Belvedere Salon

25th art auction

Olaj, vászon, 75,5 x 91 cm J.b.l.: Modok M. -Szt-Endre, 929.- Szerepelt a Kieselbach Galéria 34. (2007. tavaszi) aukcióján, 191. tétel Reprodukálva: Modern Magyar Festészet, (Kieselbach Galéria, Bp., 2004) 2. kötet, 384. o., 681. kép Tóth Antal tanulmányával

Modok Mária pályakezdő éveiben (1917-1929) festett munkáiból nagyon keveset ismerünk. Számuk 7-8 darabra tehető és valamennyi Nagybányához kötődik, állapítható meg a szignatúrákban feltüntetett helymegjelölésből és a képek stílusa alapján. A festőnő ismereteink szerint 1922-26 között éves gyakorisággal dolgozott Nagybányán. Az 1920-as évek első felében Désen töltött évekből ez idáig egyetlen darab sem került elő, ahogy az 1926-29 közötti budapesti időszakból sem. (A család 1926-ban repatriált és rövid székesfehérvári időzés után Budapesten telepedett le.)
Modok Mária folyamatos, műtárgyak sorával dokumentálható festői tevékenységét 1929-ben és Szentendrén kezdte el, ahol mint vendégművész csatlakozott a művésztelepiek abban az esztendőben beindított szabad iskolájához. Nem is akárhogyan! Ennek első jele volt, hogy megnövelte képei méretét, annak érdekében, hogy szabadabb folyást biztosítson festésmódjának, amelyet korábban nagyon visszafogott, fegyelmezett, és elősegítse festői fejlődése kibontakozását. Ő ugyanis nyugtalan festői kísérletezésbe kezdett: szinte minden egyes festménye más stílusjegyeket mutat, ill. egyre karakteresebb jeleit annak, hogy-kissé megkésve ugyan-, a nagybányai neósok közvetítette fauves természetlátást és értelmezést próbálta meg saját szemléletmódjává alakítani. Amit tőle Nagybányáról ismerünk a klasszikus nagybányai mesterek példás tanítványának tünteteti fel őt, egyetlen festménye a Nagybányai táj a Zazarral, 1926 k. kivételével amely festői szemlélete modernizálódásának első jele, mert neós sajátosságokat mutat. Modok lényegében ezt az irányvonalat folytatta Szentendrén olyan kompozíciójukban nagybányai jellegzetességeket idéző festményeivel, mint a Szentendrei almáskert, Szentendrei látkép a szigetről, Ház a fák között, mindhárom 1929 körülire datált, és az „igazi” szentendrei városképein, mint a Szentendrei táj a Szamárhegyről, 1931, a Kígyó utca Szentendrén, 1931 és a Lépcsők az 1930-as évek elejéről, amelyekhez Vörös Gézának ugyanezekben az években készült festményei is adtak inspirációt. Két kivétel adódik a kezdő szentendrei időszakban. A Látkép a Szamárheggyel, 1930 k. Ezen nem fauves-os színesség, hanem nagybányai jellegű sűrű, kékes atmoszféra borítja be a képet.
A másik jelen festményünk a Szentendre 1929-ből. Erről első pillantásra kitűnik, hogy színvilágában természethű (sehol egy piros fatörzs stb.) és kompozíciója is klasszikus. A képmező elő- és középterét a patak és partja tölti ki, amely legelöl kis kiöblösödést, helyi szóhasználattal pecsót formál. Ez bárhol is lehetne. Helyrajzát a háttérben a lombok közül kikandikáló házormok és a jellegzetes lapos gúlával fedett templomtorony, nevezetesen a Pozsarevacska tornya teszi egyértelművé a szignatúrán, Szt-Endrén kívül. Az is kitűnik az építmények helyzetéből, hogy a Bükkös dunai torkolata, vagyis Kelet felől tárult fel ez a városképi nézet és a Bükkösnek mint az egyik szentendrei őstémának ábrázolásában a ritkább fajták közé tartozik. A lényeg persze a festésmódban rejlik. A dinamikusan heves, és Modoknál szokatlan ecsetjárás romantikus expresszív jelleget kölcsönöz a képnek. Nem véletlen, hogy Perlrott Csabát juttatja eszünkbe. Talán reá is gondolt a festőnő, amikor így, ilyen stiláris jegyekkel örökítette meg a témát. Mi meg arra, hogy éppen ennek a közel állásnak köszönhetően ragadt meg rajta két árverésen is a gyűjtők figyelme és futott fel a kép ára milliós nagyságrendbe a Modok életműből első és ez idáig egyetlen darabként.
Tóth Antal