Belvedere Szalon

20. Művészeti aukció

Ceruza, papír, 170 x 220 mm J.n. Alul korabeli felirat: Csontváry Kosztka Tivadar rajza Dr. Székely Sándor (vasgallusz tintával) Gajdó Gyula anyagvizsgálatával Pelbárt Jenő papír- és vízjelvizsgálatával Menyhárt László szakvéleményével

Tanulmány:
Csontváry Kosztka Tivadar eddig publikált életművéből a Hollósy Simon müncheni szabadiskolájában készült korai ceruza- és szénrajzok, és a nem kivitelezett képeinek torzóban maradt, kontúrozott szénvázlatai – ezek mind Gerlóczy Gedeon építész tulajdonába kerültek -, valamint a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban őrzött ceruzavázlatok ismertek. Ez utóbbiak eredetileg a Magyar művészi-gyógyszerészek művei c. albumban voltak, amelyben Horváth Jenő gyűjtötte össze az íróvá-művésszé lett patikusok adatait. Horváth e rajzokat 1943-ban kapta Székely Sándor kecskeméti gyógyszerésztől, aki a felvidéki Gácson 1914-ben bérlője volt Csontvárynak, majd 1915-ben megvette tőle a „Vörös Kereszthez” nevű patikáját. Székely a trianoni ultimátum után, 1921-ben Kecskeméten (Csongrádi u. 1.) nyitott patikát. A gácsi padlásról magával hozott több Csontváry-képet és rajzot. Ezek egy része magángyűjtőkhöz került, egy részük pedig valószínűleg végképp elkallódott-megsemmisült-töredékké vált, vagy szerencsés esetben még mindig lappang, ill. szakszerű beazonosításra vár. A Mediterrán városrészlettel műfaji alapon leginkább a Karslruhei emlék (papír, ceruza, 8,3 x 12,5 cm, dr. Letenay Károly t.), a Vízpart házakkal (ceruza, papír, 20,5 x 29 cm, 1894, Csontváry Múzeum, Pécs) és a Szaharai vázlat I-III. (ceruza, papír, 1903-1904, Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Budapest) állíthatók analógiába. Csontváry rendkívül következetesen alkalmazta az aranymetszést – erre már a képméretei is föltűnően utalnak – és nem egy alkalommal a függőleges-vízszintes irányú tükörszimmetrikus aranymetszést. Ehhez pedig bizony előzetesen számolnia, ill. szerkesztenie kellett. (Nem is akárhogy: tudva-tudattalan a gráfmódszert is alkalmazta.) Erre már idestova négy évtizede Kocsis Szabolcs is fölfigyelt (Az aranymetszés Csontváry művészetében, Művészet, 1964/9., 17-18. o.). Ám egyértelmű – magától Csontvárytól származó – írásos bizonyíték is létezik, arra vonatkozóan, hogy talányos mesterünk egyáltalán „nem kábult a számításkor”. 1936-ban aukción értékesítették Csontváry egyik noteszét (Bedő Rudolf tulajdonába került). Ebből pedig – „ellentmondást nem tűrően” – kiderül, hogy bizonyos képeinek külső-belső méreteit-arányait Fibonaccio-sorokból képezte (Németh L.: i. m., 168. o., 116. jegyzet). A Mediterrán városrészlet „hasznos” képmérete: 9,6 x 15,5 cm. Az arány 15,5/9,6 = 1,618, ami a híres Fibonacci-sor hányadosa. Hajszálpontosan ugyanezt a képarányt választotta Csontváry az emblematikus Önarcképnél (1896-1902, MNG), a Háznál (1899 k., dr. Molnár Béla t.), a Naplemente a nápolyi öbölben-nél (1901, Szegedy Maszák György t.), a Jajcei villanymű éjjelnél (1903, Gerlóczy Gedeon t.), a Zrínyi kirohanásánál (1903, Révész Kálmán t.), a Szerelmespárnál (1902-3 k.), a Kairói pályaudvarnál (1904) és a Kidőlt obeliszknél (1906-7, ism. helyen). Más esetekben ennél „trükkösebb” matematikai-geometriai megoldásokat is kitalált. A matematikában jártasak tudják: a Fibonacci-sor hányadosa magában rejti a Ludolf-féle számot (π) és a természetes alapú logaritmus alapszámát (e = 2,7182) is. A Mediterrán városrészletnél pl. a híddal érintkező bal oldali házfal függőleges vonala a vízszintes képméretből képezett csökkenő Fibonacci-sor (15,5; 9,6; 5,9; 3,6; 2,2…) második (9,6 cm), ill. harmadik tagjának (5,9 cm) megfelelően osztja két részre a képmezőt (9,6 + 5,9 = 15,5 cm). A híddal érintkező jobb oldali házfal függőleges vonala ugyanezen sor negyedik tagjának (3,6 cm) megfelelő távolságra van a képszéltől. E ház tetejének legmagasabb pontjának távolságát a képszéltől pedig a sor ötödik tagja (2,2 cm) határozza meg stb. Nem kétséges, hogy e rajzi vázlat megszerkesztésekor nem valami önkényes vagy véletlen művészi szeszély, ha úgy tetszik, bolondéria működött, hanem szerfölött tudatos képépítés. Nem lehet megkerülni, hogy a természethű ábrázolás és akadémikus rajztudás szigorú megkövetelői némi joggal kifogásolhatják a híd – úgymond – kezdetleges, gyermekded ábrázolását, „zavaros” nézetét. Jellegzetes Csontváry-paradoxonnal állunk azonban szemben, melynek feloldásához lásd pl. a Holdtölte Taorminában (1901), a Mandulavirágzás Taorminában (1902), az Olasz vidék (1901), a Castellammare di Stabia (1902) stb. kifordult – a centrálperspektívának ellentmondó – párkányíveit, útkanyarulatait! Csontváry ti. gyakran alkalmazta az ún. fordított és mozgó perspektívát, s képeit olykor több nézőpontból szerkesztette. A rajz papírjának vízjelét Pelbárt Jenő filigranológus határozta meg. Ezt a vízjelet Riegler József budapesti papírmerítő használta az 1800-as évek második felében, végén. Akkoriban ez a rajzlap gyakorinak volt mondható. Gajdó Gyula vizsgálata szerint a kép alatti felirathoz használt vasgallusz tinta nem sokkal későbbi, mint a rajz. Miután az anyag- és írásszakértői vizsgálatok egybevágnak az itt és most csupán jelzésszintűen vázolt formai-tartalmi szempontokkal-megközelítésekkel, a Mediterrán városrészlet Csontváry Kosztka Tivadar hiteles, saját kezű, 1900 k. alkotásának kell elfogadnunk, amely ritka dokumentuma dalmáciai-olaszországi motívumkereséseinek és kivételesen sokoldalú alkotó módszerének. A kis rajzot szemmel láthatólag átjárja Csontváry lelke-szelleme.
Menyhárt László