Belvedere Szalon

22. Művészeti aukció

Akvarell, papír, 69 x 90 cm J.j.l.: Egry József Badacsony 1926 Reprodukálva: Láncz Sándor: Egry József (Bp., Gondolat Kiadó, 1994, II. átdolgozott kiadás), 90. o. Rum Attila tanulmányával

„Utoljára Tomaj és Badacsony között találkoztam vele a Balaton-partján. Nem volt nála semmiféle festőszerszám, még egy vázlatfüzet sem. Csak állt ott szinte megdermedten, tágra nyílt szemmel, révületben, mint aki magába akarja fogadni ezt az egész tengernyi vizet. Abban a pillanatban két felhő között bukott ki, nem maga a nap, csak egy sugárkévéje. A víznek és az egész valóságnak olyan fantasztikus szikrázásával, mintha Egry valamelyik tóparti képét idézné. Mivel annyira elmerült ebben a látványban, hogy közeledésemet nem vette észre, pár lépésnyire tőle megálltam, és nem szóltam hozzá. Magam is némán és meghatottan álltam. Meghatott szemlélője voltam ennek a valószínűtlen színjátéknak.” – írta Bálint Lajos a kiváló színházi és képzőművészeti kritikus Egryvel való utolsó találkozásáról, 1973-as Ecset és véső című tanulmánykötetében. Akik valaha akár csak pár napot is eltöltöttek a Balatonnál, azoknak közös és meghatározó élménye a „magyar tenger” különleges atmoszférája, fényviszonyainak minden év- és napszakban állandó változásával gyönyörködtető, varázsos hangulata. Egry József 1916-ban ismerkedett meg ezzel a csodával, hogy azután élete végéig a bűvöletében maradjon. Ebben az évben került háború sebesüléssel Badacsonyba, ahol a Neptun szállóból és a hozzá kapcsolódó Hableány étteremből kialakított ideiglenes katonai kórházban lábadozott. E katonai üdülőben töltött pár hónap meghatározóvá vált Egry számára. Két évvel később feleségül vette az egyik itt dolgozó ápolónőt, Pauler Juliskát és annak badacsonyi szőlőhegyen lévő házában rendezték be első otthonukat. Bár Keszthelyen és Budapesten is volt házuk illetve lakásuk, 1918 és 1938 közötti életük javát e gyönyörű panorámával rendelkező domboldali házban töltötték. Egry saját tervei szerint 1938-ban kezdte el építtetni azt a badacsonyi parti házat, melyben élete utolsó évtizedében dolgozott, s amely ma emlékmúzeumának ad otthont. „A Balaton azoknak a festőknek, akik nem a belső értékével foglalkoznak, csak a külső tetszetős banalitását adja. A Balaton szórja, pazarolja a tetszetős romantikáját. Az igazi értékét azonban még azoknak is ritkán mutatja meg, akiket ez az oldala is érdekel.” – írta a művész Gegesi Kiss Pálnak, az itt bemutatott Kilátás Fonyód felé című akvarell és számos más Egry-remekmű egykori tulajdonosának. Máshol, naplójegyzetei között pedig így vallott ugyanerről: „918-ban Keszthelyen leszereltem, ugyancsak akkor kapott meg a Balaton csudás értékeivel, mely idővel kezdődik, tisztul fejlődésem (piktúrám) az a része – ami addig bizonyos homályba burkolt gyötrődés volt, mondhatnám azt is, hogy magamra találtam szülőföldem levegőjében…” Egry tehát az első világháború idején került a Balaton bűvkörébe. A háború utáni pár évben született műveinek legjavát előbb az irodalmi, művészeti és tudományos egyesületként létrejött Balatoni Társaság által rendezett Első Balatoni Kiállításon mutatta be 1922 elején a Nemzeti Szalonban, majd pedig gyűjteményes tárlat keretében a budapesti Belvedere Szalonban ugyanez év végén. A katalógusok tanusága szerint mindkettőn szerepelt olyan mű, mely a balatoni panorámát ábrázolta a túlparti fonyódi hegyekkel a háttérben. A Fonyód felé, Fonyódi hegyek, Kilátás Fonyódra és hasonló képcímek vegyesen takartak olajfestményeket és ceruzarajzokat. A pár évvel később született Kilátás Fonyód felé című nagyméretű akvarell helyszíne is a badacsonytomaji strand, cölöpökön vízben álló színes fürdőházikóival. A nagyvonalúan szűkszavú, lendületes alkotás legközelebbi párhuzamait nem a magyar, hanem a francia festészetben, Paul Cézanne késői akvarelljei között találjuk meg. „Egry József. Első igazi és egyetlen méltó költője a Balatonnak. A titokzatos víztükör mélyébe hasító kék-ezüst villanásoknak, a rőt-barna, tintás árnyékú badacsonyi hegyeket átölelő égi szivárványnak, a fény-nyilakkal átvert felhőseregek drámai futásának, az izzó dunántúli nyár vízzel kacérkodó délibábjának, annak az egész fénybeborult zalai világnak, amely fölött áttetsző gyöngyház-kupolaként feszül ki a levegő téres boltozata. Elmosott színek, lágyan olvadó vonalak, daloló költője. […] A legnagyobb magyar atmoszféra-festő.” – írta Kárpáti Aurél találóan és rendkívül költőien Egryről és művészetének legfőbb ihletőjéről 1933-ban. R. A.