Belvedere Szalon

34. Művészeti aukció

Alumínium
50 cm
Jelezve: MT
Almási Tibor műbírálatával

Mattis Teutsch János közel hat évtizedes alkotói munkásságának tulajdonképpen egyetlen általános jellemzője, meghatározó vonása van: a váltakozó körülmények és ízléshullámok közepette, a tudatosan felvállalt, kitartó küzdelem a tökéletes képzőművészeti forma megteremtésére, elérésére. Ennek az ambiciózus alkotói programnak a hátterében minden kétséget kizáróan Mattis Teutsch Jánosnak az az eredendő, vele született kivételes formaérzéke húzódik meg, ami karrierje legelején szinte törvényszerűen terelte őt a szobrászat irányába. Érdeklődését, vonzódását a plasztika iránt Mattis Teutsch később és a tőle megszokott stílusban a következőképpen összegezte: „A szobor, mint pozitív művészet vonzott és a sík és volumen közötti különbséget ki kellett alakítanom, hogy a három dimenziót tisztázzam. A szobor anyaga már ősi magában egy forma – összes kiterjedéseivel, míg a kép adottsága egy üres sík. A sík beépítésével kezdődik a kép, míg a szobor már önmagában egy forma-pozitívum.”
A 20-as évek közepétől, nagy vonalakban az 1925-ben megrendezett párizsi kiállításától, Mattis Teutsch János művészetének egyetlen célkitűzése az új embertípus képzőművészeti megformálása és megörökítése volt különböző élethelyzetekben. Az új, a kor dinamikus fejlődését tükröző embertípus kezdetben a művész festményein, majd fokozatosan metszeteiben és szobrászati termésében is feltűnik. Mattis Teutsch János cseresznye- és meggyfából faragott, fényesre csiszolt férfi és női aktjainak feje jelzésszerű, hiányoznak kezei, ám hangsúlyos formát kapnak rajtuk a hullámzó mellek és finom ívű, hosszított lábszárak. Szemben az elvontabb és bonyolultabb mondanivalójú festményekkel és grafikákkal, Mattis Teutsch aktjai egyszerűségükkel és finom, visszafogott dekorativitásukkal méltán vívták ki a nagyközönség és a szakmai kritika elismerését („Ha az ember ezeket a kicsi faragványokat szemléli, nyilvánvalóvá válik a bennük rejlő gazdagság” – Ligeti Pál, 1929; „A szobrok kecsesek, már-már táncolnak apró piedesztáljukon” – Ligeti Ernő, 1929; „A mester fa-, fényezett alumínium és rézöntvény-szobrai… megmutatják alkotójuk kitűnő formaérzékét a harmadik dimenzióban is. A szobrok vonalaiban bizonyos feminin lágyság ömlik át, barokkos testforgatással s kevés secessiós sallanggal” – Halász Kálmán, 1933).
A most árverésre bocsátott „Női akt” az említett sorozat szép és jellegzetes példája. Az elnyújtott, szilfid női alak felső teste kissé jobbra döntött, arca individualizálatlan, leomló haja jelzésszerű, a test hajlékony íveléseit éles határvonalak választják el egymástól. Vagy ahogy Mattis Teutsch János jó barátja, az építész Ligeti Pál fogalmazott: „A lényeg: a végtelenségig leegyszerűsített, ám ugyanakkor nagyon is változó test ritmikája és melódiája. A mód, ahogy egy vonal a másikba fonódik, ahogy egy forma a másikból kiindulva felépül, ahogy a felsőtest a láb magasan záródó íveire válaszol.”
Nyilvánvaló művészeti értékein túl, a „Női akt” kivételes voltát, a Mattis Teutsch-i életműben szokatlan, viszonylagos nagy mérete és anyagának ritkasága adja. A művész fiának visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy Mattis Teutsch János alumínium és réz plasztikáit – a faszobor makettek alapján – 1930-ban öntötték a bukaresti „V. V. Roşeanu” üzemben.
A. T.