Régikönyvek.hu

XX. Online árverés

Benedek Marcell.
Benedek Marcell főmesteri székfoglalója 1948. február hó 25-én.
[Budapest], 1948. Deák Ferenc páholy (Otthon ny.) 31 + [1] p.
A szabadkőművesség hivatásáról tartott székfoglaló előadás a fordulat évéből. A tömegízlés kérdésében az előadó markáns véleményt fejt ki: „Az új közönség, amennyire egyáltalán ismer[i] az irodalmat és művészetet, a polgári szellem legalacsonyabb rendű termékét, az úgynevezett kispolgári irodalmat és művészetét ismer[i]. Akárhogy felfokozta materiális igényeit az új társadalmi rend, szellemi igényei minőségileg nem emelkedtek. Kétségtelenül több könyvet olvas, többet jár színházba, moziba, több műkedvelő előadást rendez, de ízlése ugyanott tart, ahová a könvvkiadók Kurcmálerral, a színházak Búsfeketelászlóval és Máriafőhadnaggyal, a mozik az amerikai bárjelenetekkel eljuttatták. Könyv, színház, mozi, s amennyire ez megállapítható, a rádió is, hiába próbálja akár ízlését tovább mozdítani erről a kispolgári holtpontról, akár szociális öntudatát a művészet élvezésébe átvinni. Az új rétegeknek szóló irodalom és művészet, mondom, alig kezd még kialakulni, de első próbálkozásait ridegen elutasítják azok, akiknek szól. Tucatjával mondhatnám el az eseteket, amikor a munkásság távollétével tüntet egy szociális tartalmat ígérő darab előadásán, de lelkesen megtapsol álhazafias giccseket, huszárnadrágokat, sőt csendőrtollakat. A gépírókisasszony–vezérigazgató-történet, a miniszterré vált szabólegény sikere nemcsak az ízlés, de a szociális öntudat hiányára vall. Hogy a zenében hol tartunk, azt a lelkes ifjú Kodály-tanítványok egy-egy sikere némileg eltakarja előlünk, de én láttam az 1946-os segesvári Petőfi-ünnepélyen, hogy a Kodály-kórus udvariassági sikere után milyen őszinte dörgő tapsot aratott egy váratlanul befutott vidéki dalárda nótázása, vagyis a megszokott műnépdal.” Leszögezi a szabadkőművesek nyitottságból táplálkozó megismerési képességeit: „Nevelő munkánk azonban, belül és kívül egyaránt az osztály-ellentétektől megtisztított, szabadkőműves értelemben vett polgári kultúrán épül. Értelmileg nevelnünk kell magunkat arra, hogy elfogulatlanul tájékozódjunk a bennünket körülvevő világ szellemi alakulása felől. Ezért kívánatos, hogy sokféle körben dolgozó testvéreink elmondják nekünk tudományuk, művészetük vagy egyéb foglalkozásuk új problémáit és eredményeit.” Valamint véleményt nyilvánít az uralkodni kezdő stílussal kapcsolatban: „A társadalmi modor mai eldurvulásával éppen úgy szegezzük szembe a szabadkőműves formákon csiszolt viselkedést, mint ahogy a fasiszta idők bokacsapkodó kérlekalássan-stílusával szembeszegeztük. Éppen a szabadkőműves alkalmas annak a bebizonyítására, hogy az udvarias modor megfér a haladó gondolkodással, nem jelent udvarias reakciós szellemet.” Érdekes adalék a koalíciós évek (1945–1948) végéről származó ellenzéki attitűddel kapcsolatban, amely sokban rokon a később emigrációba szorult polgári gondolkozással, azzal a különbséggel, hogy a későbbi emigrálók nem tömörültek világmegváltó szándékú, a világ bajaira közösségi megváltást ismerő (ám végsőképpen mégiscsak betiltott) bajtársi egyletekbe.
Dömölki 635.
Tűzve, kiadói borítóban.