HT Aukció

Fair Partner ✔
HT Aukció 2025. Szeptember 21. 11 órától | Képeslap - Magyarország gyűjtemény - Papírrégiség - Militária - Fotó - Filatélia - Egyebek

REVICZKY LÁSZLÓ
Az Árva megyéből származó, nemességet 1272-ben IV. László királytól kapott, revisnyei előnevű család sarja, Reviczky László Tiszadobon született 1864. május 3-án, Reviczky Antal földbirtokos és nagyváradi Stépán Anna legidősebb fiaként. Reviczky László két ismert unokaöccse: Imre (1896–1957) ezredes, posztumusz vezérőrnagy, „a Világ Igaza” és Ambrózy György (1885–1970) huszár őrnagy, a Mária Terézia Katonai Rend lovagja, akinek édesanyja Reviczky Sarolta volt.


Középiskoláit a kassai reáliskolában végezte, itt is érettségizett, a budapesti Műegyetemen nyolc félévet hallgatott, majd a pozsonyi vadászoknál szolgálta le egyéves önkéntesi évét. Megkedvelte a bakaéletet és ténylegesíttette magát, 1888-ban a debreceni közös 39. gyalogezrednél mint hadnagy. Itt teljesített csapatszolgálatot 1894-ig, amikor áthelyezték a Honvédséghez és a pozsonyi 13. gyalogezredhez osztották be mint főhadnagy.


Debrecenben, 1894-ben vette feleségül győrszemerei Matkovich Annát (1872–1945), akitől két gyermeke született: György (1895–1961) és Judit (1896–1935), akinek férje Alfred Jansa von Tannennau (1884–1963) vezérezredes, osztrák hadügyminiszter volt. 1895-ben Budapestre vezényelték a Honvéd Főparancsnoksághoz, itt 1903-ig volt, időközben már mint százados dolgozott.


1903-tól a debreceni 3. gyalogezrednél szolgált, 1907-ban a pozsonyi 13-asokhoz került. 1910-től őrnagy, 1911-ben a nagyváradi 4. gyalogezrednél zászlóaljparancsnok. 1913-tól alezredes.


„Drótszakáll” lett a neve

Az első világháború kitörésekor fogadalmat tett: szakállat növeszt és nem borotválja le, amíg tart a harc. Fogadalmát meg is tartotta. Jellegzetes arcvonásai megváltoztak: oroszlánszerűvé vált a feje és „Drótszakállnak” hívták, illetve az olaszok félve tőle – 1916-tól már mint ezredes – „il colonello Reviczky” névvel emlegették. Mint az 1. gyalogezred parancsnoka az isonzói csatákban vezette csapatait, kezében a legendás görbebotjával. Az a típusú kiváló parancsnok volt, aki az első sorokban küzdött katonáival, akik féltek is tőle, de apjuk helyett apjuk volt. A rendet, a fegyelmet és a tisztaságot mindig szigorúan megkövetelte. A forradalom a fronton éri és katonáit rendben, fegyvereikkel és felszereléseikkel együtt hazahozta. A Katonatanács Reviczkyt visszahelyezte a négyesekhez Nagyváradra mint ezredparancsnokot. Ott volt a románok bevonulásáig, elfogták, bebörtönözték. Hosszas fogság után kiszabadulva megszökött Nagyváradról, ahol katonai ellenőrzés alatt akarták tartani. 1920 szeptemberében a debreceni vegyesdandár parancsnoka lett Nyíregyházán. Visszavonult a balkányi abapusztai birtokára gazdálkodni. ekapcsolódott a Vitézi Rend munkájába mint a vármegyei Vitézi Szék kapitánya. 650 holdját Balkány mellett vitézi birtoknak ajándékozta oda a Vitézi Széknek.


Vendégül látta a kormányzót

A szívén viselte volt katonái és a hadirokkantak ügyét, ezért eljárt minden rendezvényre, bajtársi egyesületekbe, ahol érdekeiket képviselhette. A már civil ruhás, borotvált arcú Reviczkyt csak szónoklataival ismerték fel egykori katonái.


Horthy Miklós 1922-ben kinevezte tábornokká, több kitüntetéssel is elismerte világháborús és az azutáni időkben végzett szolgálatait. 1924. november 5-én iktatta be vitézi birtokába a kormányzó, aki vonattal érkezett Nyíregyházára, majd Balkányba, ahonnan küldöttségével autóval tették meg a 7 km-re levő Csiffy-Reviczky-tanyai birtokra az utat. Az út akácfasorral szegélyezett homokút volt, melyben valósággal úsztak az autók. A vasútvonal két oldalán Balkányig a biztosítást lovas és gyalogos csendőrök adták.
Vitézzé avatását és György fiáét Horthy személyesen végezte a megye hivatalos személyeinek jelenlétében a nagy tölgyfa alatt, amely meg is volt örökítve festményen. Az avatást ebéd követte Reviczkyék egyszerű, négyszobás, földszintes, hajópadlós házában. 1930-ban nyugállományú altábornaggyá léptették elő. 1934. június 28-án Debrecenben hunyt el hosszas betegség után. Július 2-án kísérték utolsó útjára a balkányi kúria kertjének végében, nagy sokaság jelenlétében.