Kisvilágok Antikvárium

Fair Partner ✔
A Kisvilágok Antikvárium májusi árverése

Ez az aukcióra kínált könyv egy igazi reneszánsz ember műve, aki rendkívül sokszínű és kalandos életet élt, és sorsa végül szörnyű véget ért. Maga a könyv keletkezéstörténete pedig számos ellentmondást és megfejtetlen titkot hordoz ¬– igazi vallástörténeti kuriózum. Az alábbiakban mindkettőt bemutatjuk.

1. Jeszenszky János élete
Jeszenszky János (Wrocław, 1566 – Prága, 1621) orvosprofesszor, udvari orvos, egyetemi rektor, evangélikus teológus, filozófus, és politikus volt. Ő a Jeszenszky-család talán leghíresebb tagja, aki egész élete során mindig magyar nemesnek, „eques hungarus”-nak („magyar lovag”) vallotta magát.
Édesapja Jeszenszky Boldizsár szolgabíró volt, édesanyja Schüller Márta. A család eredetileg Turóc vármegye egyik legősibb nemesi családja volt, amelynek felmenői IV. Béla, V. István és IV. László királynak tett hadiszolgálataiért cserébe 1274-ben IV. Lászlótól adománylevelet kaptak Jeszen földjére, amely később a Nagyjeszen nevet viselte, és ma Turócjeszen része. A latin Jesenius vagy Jessenius családnév 1495 óta íródik Jeszenszky formában. Jeszenszky Boldizsár a török terjeszkedése elől menekült családjával és Lőrinc testvérével Jeszenről Wrocławba, ahol a másik fivére, Menyhárt élt.
Jeszenszky János a középiskolai tanulmányait Wrocławban, a helyi Szent Erzsébet gimnáziumban (Elisabethanum) végezte. Először 1583-ban a wittenbergi egyetem orvosi karán tanult, 1585-től Lipcsében, majd 1588-tól 1591-ig a padovai egyetem orvosi karán, ahol orvosdoktorrá avatták. Szülővárosában orvosként kezdett el praktizálni, de a szász-weimari I. Frigyes Vilmos (Weimar, 1562 – Weimar, 1602) régens kinevezte Drezdába udvari orvosának és a korán elhunyt I. Keresztély (Drezda, 1560 – Drezda, 1591) szász választófejedelem két árvája nevelőjének, majd 1594-ben a wittenbergi egyetem sebészeti és anatómia professzorának. Az egyetemen ő lett a „racionális sebészet" megalapítója és első hirdetője. Kiváló tanítói munkát végzett, amely a páduai egyetem szelleméből táplálkozott, és az akkori német felsőoktatásban ismeretlen volt, számos tanítványa kiváló orvosként került ki az egyetemről.
A wittenbergi évei alatt tíz nyilvános boncolást, úgynevezett anatómiát tartott. 1599-ben – sokak felháborodását kiváltva –, ő boncolt először nyilvánosan női holttestet, egy házasságtörés miatt kivégzett nőt. A legismertebb boncolása 1600. június 7-én történt, amikor Európában elsőként – és a 250 éve fennálló egyetem történetében is először –, nagy érdeklődéssel kísért, négynapos, nyilvános boncolást végzett Prágában, egy akasztással kivégzett férfi holttestén. A boncolás az egyetem felkérésére történt, népes és előkelő közönség előtt, több, mint ezer néző jelenlétében. Az esemény „Anatómia Pragensis" néven vonult be az orvostörténetbe.
Ő műtötte meg a híres prágai csodarabbi, Löw (Júda Löw ben Becalél, Poznań, 1512 – Prága, 1609) unokáját is, annak ellenére, hogy a keresztény orvosoknak akkoriban tilos volt zsidókat gyógyítaniuk.
1602-ben szakmai kvalitásai miatt II. Rudolf császár (Bécs, 1552 – Prága, 1612) kinevezte udvari orvosnak Bécsbe. Életének az a pontja vitatott, hogy a császár meghívta-e a prágai egyetemre is, az orvostörténészek szerint ugyanis akkoriban ott nem működött orvosi kar. Mindenesetre, 1612-ben ott volt a császár halálos ágyánál, ő végezte a boncolást és a test bebalzsamozását.
Az új uralkodó, I. Mátyás császár (Bécs, 1557 – Bécs, 1619) is megtartotta udvari orvosnak Bécsben. 1615-ben felesége, Fels Mária halála után Jeszenszky visszatért Prágába, ahol - sikertelenül - azzal kísérletezett, hogy a lefejezettek fejének visszahelyezésével hogyan lehet újraéleszteni az embert. 1617-ben az egyetem rektora lett.
