Antikvárium.hu Kft.

Fair Partner ✔
Az Antikvarium.hu 26. Dedikált könyvek és kéziratok online árverése | Könyvek, kéziratok

Herman Ottó által dedikált példány. Első kiadás. Kossuth és Erdély ügye. Közzé teszi: Hermann Ottó.

Dedikált példány. 

Kevesen tudják a természettudós Herman Ottóról, hogy erős közéleti tevékenységet is kifejtett (egészen pontosan: politizált, és több ciklusban országgyűlési képviselő volt), és nemcsak a madarak hasznáról és káráról, a pókfajtákról és más hasonló témákról írt, hanem politikai vonatkozású cikkeket is közzétett.

Ezek közül a legnagyobb visszhangot kiváltó az Erdély „eloláhosodásáról” szóló Ez is egy mérges csók (Vasárnapi Újság, 1877. febr. 25. 121–122.) volt. Ennek a cikknek – érzékeny témája miatt – nemcsak közéleti, hanem Hermann Ottó életére és életművére is kiható hatása volt: éppen e cikk kapcsán folytatott nagyon fontos levelezést az emigrációban élő Kossuth Lajossal, aki hosszú levelekben fejtette ki saját nézeteit a kérdésről. A száműzött kormányzó 1877 márciusában és májusában írt hosszan a természettudósnak és szabadelvű politikusnak, Herman viszont csak közel tíz év múlva tette ezeket közzé, amikor elérkezett az alkalmas pillanat. Ő maga így ír könyve előszavában: „Kossuth 1877. évi május 30-án kelt levelében fölhatalmazott arra, hogy az e tárgyban hozzám intézett leveleiből annyit, amennyit jónak látok, s akkor, a midőn az időt elérkezettnek velem, közrebocsáthatok” (21.), és amikor ez bekövetkezett, „elhatároztam, hogy azoknak azt a részét, amely az üggyel foglalkozik, a mozgalom javára kiadom, annyival is inkább, mert nemcsak királyi remekek, hanem rendkívül fontos gyakorlati utasítást is tartalmaznak” (4.). A könyv pedig az előszó (3–6.) és a bevezető esszé (Kossuth az eloláhosodásról [7–21.]) után hozza Kossuth két levelét (Collegno al Baraceone, 1877. márc. 22. [22–36.] és Collegno al Baraecone, 1877. máj, 30. [37–59.], magyarázó jegyzetekkel, majd a jobb olvasói megértés céljából (hiszen kiemelten fontos témáról van szó).

Talán nem érdektelen megemlíteni azt a – már a kötet megjelenése utáni – közjátékot, ami csak Kossuth és Herman egy későbbi levélváltásából derül ki. Ebből az következtethető ki, hogy Kossuth mástól értesült a kiadásról, „és levélben nehezményezte, hogy Herman a megjelentetésről nem szólt, sőt példányt sem küldött neki”. Erre Herman válaszában a kormányzó korábbi hozzájáruló mondatait idézte, és ehhez a leveléhez „mellékelte a megjelent könyvet, melynek késedelmes postára adását a díszkötés elkészítésének elhúzódásával indokolta”. A Kossuthnak megküldött példány dedikációja is ismert: „Kossuth Lajosnak / szeretett uramnak, / Magyarország Kormányzó- / jának / Budapest 1886 márczius 30 kán / Herman Ottó”, sőt, a második, szintén megküldött kiadásé is: „Kossuth Lajosnak, Magyarország / Kormányzójának / hűségese / H. O. / II dik kiadás!”. (https://nemzetikonyvtar.blog.hu/2022/10/18/erdekessegek_kossuth_konyvtarabol_otodik_resz)

Mindenesetre a könyv megjelent, mégpedig Herman azt közösségi célra tette közzé, az Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület javára, és „sikerére” jellemző, hogy még abban az évben második kiadást is megért, 3000 példányban jelent meg, szép nyomással, díszes kivitelezéssel, viszont nagyon olcsó áron, hogy minél többen meg tudják venni és minél többen olvashassák.

