Antikvárium.hu Kft.

Fair Partner ✔
Az Antikvarium.hu 26. Dedikált könyvek és kéziratok online árverése | Könyvek, kéziratok

Csinszka és Vaszary Jánosné levele Rippl-Rónai József özvegyének. 

A modern magyar festészet egyik legkiemelkedőbb alakja, Rippl-Rónai József (1881–1927) nem matuzsálemi korban, hanem viszonylag korán, hatvanhat évesen, 1927. november 25-én halt meg. Halálát hosszas betegség előzte meg, és a gyógykezelések sem segítettek már: november 22-én a balatonfüredi szanatóriumból hazavitték Kaposvárra, hogy az utolsó napokat otthonában tölthesse, 23-án szerdán még beszélt néhány szót, megismerte a hozzá legközelebb álló személyeket, de másnap, 24-én csütörtökön tüdőgyulladás lépett föl nála és ezt követően öntudatlan állapotba kerül, s 25-én, reggel kilenc óta után pár perccel, nyugodtabb álomban végleg megpihent.

A részvétnyilvánítások között kiemelkedő helyet foglal el az a levél, amit Rippl-Rónai felesége (illetve ekkor már özvegye), a francia származású Baudrion Lazarine (1865–1947) kapott az egyik legjelentősebb magyar költő, Ady Endre özvegyéről, Csinszkától és annak társaitól.

Lazarine – akit férje mint „az emberi életem jobbik fele” jellemez könyvében (Rippl-Rónai József: Emlékezései. Bp., 1911. Nyugat. 33.) – „vérbeli francia nő volt, és hamisítatlan vidéki magyar asszony vált belőle, ropogó r-betűkkel és a h-betű teljesmellőzésével, de somogyi zamattal beszélte a magyar nyelvet, sőt, később már a franciát is. Valamikor Párizsban élettársul szegődött egy borzasan és lelkesen nyomorgó magyar festőlegénykéhez, aki mellett évtizedeken át élte az igazi művészfeleségek dolgos, józan, önfeláldozó életét, és így történt, hogy Lazarine nem Párizs vagy a francia vidék valamelyik temetőjében tért nyugovóra”. (Fóthy János: Lazarine. Élet és Irodalom, 1963. júl. 6. 11.) Esküvőjük Budapesten, 1906. május 7-én volt, és ezt követően a házaspár a festő halálig együtt élt. Lazarine elviselte művész-férje kicsapongásait is (Fenella, Zorka), és mindvégig hűséges művész-feleség maradt. De Lazarine nem „csak” feleség volt, hanem modell és alkotótárs is. Iparművész. Kevésbé ismert tény, hogy közös munkáik is voltak: a párizsi években Lazarine számos gobelint hímzett Rippl-Rónai tervei alapján, s ezekért 1900-ban így kettejüknek együtt ítélték a párizsi világkiállítás ezüstérmét.

A lapra először Rippl-Rónaihoz hasonlóan szintén kaposvári születésű, és vele együtt induló Vaszary János (1867–1939) festő felesége, Rosenbach Mária (1879–1942) írt. Őt mindenki Mimiként ismerte, ő is így hívta magát, így írta alá a levelet is:

Kedves Lazarine,

Alig találok szavakat, hogy kifejezzem, mennyire veled érzek nagy fájdalmadban. Mindég szeretettel emlegetünk az urammal a felejthetetlen jó barátok és alig tudunk belenyugodni abba a gondolatba, hogy ő nincs többé és már nem látjuk. Adjon Isten ezekben a nehéz időkben vígasztalást.

Üdvözöl szeretettel

Mimi

Budapest 1927 nov. 27.

Vaszary és Mimi 1905. november 6-án házasodott össze, és Mimi nemcsak élete társa volt a festőnek, hanem ihletője is. Mimi jómódú balassagyarmati családból származott – apja főszolgabíró volt, jelentős földbirtokkal –, ez is hozzájárult később a Vaszary-házaspár egzisztenciájához és Vaszary művészi pályájához. Levelezésük a Magyar Nemzeti Galériában található, Mimi visszaemlékezéseket, naplót is vezetett.

Ha hiszünk a datálásnak – és nincs okunk kételkedni benne – ugyanerre a levélpapírra, annak egy üres oldalára másnap ismét egy jeles személy írt: Boncza Berta (1894–1934) költő, ismertebb nevén: Csinszka. Ő ekkor már Márffy Ödönné volt, de vélhetően többen ismerik úgy, mint Ady Endre feleségét.