Jeszenszky János Igazi reneszánsz ember volt. Amellett, hogy az orvostudományt kora legmagasabb szakmai színvonalán művelte, jelentős teológiai műveltséggel is rendelkezett, írt történeti munkákat is (pl. I. Mátyás 1608-as pozsonyi koronázásáról, amin személyesen is részt vett), kapcsolatban ált a korszak vezető csillagászaival is, akik a modern csillagászatot megteremtették. Személyesen ismerte például Giordano Brúnót (Nola, 1548 – Róma, 1600) és Johannes Keplert (Weil der Stadt, 1571 – Regensburg, 1630). Ez utóbbi Jeszenszkynek a szemlencsére vonatkozó vizsgálatai, illetve nyilvános boncolásain látottak alapján dolgozta ki a lencsék fénytörésére vonatkozó elképzelését, amely fontos szerepet játszott a csillagászati távcsövek építésében.
Az orvostudomány, teológia, és a csillagászat mellett a politikában is kipróbálta magát, amely azonban a vesztét is okozta.
1618-ban részt vett a cseh rendek Habsburg-ellenes szervezkedésében. A rendek követként Pozsonyba küldték, hogy - magyar nemes lévén -, szólaljon fel az országgyűlésen, és bírja rá a magyar nemeseket, hogy a protestáns vallásszabadság védelme érdekében szövetkezzenek a csehekkel, és akadályozzák meg II. Ferdinánd (Graz, 1578 – Bécs, 1637) magyar királlyá koronázását. Azonban az országgyűlésen lefogták, és Bécsben bebörtönözték, ahonnan félévi raboskodás után – egyébként a cseh rendek közbenjárására fogolycserével -, csak azzal a feltétellel szabadult, hogy ígéretet tett, hogy távol tartja magát a politikától, nem szervezkedik a császár ellen, és közreműködik a rendek lecsendesítésében.
Azonban nem tartotta meg a szavát, 1620-ban részt vett a besztercebányai magyar országgyűlésen, ahol a cseh küldöttség tagjaként Bethlen Gábor (Marosillye, 1580 – Gyulafehérvár, 1629) erdélyi fejedelem katonai segítségét kérte a magyar-cseh konföderáció megerősítésére, a csehek fegyveres támogatására a császári csapatokkal szemben.
A csehek számára vesztes Fehérhegyi csata után a sorsa megpecsételődött: a Prágát elfoglaló császári csapatok - protestáns vezetőkkel együtt – letartóztatták, majd a bírósági tárgyaláson felségárulás vétsége miatt halálra ítélték. A császár, akinek a háziorvosa volt, „enyhítette” a bíróság ítéletét: úgy rendelkezett, hogy a nyelvét ne kitépjék, hanem levágják, a felnégyelést pedig csak a lefejezés után hajtsák végre. Jeszenszkyt 1621. június 21-én, Prága főterén huszonhat társával együtt végezték ki. A nyelvét kivágták, lefejezték, majd felnégyelték, végül fejét és testének egy darabját elrettentésül közszemlére tették. A kivégzést végző, Mydlar nevű hóhér Jeszenszky barátja volt, ő szállította a holttesteket a nyilvános boncolásokhoz, és a boncolásoknál is segédkezett. Jeszenszky koponyáját elrettentésül 10 éven át tartották kitűzve a híd tornyára.
Kivégzésével beteljesedett két jóslat is, amelyet állítólag még bécsi fogsága idején a cellája falára írt: „IMMMM”. Az egyik értelmezés szerint a betűk feloldása „Iesseni, Mentiris, Mala Morte Morieris”, azaz, „Jeszenszky, hazudsz, szörnyű halált fogsz halni”. A másik lehetséges feloldás „Imperator Mathias Mense Martio Morietur”, azaz, „Mátyás császár márciusban fog meghalni". Mindkét jóslat bevált, I. Mátyás császár 1619 márciusában halt meg, Jeszenkszky halála pedig tényleg szörnyű volt.

2. A könyv keletkezéstörténete
Az aukcióra kínált könyv keletkezéstörténete számos megoldatlan rejtélyt hordoz.
A hagyományos felfogás szerint a munka Jeszenszkynek a lipcsei egyetemen 1587-ben megvédett disszertációja, amelyet 1618-ban adtak ki, és amelyet a Philipp Melanchthon-féle (Bretten, 1497 – Wittenberg, 1560) evangélikus arisztotelianizmus befolyásolt.
