Belvedere Salon

26. Kunstauktion

Olaj, speciális, vastag kréta alapozású vászon, 72 x 126 cm J.n. Magyar Nemzeti Galéria bírálati száma: F704 és 7426 Bellák Gábor tanulmányával
Mednyánszky László (1852-1919) tájképeit nem annyira az ábrázolt helyszínek topográfiai sajátosságainak megmutatása jellemzi, mint inkább a táj titokzatos hangulatainak megidézése. Ezt az erős hangulati telítettséget Mednyánszky egyrészt sajátos kompozícióival, másrészt a különleges fény- és színhatások megjelenítésével éri el. Az alacsony horizont miatt az ember által teremtett világ, a házak, tornyok, épületek a kép legalsó régióiba kerülnek. Az emberi világ így bizonyos értelemben a nagy természetnek alávetett területként jelenik meg. Olyan világként, amelynek elemei, a házak szinte szertelenül odavetett törmeléknek hatnak a fenséges természet végtelen harmóniájában. A télies karakterű tájban az ezüstösen kanyargó folyó a háttér fehér, s szinte csak halvány sziluettként megjelenített hegyei közül érkezik a város alá. A napot nem látni, helyette viszont – Mednyánszkyra jellemzően – az ég középső sávjában egy már-már világító fényességű felhő uralja az eget. A nagy, tágas égbolton a finom kékekkel, rózsaszínekkel átjárt szürkék ezernyi változatával találkozunk, ami az előtér barnás szürkéivel szemben igazi mozgalmas, festői univerzum. Föld és ég, isteni és emberi világ ellentéte, a nagy természetben feloldódó emberi dolgok parányiságának érzékeltetése Mednyánszky festészetének egyik központi gondolata. A jelen képhez hasonló fehér tájképekkel már az életmű korai, 1880 körüli szakaszában is találkozunk. A Feszty-körképhez készült Munkács vidékén festett tájvázlatok között szintén több hasonló művet találunk. Az 1900-as évek szolnoki és dunai tájképei között is találunk ilyen monokróm hatású kompozíciókat. Az első világháborús képek között pedig központi szerepet játszanak a tél képei. Mindezek alapján a jelen kép pontos datálása nehéz, de a legközelebbi analógiák alapján készülése inkább az 1900 körüli évekre tehető. B. G.