Belvedere Szalon

28. Művészeti aukció

Olaj, vászon, 89 x 105 cm J.j.l.: M-C. P.

Révész Emese tanulmányával
Sajátosan egyéni kiutat kínált Molnár C. Pál biblikus tárgyú festészete az egyházi művészet modernkori válságára. Olyan képi világot teremtett, amelyet bőséges mesélőkedv és a valóság illuzionisztikus átirata jellemzett. Mintaképei mindenekelőtt Giotto és Fra Angelico voltak, tehát az itáliai korareneszánsz azon mesterei, akik a maguk idejében sikerüket annak köszönhették, hogy anyagi részletekben gazdag és érzelmileg sokszínű piktúrájuk érzékenyen követte a feltörekvő itáliai polgárság igényeit. Molnár C. Pál nemkülönben érzékenyen reagált, mikor a háború és Trianon sokkjától megtört magyar közönségnek egy hibátlan álomvilágot kínált. Bibliai Árkádiája éppúgy mentes volt az újkor rémképeitől mint az avantgarde formabontó kísérleteitől. Bódítóan szépséges tájékain bolyongó szent emberei pedig éppúgy alkalmasnak bizonyultak a vallásos érzelmek felkeltésére mint pusztán esztétikai gyönyörűség fölébresztésére. Kállai Ernő kitűnő érzékkel mutatott rá, hogy Molnár C. tudatosan felfokozott naivitása, primitivitásig vitt nosztalgiája egyfajta „szellemi narkotikum”. Biblikus regéivel nem állt egyedül a korban: Kontuly Béla vagy Fényes Adolf meseképei hasonló illúziókat kínáltak. Így nem véletlen, hogy Molnár C. első sikereit, nemzetközi hírnevét biblikus kompozícióinak köszönhette. Az itt bemutatott téma egyik legkorábbi változata az a kompozíció, amelyet az 1932-es Velencei Biennálén mutatott be. (Menekülés Egyiptomba, 1932, MNG) A harmincas évek fémes csillogású, erősen stilizált formái még egyértelműen az itáliai trecento bűvöletében születtek. Egy évtized múltán ezt a részletek oldottabb, festőibb kidolgozása váltotta fel. Az 1939-ben festett Pihenés az Egyiptomi úton még a történet több stációját jelenítette meg. Itt bemutatott képünk e témát koncentrálta egy jelenetté. Molnár C. biblikus műveivel kezdettől fogva megosztotta a műértőket. Dilemmájuk az itt bemutatott műre is érvényes: túlfokozott primitivitása vajon groteszk vagy nosztalgikus, szentségtörő vagy alázatos? Gyermekét tápláló Madonnájának elnyújtott arányai gótikus szobrokat idéznek, bájos arca biedermeier zsánerek leszármazottja. Az anya és gyermek intim kettőse fölött magasodó félig lombos, félig elszáradt fa a keresztény ikonográfiai hagyományos eleme, amely az ószövetséget felváltó újszövetségre éppúgy utal, mint az újszülött jövőbeli mártíriumára. József tapintatosan háttérbe húzódó alakja olyan mozzanata a történetnek, amely mélységesen emberivé és átélhetővé teszi azt. A kis családot övező táj viszont a romantikus tájképfestők emelkedett szemléletének örököse, és talán Csontváry heroikus tájlátomásai is ott visszhangoznak benne. Molnár C. Pál máig töretlen sikerének egyik titka minden bizonnyal az az elegancia, amivel a különféle képi hagyományokat magas mesterségbeli tudással és egy csipetnyi modern ízzel ötvözte. Ybl Ervin 1935-ben írott sorai pontos megfogalmazását nyújtják erényeinek: „Molnár C. Pál festészete a keresztény szellemben megújhodott mai művészet legmegkapóbb dokumentuma, utóda Fra Angelico tiszta lelkű naivitásának. Rafináltan primitív, mindenki számára hozzáférhető, tetszetős művészete különlegese értéke festészetünknek. Exotikus dísznövény a mezei virágok hadában.” R. E.