És bár a kis könyv nagy példányszámban jelent meg, gyakorlatilag szinte fellelhetetlen. A most mégis felbukkant darab pedig annál is becsesebb, mert Herman Ottó dedikálta is azt:

Wegman Ferencz úrnak / Herman Ottó

A címzett a szegedi művelődéstörténetben jegyzett személy. Végman Ferenc (Nagybecskerek, 1856—Szeged, 1929) ügyvéd volt. 1883-ban a Szegedi Ügyvédi Kamaránál kérte az ügyvédi lajstromba való felvételét és itt kezdte meg ügyvédi gyakorlatát. Helyben különböző tisztségeket töltött be, később kormányfőtanácsos is volt. A szabadelvű párt színeiben tevékenykedett. Halálakor így írták le alakját: „hajlíthatatlan, meg nem alkuvó ideálok is éltek benne, a szabadelvűség patinás hagyományai, ezek jelölték ki közéleti munkájának területét és feladatait. […] Minden gondja, minden gondolatja a kamaráé volt. Csodálatos kötelességtudása, közmondásos pedantériája, példátlan lelkiismeretessége itt élhette ki magát. Minden ügyet maga intézett s minden ügyet tökéletesen.” (Meghalt Végman Ferenc. Délmagyarország, 1929. jan. 13. 3.)

Fölmerülhet a kérdés, hogy a miskolci természettudós és egy szegedi ügyvéd honnan ismerte egymást. Ez is tudható.

Herman Ottó ugyanis 1879–1883 között éppen Szeged város függetlenségi párti országgyűlési képviselője volt. Ráadásul éppen Kossuth ajánlotta őt a szegedieknek, amikor a város II. (alsóvárosi) választókerülete 1879. október 27-én hozzá fordult jelöltért. Anekdotába illő, de fontos életrajzi esemény, hogy miután Kossuth a szegedieknek Herman Ottót nevezte meg, a szegediek küldöttsége megjelent Hermannál, és arra kérték, hogy menjen el hozzájuk bemutatkozni. A fiatal tudós akkor azonban olyan pénzszűkében volt, hogy egy bizalmas barátjától kellett kölcsönkérnie a kortesúthoz. De a számítás bevált: Herman (szegedi) országgyűlési képviselő lett, és ez rendezte egzisztenciális helyzetét. (Lambrecht Kálmán: Herman Ottó, Az utolsó magyar polihisztor élete és kora. Bp., 1920.) Herman tehát szegedi képviselőkorából ismerte Végmant, akivel azonos politikai platformon álltak. (Nem véletlen, hogy a ritka dedikált példányok egyik ismert darabja szintén szegedi: ezt Herman a Szeged-Felsővárosi Népkörnek ajánlotta, a Somogyi-könyvtár őrzi egy kolligátum részeként [B.h. 351.]).

Furcsa sajátosság, hogy bár tudható, hogy a Kossuth és Erdély ügye több kiadásban és összesen többezer példányszámban jelent meg, mégis csupán pár példányt ismerünk belőle, azok túlnyomórészt közgyűjteményben találhatók. A kis kötet első kiadása mindössze egyszer futott korábbi árverésen, és az ugyanabban az évben kiadott második kiadás szintén csak egyszer bukkant föl aukción. Dedikálva pedig ugyancsak egyetlen példány került kalapács alá korábban (Hont 76/142.), ami feltételezhetően azonos jelen darabbal. Így aztán bizton kijelenthető, hogy Herman Ottó egyik legritkább kötetéről van szó, és annak is (hosszú ideje) egyetlen gyűjteményesíthető példányáról.

Könyvkötői kötésben lévő példány feliratozatlan címfedéllel és hátlappal, feliratozatlan, számozott gerinccimkével ellátott könyvgerinccel, az eredeti feliratozással ellátott címfedél és feliratozatlan hátlap bekötése mellett színezett felső lapélekkel, tiszta belívekkel, hiánytalan állapotban.

 A tanulmány Bíró-Balogh Tamás - szegedi irodalomtörténész - munkája.