Ezzel szemben, az újabb kutatások és értelmezések szerint Jeszenszky az eredeti munkát valójában a páduai tanulmányai után kiegészítette és átdolgozta, és azt publikálta. Ez az álláspont azzal érvel, hogy Jeszenszky tanulmányai idején a wittenbergi és a lipcsei egyetemen a melanchthonianizmus befolyása el volt nyomva, és az arisztotelészi filozófia tanítása arra redukálódott, hogy kivonatokat olvastak Arisztotelész munkáiból. A munka a lélek halhatatlanságának alátámasztására inkább a reneszánsz filozófiai gondolkodás különböző irányzataiból merít, jóllehet, leggyakrabban az arisztotelészi-tomista érvelésmódot használja, de emellett, a Marsilio Ficino (Figline Valdarno, 1433 – Firenze, 1499) elméleteire emlékeztető platonista érvelést is alkalmazza.
A munka eklektikus karaktere számos kérdést felvet. Lényegében hiányoznak belőle Melanchthon filozófiájának alapelvei. Nem tisztázott, Jeszenszky honnan ismerte a lélek halhatatlanságának arisztotelészi-tomista megoldását. Művében szuverén státuszt tulajdonít a metafizikának, de ezt a tudományterületet az evangélikus egyetemeken akkoriban - wittenbergi és lipcsei évei alatt -, nem tanították, és evangélikus szellemi körökben elutasították. (A protestáns metafizika csak a 16. század végén kezdett el kialakulni.) Ezért sokkal valószínűbb, hogy a munka a későbbi, páduai tanulmányi évek szellemi hatását tükrözi, utólag datálták vissza 1587-re, s nevezték el „lipcsei disszertációnak”.
A feltételezést, hogy a Lipcsében írtakat egészítette ki és dolgozta át, alátámasztja, hogy dolgozata olyan filozófiai elméletekre támaszkodik, amelyekben az 1590-es évekig, páduai tanulmányai előtt nem volt járatos.
Jeszenszky az általa hivatkozott hermetikus írásokat 1592-ben, páduai tanulmányai befejeztével, az Olaszországból Wrocławba tartó útján szerezte be. Munkájában az evangélikus tradíció helyett az észak-olasz egyetemek szellemi hatása fedezhető fel, amelyek az emberi lélek halhatatlanságának arisztotelészi-tomista megoldását széles körben tárgyalták akkoriban. Jeszenszky érvelésében és gondolataiban sokkal inkább páduai tanárainak hatása mutatható ki, például a jezsuita Francesco Piccolominié (1523 – 1607), és Cesar Cremoninié (1550 – 1631).
Ezek után már csak az a kérdés, hogy miért datálta vissza és nevezte el „lipcsei disszertációnak” a munkáját? A legújabb kutatási eredmények fényében azonban már azt is meg kell kérdőjeleznünk, hogy Jeszenszky készített-e egyáltalán disszertációt Lipcsében. A munka bevezetőjében ugyanis, amikor üdvözli a vizsgabizottság elnökét, nem nevez meg konkrét professzort, ami a német egyetemek akkori gyakorlatával teljesen ellentétes volt. Akkoriban egy publikált disszertáció szerzője legtöbbször nem a hallgató volt, hanem a vizsgabizottságot elnöklő professzor, a hallgató pedig a professzora téziseit védte meg és publikálta saját költségén. Emellett, semmilyen információ nem támasztja alá, hogy Jeszenszky a lipcsei egyetemen diplomázott volna. Ezért a harminc évvel későbbi publikálás célja nem a doktori fokozat elnyerése lehetett (amire egyébként a páduai diplomája birtokában pályázott), hanem az, hogy elméleti alapot teremtsen a halottak feltámadásáról szóló beszéde számára. A másik lehetséges magyarázat, hogy a prágai egyetem rektoraként és a cseh rendeket képviselő politikusként egy feltételezett lipcsei disszertációnak 1618-ban politikai jelentése volt – a lutheranizmushoz való ragaszkodást fejezte ki a katolikus Habsburgokkal szemben.
A könyv utolsó megfejtetlen titka pedig az, vajon tényleg Jeszenszky adta-e ki a munkát. Egyes feltételezések szerint igen, mások szerint a kiadás idején Jeszenszky még Bécsben raboskodott, és egy ismeretlen kiadó adta ki, hogy Jeszenszkyt ne felejtsék el. A feltevések szerint vagy a szerző készítette elő az anyagokat korábban és bízott meg egy ismeretlen személyt a kiadással vagy pedig antedatálta a kiadást.