Kieselbach Galéria

49. tavaszi aukció

67x81 cm
Olaj, vászon
Jelezve balra lent: Kernstok

PROVENIENCIA
- Egykor Baumgartner Sándor és Oszkár gyűjteményében

KIÁLLÍTVA
- Cezanne és Matisse bűvöletében - A Nyolcak, Janus Pannonius Múzeum, Pécs, 2011. január-május

REPRODUKÁLVA
- Modern Magyar Festészet, 1892–1919. Szerk.: Kieselbach Tamás, Budapest, 2003. 570. kép
- A Nyolcak, centenáriumi kiállítás (Pécs, Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtár 2010. december 10 – 2011, március 27), katalógus, szerk. Markója Csilla, Bardoly István, a Baranya Megyei Múzeumok igazgatósága és a MTA Művészettörténeti Kutatóintézete közös kiadványa, Pécs, 2010. (Kat. sz. 161, 275. o.)


A pályafutását a Courbet-féle realizmus nyomvonalán kezdő Kernstok Károly számára elég volt néhány nagybányai és párizsi utazásokkal fűszerezett év ahhoz, hogy a modern magyar művészet meghatározó alakjává váljon. Az 1909-ben még „Keresők” néven kiállító későbbi Nyolcak festőcsoport mindenki által elismert szellemi vezére csak alig pár évvel korábban, 1906-os párizsi tartózkodása alatt ismerkedett meg a posztimpresszionisták és a Fauves művészek munkáival. Egy kis magyar „festőkolónia” közepébe csöppent, melyben elsősorban Czóbel Béla képviselte a legmarkánsabban a Matisse-kör festői elveit, emellett számottevőnek bizonyult a Gertrude és Leo Stein szalonjában látott Gauguin, Cézanne és Matisse képek hatása. Ekkoriban különösen napirenden volt Gauguin művészete, hiszen 1906-ban Gauguin-kiállítást rendeztek a Salon d’Automne-ban, 1907-ben pedig a Nemzeti Szalonban. 1910-ben már Bárdos Artúr Kernstokot a Nyugatban neki szentelt cikkében egyenesen „magyar fauve”-nak nevezte, 1911-ben pedig a Budapest c. lap egy szerzője „vadmodernnek” bélyegezte.
Az 1906-1909 közti rövid intervallum Kernstok „fauve-korszakának” tekinthető, melynek igazi inspirációs környezete gyerekkorának és nyarainak színtere, az egy évtizeddel későbbi legendás szabadiskolájának is helyet adó Nyergesújfalu, mely valóságos szellemi központtá vált az idelátogató baráti kör révén. 1907 nyarán hosszasabban időzött itt Czóbel Béla, s Kernstok visszaemlékezése szerint egy egész nyár képtermését ásták el a szőlőtőkék alá. Márffy Ödön 1908-tól válik rendszeres látogatóvá. Illusztris vendége volt a helynek, és a nyergesi pincemuriknak Ady Endre. Gyakran megfordult itt még Vedres Márk, Kosztolányi Kann Gyula, Márk Lajos is, valamint egyszer-egyszer Szőnyi István, Vaszary János, Feszty Árpád feleségével, Jókai Rózával, Csinszka (már mint Márffy Ödönné), Jászi Oszkár, nem beszélve a tanítványokról, akik közül kiemelkedik Derkovits Gyula, Novotny Emil, Szilágyi Jolán neve.
A Duna-menti települést az egyik nagybányai „öreg”, Ferenczy Károly fanyalogva „neoszerű Nagybányának” minősítette, utalva a híres művésztelepből kiváló neós társaság nagybányai gyökereire. Ahogy Kernstokék törekvései a művészteleptől, úgy Nyergesújfalu táji adottságai is jelentősen eltértek Nagybánya vidékétől. A Dunára szelíd lankával ereszkedő hegyek sík vidéket fognak közre, a kőbányának is használt dombok hátukon szőlőt nevelnek.


Figyelemreméltó tény, hogy a modern magyar festők mellőzve a nagyvárosi témákat, inkább a magyar vidékhez fordultak, hogy tájképeken birkózzanak meg az autonóm képi nyelv problémájával. De míg a nagybányaiak elsősorban hegyet (pl. Kereszthegy), völgyet, erdőt választottak, vagy a falu jellegzetes sziluettjét a református és a minorita templommal, esetleg a település térképszerű látványát egy magaslatról, addig Nyergesújfalun első pillantásra kevésbé festői motívumokat ábrázolnak. A szélesen elterülő szántóföldek, a hullámzó dombok, ligetes facsoportok, kertek kevés kapaszkodót kínálnak a szemnek, de éppen a tájnak ez a szűkszavúsága, elemi szerkezetének szembeötlő karaktere az, ami felszabadította a festőket, hogy felfedezzék az elemi képi eszközökben rejlő lehetőségeket.
Jól nyomon követhető ez a felfedezési folyamat Kernstok aktuális festményén. A cikk-cakkos szélű, kiszáradt patakmeder homokos, sziklás partfala olyan brutális erővel hatol a napszítta, szőke szántóföldek horizontális sávjai közé, akár egy nyílt seb. A szikkadt, száraz meder megtelik vibráló fénnyel és színes árnyékokkal, melyek a hullámzó partvonalat követve hömpölyögnek tova, a kis öblökben árnyalatok szivárványos skálájába gyűrődik. Ez a fényből és árnyékokból kibomló hullámzó mozgás egyre táguló és egyre jobban elsimuló hullámgyűrűket vet a középtérben a kőkerítés vonalán, a szénaboglyákon, a dombok halmain, hogy feloldódjon a felhőktől habos ég kéken remegő felületén.
Kernstok látható élvezettel szőtte színes, szálkás ecsetvonásokból a táj szövetét, szinte kiszínezi az erős napsütéstől kifakított látványt. Az energikus, áramló felületképzés Van Gogh reminiszcenciáit hordozza, míg az elemi formákra redukált, feszes, mégis organikus képszerkezet Gauguin dél-francia tájképeivel tart rokonságot. Az egyszerű, szinte egysíkú táj nem a különleges természeti formák vagy egy érdekes architektúra által válik festőivé, nem is valamely rendkívüli atmoszférikus vagy fényjelenség ábrázolása miatt, hanem a festői eszközök bravúros, érzékeny és felszabadult használatának köszönhetően.

Marosvölgyi Gábor