Kieselbach Gallery

50th autumn auction

54x66,5 cm
Olaj, vászon
Jelezve balra lent: Márffy

KIÁLLÍTVA (talán):
- Uránia: Márffy Ödön és Gulácsy Lajos kiállítása, Budapest, 1907. katsz. 18.: „Téli tájkép”

REPRODUKÁLVA:
- Modern magyar festészet 1892–1919. Szerk.: Kieselbach Tamás. Budapest, 2003. 292. kép
- Rockenbauer Zoltán: Márffy. Életműkatalógus. Budapest-Paris, 2006. 175. kép

Életműkatalógus-szám: 5.3.1.1

IRODALOM:
- Passuth Krisztina: Márffy Ödön. Budapest: Corvina, 1978.
- Rockenbauer Zoltán: Márffy Ödön tanulóévei. A párizsi ösztöndíj (1902–1906). Ars Hungarica, 2005. 1. sz. 109–140. oldal
- Rockenbauer Zoltán: Márffy. Életműkatalógus. Budapest-Paris, 2006.



Négy éves tanulmányainak végeztével Márffy 1906 őszén tért vissza Párizsból Budapestre, és bár tett még hosszabb-rövidebb festőutakat Olaszországba és Dalmáciába is, az elkövetkező éveket a magyar művészi életbe való integrálódásnak szentelte. Az École de Beaux Artsban megszerzett mesterségbeli ismeretek biztos alapot jelentettek számára, hogy a Párizsban megismert új francia mozgalmak eredményein tovább kísérletezve a hazai modernizmus egyik úttörője legyen. Párizsi korszakának összegzéseként sikeres tárlattal mutatkozott be 1907 tavaszán a hazai közönség előtt az Urániában, amelynek következtében a fiatal festőre felfigyelt Rippl-Rónai József és Kernstok Károly is. Rippl-Rónai az esztendő végén alakuló MIÉNK-be hívta meg alapító tagnak, Kernstokkal pedig később közösen alapították meg a Nyolcakat.
Márffy számára Rippl-Rónai barátsága nem utolsó sorban azért bírt különös jelentőséggel, mert már a személyes ismeretséget megelőzően is az ő művészetében fedezte fel a követendőnek gondolt hazai példát. Egy, még a század legelső éveiben látott Rippl-Rónai festményre úgy emlékezett vissza, hogy „benső örömmel töltött el, mert magános kísérletezéseimre valami igazolás félét véltem benne felfedezni.” Márffyra Párizsban elsősorban Matisse és a fauve-ok színvilága, Cézanne újító térszemlélete és a nabik színfoltokban komponáló festészete hatott.
Ez utóbbiban érezte meg a rokonságot az egykor ugyancsak a nabik közé tartozó Rippl-Rónaival. Visszaemlékezései szerint Márffy 1905-1906 között sokat vívódott, hogy az impresszionizmus utáni irányzatokból melyik lehet, úgymond, „a helyes”. Tudjuk, hogy 1908-ra festészetében végül a fauvizmus kerekedik fölül, amit a Nyolcak időszakában Cézanne nyomán fejleszt tovább konstruktív irányba. Ám 1906-ban a Párizsban és Brugge-ben, illetve 1907-ben Magyarországon festett képei még elsősorban a posztimresszionisták és Rippl-Rónai festészete iránti rokonszenvéről árulkodnak. A korabeli magyar kritika is leginkább a kaposvári festő hatását emelte ki. Márffy legkedvesebb témái ekkoriban – a portrék mellett – leginkább a meghitt francia és flamand interieurök valamint a kis- és külvárosi utcaképek voltak, amelyeket a magyar falvak világa váltott fel.Előszeretettel festett dimbes-dombos vidékeken paraszt- és polgárházakat, mindig az adott évszakra jellemző nagy színfoltokban fogalmazva meg a látványt, általában anélkül azonban, hogy a nabik cloisonnista kontúrozását – amely oly jellemző volt a magyar modernistákra is – ekkor különösebben erőltette volna. Képünk is ebből az időszakból származik, szinte bizonyosra vehető módon 1907-ből, a helyszín pontos megjelölésére azonban egyelőre nem vállalkozhatunk. Télvégi tájat látunk, rózsaszín falu házzal, havas udvarral: előtérben a korszak festői által kedvelt repoussoir motívummal: a kerítéssel, háttérben a dombos táj látványával. A képen a hó már nem friss, a csupasz faágakon alig-alig maradt meg, de az udvart még beborítja. A lemenő nap hosszú árnyékot rajzol az aprócska kéménynek, és a tetőn roskadó havat a ház falához hasonló színűre festi. Márffy könnyed ecsetkezeléssel, meleg színekkel jeleníti meg ezt a tavaszt hívogató alkonyi hangulatot.
 
Rockenbauer Zoltán, PhD
művészettörténész