Kieselbach Galéria

49. tavaszi aukció

70x87 cm
Olaj, karton
Jelezve balra lent: Márffy Ödön

Kiállítva:
- Budapest, Nemzeti Szalon, Képzőművészek Új Társasága Tavaszi kiállítása, 1927. április.ksz. 153.: „Csendélet”

Reprodukálva:
-KUT, 1927. (2. évf.), 2. sz. 2.: „Csendélet. A KUT tavaszi kiállításából”;
-Pátzay Pál: Márffy Ödön Művészete. Paul Gordon, Berlin, é. n. [1928.] 29. ff. t.: „Toalettasztal”
-Rockenbauer Zoltán: Márffy. [monográfia és életmű-katalógus]. Bp. 2006.: k.sz. 1.3.3


A csendéletfestés Márffy Ödön legsikeresebb műfajai közé tartozott, amelyetkisebb-nagyobb intenzitással a pályája során mindvégig művelt, sőt idős korában ez számított legfőbb megélhetési forrásának. Mint századelőn Párizsban iskolázott festő – a Nyolcak több tagjához hasonlóan –kezdetbenCézanne kompozíciós ereje volt rá nagy hatással, később a szigorú, konstruktív rendetkönnyedebb, oldottabb megoldások váltották fel képein. Egyaránt festett virág- és gyümölcscsendéletet, illetve e kettő kombinációját, de a csendéletfestés más területeire alig tévedt. Ebből a szempontból is különleges a mostani műve a toalettasztalon szinte hanyagul ottfelejtett tárgyegyüttesről.
Az 1927-es esztendő, amikor ezt a festményt kiállította a KUT tavaszi tárlatán,nagyjelentőséggel bírtMárffy karrierjét illetően. Az akkor még alig több, mintkét esztendős szervezet– melyet azért hívtak életre, hogya hazai modern törekvéseket összefogja –, épp válságos periódusát élte. A belső konfliktusok következtében Vaszary János és követőikiváltak a KUT-ból, és megalakították az UMÉ-t. A vezetési vákuumMárffyt előbb a társelnöki, majd májustól az elnöki székbe emelte, és ezt a posztot aztán tíz éven keresztül sikeresen látta el. Festészete a húszas évek derekára sokat változott, és egyre népszerűbb lett a kritikusok és a gyűjtők körében – jórészt annak a magánéleti szempontból kiegyensúlyozott helyzetnek köszönhetően, amit a Csinszkával kötött házassága jelentett. Az igazi áttörést majd az 1928-as Ernst Múzeumbeli tárlat jelenti számára, amikor Csók Istvánnal együtt állítanak ki, és a lapok nem győzik dicsérni Márffy stílusváltását. A kritika azonban már az 1927-es KUT kiállításon bemutatott képeit is elismeréssel fogadta: „Márffy Ödön a színek gazdag fantáziájú és merészen, újszerűen harmonizáló költője – írta Kállai Miklós a Nemzeti Újságban. Rabinovszky Máriusz a Nyugatban azt fejtegette, hogy „a fény Márffynál legtöbbször a konstrukciót hordozó elem (…). Ám rendezett, derűs szinfoltfestése legkevésbé sem misztikus. A dolgokat az életöröm érzetéből itatja át fénnyel…” Komor Miklós az ekkor „Csendélet” címen kiállított Toalettasztalt is kiemelve írta a Pandorában „az átmeneti állapot új ígéretekkel bíztat Márffy Ödönnél, aki gyöngyházas színességből a fehéren át a rajzosabb egyszerűség felé közeledik. A strukturát hangsúlyozó Interieure-je s a színeket kontúrok közé bilincselő Csendélete már nagy lépés új problémák s azok megoldása felé.”
Valóban, a Toalettasztal festésekor Márffy még sokat megőrzött a tízes évek konstruktív szemléletéből, miközben már egyértelműen kirajzolódik festészetének új, dekoratív irányvonala. Ahogy a képsíkot középen a tükör és az asztallap találkozása kettéosztja, illetve a tükörben visszaverődő fény „átszínezi” a valóságot, és kaleidoszkópszerűen bontjaa hátteret: még a késői Nyolcak-korszak öröksége; miközben a könnyed ecsetjárás és a színkavalkád, már az École de Paris-s, art-decós húszas-harmincas éveket idézi.
A toalettasztalmint önálló témaválasztás egyedülinek tűnik Márffy életművében, jóllehet kiegészítőelemként megjelenik más képein is, köztük a Komor Miklós által említett Interieur-ön. De témaszerinti legközvetlenebb párdarabja egy „Fésülködő”-kép, melynek központi alakja egy haját igazító női félakt, amely akár Babits Mihály: Sugár című versének lehetne illusztrációja:

„Hogy bomlanak, hogy hullanak
afésük és gyürüs csatok:
ha büszkén a tükör előtt
bontod villanyos hajzatod!
Úgy nyúlik karcsú két karod
a válladtól a fürtödig,
mint antik kancsó két füle
ha könnyed ívben fölszökik!
(…)”
A boudoir hangulatot a csendéletváltozat is őrzi, éppen azzal a laza összevisszasággal, ahogy az asztalon a hajkefe, fésű, parfümös üvegcse látható.Az a benyomásunk, hogy a tárgyak tulajdonosa, a szépitkező nő, csak egy pillanatra távozott, és „a főszerepet”most ideiglenesen egy art-deco üvegváza veszi át, amely ívelt formáival idézi meg a női test domborulatait. Márffy már korai festményein is előszeretettel használt tükröt, és később is szívesen fordult ehhez a megoldáshoz a tér sejtelmes elbizonytalanítása érdekében. EtekintetbenPierre Bonnard volt a mestere, akit a századelején, párizsi tanulmányai idején fedezett fel magának, s akinek szintén végigvonul a tükrös kompozíciók festése az életművén.A tükör térjátéka nemcsak a tárgyak kettőzésére ad lehetőséget, de arra is, hogy egy képen belül két nézőpontot is megjelenítsen, és ettől Márffynál szinte táncra perdülnek a tárgyak, mintha csak türelmetlenül várnák úrnőjük visszatértét.

Rockenbauer Zoltán, PhD
művészettörténész