Ady Endre (1877–1919) 1915. március 27-én vette feleségül Csinszkát, aki Ady halála után rövid ideig Babits Mihály mellett keresett vígaszt, majd 1920 márciusában hozzáment Márffy Ödön (1878–1959) festőművészhez (akinek felfedezésében, de még inkább művészi kiteljesedésében jelentős szerepe volt Rippl-Rónainak, pl. az ő támogatásával lett Márffy a MIÉNK művészcsoport egyik alapító tagja). De Csinszka nem csak művészfeleség és múzsa volt, megjelent egy önálló verseskötete is (Csinszka versei, 1931), és ő szintén írt visszaemlékezéseket, leginkább Adyra. És ez utóbbi kiemelten fontos, mert a második házasságában írt levelében is az első férjére hivatkozik (teljes joggal amúgy):

Dráva u. 12. XI./28 1927

Drága jó Lazarinom.

Ha nem is tudtam ott lenni a fájdalom első óráiban Melletted érezned kell, hogy Veled érzésem minden melegével szorítom meg kezedet.

Szégyellem leírni a százszor elkoptatott, olcsóvá strapált részvét szavakat akkor amkor Róla, az ő bennünk élőn őrzött drága emlékéről szeretnék üzenni valami jólesőn meleget, simogatót neked, akire ugy gondolunk hogy könnyes lessz a szemünk a szeretet melegétől.

Te drága, Te kedves, Te sokat szenvedett Lazarin. En nagyon nagyon meg vagyok tisztelve hogy ismerlek, szerethetlek s szabad ugy gondolnom Reád ma és mindíg mint egy nagyobb testvérre, aki mindent vállaló erejével, jóságával, türelmes okosságával példát mutattál nekünk művészfeleségeknek.

Ilyen jónak, ilyen kitartónak – ilyen becsületesnek kell lenni ha kivételesen nagy sorsot bíz reánk az Isten.

Boldog lennék ha mielőbb láthatnálak

ölel nagy szeretettel

Csinszkád

A levél kulcsmondata a végén olvasható: „Ilyen jónak, ilyen kitartónak – ilyen becsületesnek kell lenni, ha kivételesen nagy sorsot bíz reánk az Isten.” (Kiemelés tőlem: BBT.) Itt Csinszka természetesen Rippl-Rónaira és Adyra utal, és így vállal sorsközösséget Lazarine-nel.

Csinszka sorai alá egy újabb kéz – egy férfié – szintén írt. A kézírás mellé a levél egy korábbi tulajdonosa azt a megjegyzést fűzte, hogy az írás szerinte talán Márffy Ödöné. Ezek a sorok így szólnak: 

Mert a bánat első ütése után minden gondolatom Lazeriné, a kivételesen nagy szabásu müvészfeleségé, az asszonyé aki kisérő jó társa volt egy hosszu, küzdelmes életen át Ripp Rónai Józsefnek.

– Milyen kicsi tehetetlen az ember – s milyen lesujtóan hatalmas tud lenni az Isten.

A korábban már idézett visszaemlékezés megörökítette Rippl-Rónai és Ady első találkozását és megismerkedését is, ahol Lazarine – természetesen – szintén jelen volt. Rippl-Rónai felesége ugyanis „szerette a vendéget, mindig volt a házban, valami furcsa figura vagy pesti művész. Ady Endrét is vendégül látta, amikor 1909-ben a költő Kaposvárott járt felolvasáson. […] a Korona Szálloda nagytermében először fogott kezet az életben a kor két legnagyobb magyar szelleme, Ady és Rippl-Rónai. Göndör Ferenc, akkor még kaposvári lapszerkesztő mesélte […] hogy a felolvasást követő vacsorán, künn a Róma-villában. Lazarine abszinttel kínálta a költőt, mert hiszen mit is ihatnék Ady, mint Verlaine e nevezetes »Zöld Múzsáját«? »Mi ez?« — kérdezte Ady. »Abszint« — felelte a vendéglátó művészpár. »Kell a fenének — mondta a költő, inkább valami könnyű kis bort adjatok.« Aztán reggelig itta a Rónaiék saját termésű, vékonyka vinkóját.” (Fóthy: I. m.)

A levél több szempontból érdekes és értékes dokumentum. Írói is, címzettje is, tárgya is ismert és jelentős személy: az egyik legnagyobb magyar költő özvegye írt az egyik legnagyobb magyar festő özvegyének, egy másik nagy magyar festő felesége (és talán egy másik jeles festő) társaságában. De az érintett személyek nem csak feleségek voltak, maguk is alkotók, verseket, visszaemlékezéseket írtak, vagy éppen iparművészettel foglalkoztak. Ugyanakkor a levél a nőtörténet-kutatás fontos dokumentuma is, hiszen benne nők (feleségek, özvegyek) írnak egy nőnek – férfiakról, tematizva is a viszonyt: ők a legnagyobbak mellett éltek. 

Gyűtői állapotban megőrzött kézirat, hiánytalan állapotban, ép sarkokkal és élekkel.

 A tanulmány Bíró-Balogh Tamás - szegedi irodalomtörténész - munkája.