” Radnóti Miklós költői életműve korai szakaszának ilyen kiemelkedő verse árverésen soha nem szerepelt. Felhasznált irodalom: Erőltetett Menet. In memoriam Radnóti Miklós. (Válogatta és szerk. Réz Pál. Bp. 1999. Nap Kiadó). Baróti Dezső: Kortárs útlevelére. Radnóti Miklós 1909-1935. (Bp. 1977. Szépirodalmi). Pomogáts Béla: Radnóti Miklós. (Bp. 1977. Gondolat).