Studio Antikvárium

39. könyvárverés

Kelt: Budapest, 1891. Hat, egyenként 210x170 mm-es, tintával sűrűn beírt oldal.
A szöveg nyomtatásban is megjelent a Kisfaludy-Társaság Évlapjai, Új folyam, 25. kötet (1890—91) 3–8. oldalán.
Gyulay Pál elnöki megnyitó beszédében főként a korábbi időszak politikai szónoklatának történetét foglalja össze: „E század első tizedeiben politikai szónoklatunk, kivált magyar irodalmi szempontból, nem állott magas fokon. A főrendek nagyrészt latinul szónokoltak, a karok és rendek nagyrészt magyarul, de nem a megifjúlt magyar nyelven s nem fejlődő műprózánk hatása alatt. Magában irodalmunkban is a szónoki próza volt legkevésbbé kiművelve. Faludi, Báróczy és Kazinczy választékos csínt, fordulatos könnyedséget, szabatosságot és kellemet leheltek prózánkba, de a szónoki lendület még mindig hiányzott belőle. Ezt Kölcsey kísérlette meg sikeresen s az irodalomból egyszersmind átültette a megye és országgyűlés termeibe. A megifjult magyar nyelv s a művészibb szónoklat egyszerre ülték diadalukat, midőn Kölcsey a pozsonyi országgyűlésen megjelent. Az ifjabb nemzedék lelkesedéssel fogadta az új szónoklati irányt. […] Azonban a kitűnő szónokok csoportjából kimagaslott két alak, nemcsak, mint szónoklatunk legfőbb képviselői, hanem idő szerint, mint a nemzeti szellem megtestesülései is: Deák és Kossuth. Emez 1847–48-ban érte el hatása tetőpontját, amaz 1861–67-ben. Mind a kettő szónoklatának nagy tettek voltak következményei, melyek még inkább kiemelték alakjokat, mint a szobrot a talapzat és háttér. Jellemök, szónoklatuk, politikájok egyaránt különböztek egymástól, de épen e különbségnél fogva váltak különböző időkben a nemzet vezéreivé. Deák szónoklatának egyik főeleme az erős ítélet és logika. Kossuthénak az élénk képzelem és lángoló szenvedély. Deák stílje egyszerű, szabatos, de egyszersmind plastikai, Kossuth néha dagályba csap, de mindig hangzatos és ragyogó. […] Deák csak parlamenti szónok volt, Kossuth pedig némi közép a parlamenti és népszónok között s e sajátsága mintegy kijelölte a forradalomra. […] Védeni az alkotmányt, átalakítani intézményeinket, újjá szülni a nemzetet, volt a nagy feladat. A múlt nagy emlékei, a jövő merész reményei emelték a szellemeket s táplálták a lelkesedést. […] Adja Isten, hogy az újabb ötven év méltó legyen előzőjéhez s politikai szónoklatunk mindinkább szilárdítsa nemzeti létünket és gazdagítsa irodalmunkat.”