Virág Judit Galéria

(5) Tavaszi aukció

Olaj, vászon, 96x91 cm
Jelzés nélkül

Proveniencia:
-Herrer Cézár örököse

Reprodukálva:
-Genthon István: Ferenczy Károly arcképei. Művészettörténeti Tanulmányok, Budapest, 1957.

Ritka az olyan festmény, amelynek vázlata valamelyik múzeumi gyűjteményben található, míg a fő mű egy magángyűjteményt gazdagít. Ezen kevesek egyike a Herrer Cézárt és feleségét ábrázoló nagyméretű olajkép, amelynek vázlata a Kiscelli Múzeumban van. A festmény 1967-ben került Kiscellbe, a Fővárosi Képtár gyűjteményébe, a művész leszármazottaitól. /Fiának, Béninek a feleségétől/ (ltsz. KM 67.22) Ferenczy a vázlatot tartotta meg magának, a fontosabb képet adta oda Herreréknek. 1922-ben a festmény a Műcsarnok első termében volt kiállítva, és a katalógus szerint akkor özv. Herrer Cézárné, született Drumár Alexandrin tulajdonát képezte. A kép a későbbiekben is a család tulajdonában maradt, Herrer Cézár fia örökölte.
A festmény Genthon István oeuvre-katalógusának datálása szerint 1904-ben készült. Ennek ellentmond az emlékkiállítás tárgymutatójának állítása, miszerint a kép 1899-ből való. Magukon a vásznakon nincs arra vonatkozó jelzés, hogy mikor készülhettek. Miután Ferenczy Herrerről még két portrét is festett, és azok egyike a jelzés által bizonyítottan, a másik stílus és anyaganalízis alapján 1899-re datált, ezúttal is fölmerül, hogy nem a korábbi évszám-e az elfogadhatóbb.
Akármelyik dátummal számolunk, a festmény a korai művek közül való. Az oeuvre-katalógus 375 tétellel számol, és ebből a 170. tétel ez a kettős portré. A 112. a listán Herrer Cézár kisméretű portréja. Genthon szerint a közel négyszáz képből mindössze 83 a portré, és ezek egynegyede megfestésén volt túl a művész, amikor e kettős portré elkészítésébe fogott. Kettős portrét korábban nem festett. Később néhány azonban is kikerült a keze alól, amelyek közül a legismertebb a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán látható Béni és Noémi ábrázolás. De házaspárokról a művész ritkán festett kettős portrét, csak az 1906-bóI való Jánosi Bélát és feleségét megörökítő festményt ismerjük. A házaspárokat szívesebben festette meg külön-külön, amint azt pl. a Grünwald Vilmos és Grünwald Vilmosné, illetve a Weidinger Miksa és Weidinger Miksáné című olajképek bizonyítják.
Ferenczy egyes portréit kedvtelésből, míg másokat megbízásból festett. A családtagokról készített képek esetében logikusan adódik a válasz, hogy kedvtelésből, művészi érdeklődésből készültek, de ez nem ilyen egyértelmű a többi képmás esetében. Ferenczy több művésztársáról készített portrét, és nem tudni, hogy ezek valamelyike nem megbízás volt-e. A két legismertebb ilyen képen Csók Istvánt és Szinyei Merse Pált láthatjuk. Ezek sorába tartoznak a Herrer Cézár ábrázolások is, amelyekről valószínűsíthetjük, hogy ha esetleg kérésre is, de nem megbízásból születtek Herrer Cézár, az 1868-ban Luancóban született, 1919-ben Budapesten elhunyt, főleg táj- és intérieur-képeket festő művész 1898-ban telepedett le Nagybányán és került Ferenczy Károly közelébe.
Petrovics Elek az emlékkiállítás katalógusának bevezetőjében a következőképp jellemzi a kép festőjét: "... életét egészen a művészetre összpontosította, keveset járt emberek közé s legszűkebb családi és baráti körén túl csak olyanokkal szeretett érintkezni, akikkel a művészet révén bensőbb közösséget érzett". A visszaemlékezések hangsúlyozzák, hogy érdem volt a mester barátai közé tartozni, és nem volt könnyű baráttá válni. Herreréknek sikerült, s ez minden bizonnyal részben spanyolságuknak, nemzetköziségüknek, és nem utolsó sorban egyéniségüknek volt köszönhető. A kettős portré ezt bizonyítja.
Ferenczyt Petrovics Elek így jellemzi: "Fellépésében volt valami csöndes előkelőség, arcvonásai nemes szabásúak voltak, alakja rugalmas és szikár, öltözködése gondos". Herrerről nem maradtak hasonló jellemzések, de a portrék tanúsága szerint a férfi külső megjelenésében Ferenczyhez hasonlítható. A képeken mindig jólöltözött, öltönyt és nyakkendőt visel. Egyénisége mégis mintha pontosan az ellenkezője lenne az őt megfestő kollégáénak. Herrert és feleségét nem a csöndes előkelőség jellemzi, hanem a déliek hangos vidámsága, ami sugárzik a róluk festett képekből. Talán azért is barátkozott velük szívesen a Ferenczy-család, mert színt, hangulatot vittek a társas együttlétbe. A művészi kihívás a festő számára az lehetett, hogy ezt a sajátosságot egy kettős portréban úgy tudja közvetíteni, hogy az megérintse a kép nézőit is. Semleges háttér elé állította modelljeit, kicsit egymás mögé helyezve őket, az elegáns, markáns férfit kissé háttérszerepre kényszerítve, hogy a feleség kislányos bája, üdesége, kedvessége fokozottabban érvényesülhessen. A kellékek a mentalitás megragadásának eszközei. A magas nyakú ruha szigorúságát oldja a lecsúszott meleg vállkendő és a hajtincsek lazasága. De ezt szolgálják a mozdulatok is, a feleség előrelépést sejtető testtartása. A tekintetek, az asszony mosolya, a férj szólásra nyíló szája nemcsak a pillanat mozgalmasságát rögzítik, de közvetítik az egyéniséget, a spanyolságukból fakadó karakterüket is. Ez átsüt a pillanaton, meghatározza annak hangulatát. Kevés az a művész, aki e művészi feladat megoldására képes. Ferenczy e kevesek talán legnagyobbika, amit ez a festménye is bizonyít.

M.V.