Kieselbach Galéria

49. tavaszi aukció

80x90 cm
Olaj, vászon
Jelezve jobbra lent: Jakoby 1938
Hátoldalon: autográf felirat: Julius Jakoby, der Gastwirt. 1938


FOLIES-BERGÉRE KÖZÉP-EURÓPÁBAN

A szódásszifonnal a kezében felpillantó elegáns pincér ki mást idézne fel, mint Edouard Manet híres remekművét, A Folies-Bergére bárját! Az 1882-es – egykor a Hatvany-gyűjteményben is megfordult – klasszikus festményen a csinos Suzon támasztja a pultot ijesztő egykedvűséggel, míg a háta mögötti tükörfalon a divatos kávéház nyüzsgő tömege, a villanycsillár, egy cirkuszi akrobata lába és egy cilinderes, épp rendelő bajszos úr portréja látható. A márványpulton sorakozó, külön csendéletekként megfestett üvegek fölött a kifejezéstelen arcú pincérlány a nagy modern elidegenedés és a nagyvárosi magány ikonjává vált.

Jakoby festménye a glamúros párizsi jelenet közép-európai megfelelőjének tűnik. A pultos elegáns lakáj, Suzonnál árnyalatnyival barátságosabb, álmoskás pillantással áll meg egy másodpercre, kezében a szódásüveg, körülötte a pulton és a polcokon palackok és dobozok sorakoznak. Bárhol lehetnénk Közép-Európában: egy krisztinavárosi kávézóban, egy brnói sörkertben vagy egy kassai borivóban. Semmi párizsias hivalkodás, pezsgő helyett nagyfröccs, üvegpult helyett ácsolt söntés, a nagydarab férfi pedig megbízható bártendernek tűnik – „vendéglős” (Der Gastwirt), áll kézírással a vászon hátán, egy boldog békeidőkből itt ragadt régi bútordarab, aki ismeri az élet titkait és rezignált egykedvűséggel emelkedik felül a vendégek panaszain. Akárcsak az a magányosan cigarettázó vendég, akinek a képében megfestette magát Jakoby egy nyüzsgő kávéház márványasztalánál (Bárban, 1929); a Kelet-szlovákiai Galéria tulajdonában lévő festmény hol görcsösen morzsolt, hol felszabadultan kolorista, expresszív ecsetkezelése is a most árverésre bocsátott képet idézi.

SZEREPJÁTÉK

De a világos hajú, markáns vonású, elegáns pultos nem egy ismeretlen férfi, hanem maga a festő: Jakoby Gyula. A kassai modernizmus neves expresszionista örökösétől nem volt idegen a különleges beállítású önarckép. A dühöngő szocreál idején – egész rendhagyó módon – vécén ülve festette meg önmagát, görcsös, groteszk ecsetvonásokkal mondva titokban nemet a Klement Gottwald-féle Csehszlovák Népköztársaság hivatalos művészetére. De megörökítette saját magát ágyban olvasgatva, egy újság felett a konyhában és borotválkozás közben is.

Jakobyt, a nagy kassai magányos mestert nem csak zaklatott ecsetkezelése és választott tematikája hozza közel a két világháború közötti Németország posztexpresszionizmusának olyan képviselőihez, mint George Grosz vagy Max Beckmann, hanem a szerepjátszó portré műfaja is. Grosz megfestette magát tanítóként és hajóskapitányként, Beckmann pedig kürttel és szmokingban.

Beckmann híres Szmokingos önarcképe pár évvel korábban született, mint Jakoby pultos kompozíciója. Az 1927-es kép Beckmann pályájának csúcsán készült, mielőtt a hitleri Németországban „kultúrbolsevikként” megbélyegezték volna. Elegáns német polgárként, oszlopszilárdan áll a festményen, kifogástalanul vasalt fekete szmokingban, nyakkendőben, hanyagul csípőre tett kézzel cigarettázva. Az ellenfény és a robusztus eltökéltség hasonlít Kassán dolgozó kollégájának képmására. De Jakoby képét áthatja a művész bizonytalan helyzete. Kassai modern festőként többszörös kisebbségben volt kénytelen leélni életét, még öregen, hosszú pályája végén is csak hinni tudott: „megíródik majd az a könyv – reménykedett –, amellyel a Jakoby-piktúrát a magyar képzőművészet-történet a tudatába foglalja.”

KASSAI MODERNEK

Kassa az elmúlt évtizedben elmerült saját művészettörténetében, és a hosszas kutatómunka eredményeképpen kikristályosodott a két világháború közötti műtárgyakat leíró új fogalom, a „Kassai Modernizmus”. Az egymást követő európai irányzatok, a szimbolizmus, expresszionizmus, kubizmus, konstruktivizmus, illetve az új tárgyilagosság és a neoklasszicizmus mind megtalálta a maga kifejeződését a nagy múltú felvidéki város művészeti életében. Az „átutazók” – például a cseh František Foltýn vagy a magyar Bortnyik Sándor – mellett idetartoznak az olyan Kassán élő modern művészek is, mint Bauer Szilárd (Konštantín Bauer) vagy Jakoby Gyula (Július Jakoby). Jakoby a neves Krón Jenő grafikai iskolájában tanult, és a mai szlovák művészettörténet-írás számára már nem kérdés, hogy a '20-as évekbeli kassai modernizmus örököse, a '30-as évekbeli nemzedék fontos figurája.

A történelemnek köszönhetően Jakoby sorsa a „hermetikus elzártság” lett; ahogy (cseh)szlovákiai méltatói írják: ő a „kassai avantgárd egyetlen követője”, a „szlovák Chagall”. De még pontosabban fogalmaz Hushegyi Gábor, a Jakobyról szóló legjobb magyar nyelvű tanulmány szerzője: „Az ígéretes pályakezdést a háború, majd a jogfosztottság évei és szocializmus évtizedei követték. Mivel a modern művészet felfelé szálló ága Kassán az 1920-as évek végével befejeződött, állítható, hogy nem csak nemzetiségi, hanem művészi szempontból is magányosnak érezhette magát az 1930-as években, ezt az érzést nem javították a következő évtizedek sem, sőt különutas művészete halála után is a magányos szoliter pozíciójába sodorja mind személyét, mind életművét.” Jakoby végzete a magány maradt, ahogyan megsejtette azt 1938-ban, Folies-Bergére kelet-európai bárjának pultja mögött állva.

Rieder Gábor