Belvedere Szalon

22. Művészeti aukció

Kréta, papír, 315 x 405 mm J.j.l.: Nagy István Hátoldalán kiállítási etikettek Kiállítva: Nagy István gyűjteményes kiállítás, 1923. okt., 554. tétel Proveniencia: egykor Wolfner József (1097. sorszámmal katalogizálva), majd Várkonyi Zoltán gyűjteményében Aszalós Endre szakvéleményével

A trianoni békeszerződés után Nagy István véglegesen elhagyta szülőföldjét, Erdélyt. A fővárosban (az Izabella utcában) bérelt lakrészt, a folyamatos munkához azonban szükségét érezte a közvetlen élménynek és inspirációnak; így folytatta alkotói barangolásait, vándorlásait. 1920-tól bő fél évtizeden át, többnyire gyalog bejárta keresztül-kasul az országot: a somogyi hátságot, a Duna-Tisza közét Csongrádig és Makóig. Amit megörökítésre érdemesnek tartott: az egyszerű falusi emberek jellemrajzát, környezetüket, a különböző tájkaraktereket szinte topográfiai és szociográfiai hűséggel vetette papírra. A „menetközbeni” festéshez, másoláshoz a ceruza, a szénrúd és a pasztellkréta felelt meg a legjobban. Wolfner Józsefnek (a Singer és Wolfner könyvkiadó cég társtulajdonosának) Mednyánszky 1919-es halála után a székely festő műveinek gyűjtését Lyka Károly művészettörténész ajánlotta a figyelmébe. Lyka ajánlását messzemenőkig támogatta a gyűjtő fia, az ifjú festő: Farkas István is. Ennek eredményeként jött létre az a – művekre vonatkozó – szerződéses viszony is, ami a művész gondtalan megélhetését biztosította. Így került megrendezésre a főváros Nemzeti Szalonjában Nagy István gyűjteményes tárlata 1923 őszén. Az itt bemutatásra kerülő „Gémeskút” c. pasztell az 554-es tételszámon szerepelt a kiállításon. Se megnyugtatóan tiszta égbolt, se kalligrafált lombkorona, sem kellemes térbeliségek, Nagy Istvántól mindig is távol állott az idillikus és festőiségét tekintve gondtalan és örömteli létszemlélet. Ezért ennyire fojtottak a színei; csak a sarokban meghúzódó kis szénaboglya enyhíti valamennyire a szétterülően borongó lelki tartalmat. Ennek a pasztellnek igen sok analógiáját, rokon töltésű párdarabját találhatjuk az életműben. Surányi Miklós: N. I. – Singer és Wolfner 1923 – 53. oldalán egy hasonló gémeskút – elszórtan kisebb kazlakkal, alacsony horizontvonallal, nagy égboltozattal – kerülhet párba elemzett festményünkkel. Egy másik téma-analógiát nyújthat az 1923-as „Félegyházi tanyák” c. pasztell, vagy az 1928-as keletű rokon téma (Lóránth – Sümegi: N. I. – Pallas Akadémia Csíkszereda 2007 – 187-188. old.). Lyka közli a „Lombos fák” c. festményt esszé-kötetében (N. I. – Singer és Wolfner 1944 – 31. repr.), ami igen fontos stílusanalógiának tekinthető: ott a lombozat hasonlóan igen vastag és csak néhol vékony, de azonosan hangsúlyos értékű szén- és pasztellfoltokkal alakított, mint a „Gémeskút” esetében. Az 1923-as gyűjteményes retrospektíva egyik megbecsült darabja volt a most aukcióra kerülő festmény. Az originális hátlap tanúsága szerint a tárlat utáni időszakban az eredeti 1716-os tételszám (valószínűleg eladások, vagy képcserék folytán) revideálásra került. Így az 1097. műsorszámot kapta a Wolfner-gyűjteményben Nagy István „Gémeskút”-ja. Farkas István – 1944-es tragikus auschwitzi elhurcolásáig – lehetőleg együtt tartotta a gyűjteményt. Ebben Nagy István kollekcióját megőrizte; a nála jóval idősebb alkotót barátjaként tisztelhette, s míg tehette, a székely művésztárs teljesítményét méltóképpen értékelte. A. E.