HT Aukció

Fair Partner ✔
HT Aukció 2025. Szeptember 21. 11 órától | Képeslap - Magyarország gyűjtemény - Papírrégiség - Militária - Fotó - Filatélia - Egyebek

Rittersfeldi és madari Kreybig Lajos (Nagyszeben, 1879. december 23. – Budapest, 1956. június 21.) Kossuth-díjas agrokémikus, agrármérnök, pedológus (talajtani kutató), a Magyar Tudományos Akadémia levelező (1951), majd rendes (1954) tagja. Agrokémikusként és növénytermesztési szakemberként a gyakorlati mezőgazdasági talaj- és trágyázástan újító szemléletű kutatója, a biológiai talajerő-pótlási módszerek bevezetésének úttörő alakja volt. Nevéhez fűződik a közép-európai térségben egyedülálló, országos méretű talajtani térképezés megszervezése, irányítása és adatainak feldolgozása, amelynek eredményeként elkészülhetett Magyarország első átnézeti talajismereti térképe. Az ezzel párhuzamosan összeállított Kreybig-féle talajtipológia újító jelentősége abban állt, hogy a talajok geológiai, kémiai és fizikai jellemzői mellett figyelmet szentelt azok mezőgazdasági tulajdonságainak is.

Életútja
1901-ben, a bécsi Műszaki Katonai Akadémia (K.u.K. Technische Militärakademie) elvégzését követően tüzér főhadnaggyá avatták, s katonaként szolgált. 1906 és 1913 között előbb a Budapesti Kereskedelmi Akadémián, majd a szintén fővárosi József Műegyetemen tanult. Ez utóbbi tanintézményben 1912-ben vegyészmérnöki, 1913-ban műszaki doktori oklevelet szerzett. Ez idő tájt, az 1910-es évek első felében a fővárosi Strobenz Testvérek Vegyészeti Gyárának műszaki vezérigazgatója volt, majd az első világháború kitörését követően, 1914-ben bevonult a hadseregbe. Előbb a keleti arcvonalon, végül az olasz fronton harcolt, mígnem 1916-ban 75%-os rokkantként leszerelték. 1917-ben a Chinoin gázgránátgyár építésében vett részt. 1918-ban visszavonult cserhátsurányi birtokára, ahol saját tőkéből felállította és felszerelte az ország első talajbiológiai és agrokémiai kísérleti laboratóriumát.

Egy évtizedig saját laboratóriumában végzett kísérleteket, mígnem 1930-ban kinevezték a Magyar Állami Földtani Intézet talajbiológiai csoportjának vezetőjévé, s itt dolgozott mintegy másfél évtizeden át, egészen 1944-ig. Időközben, 1942-től ismeretterjesztő előadásaival részt vett a tatai népfőiskola oktatási programjaiban, 1943-tól pedig a földművelésügyi minisztérium mezőgazdasági kísérletügyi főigazgatója lett. A második világháború végén nyugdíjazták, de 1946-ban magántanári képesítést szerzett a Magyar Agrártudományi Egyetemen a növénytermesztési ökológia („Természeti adottságaink és érvényesülésük a növénytermesztésben”) tárgyköréből, 1947-től pedig ezzel párhuzamosan ismét a földművelésügyi minisztérium alkalmazásában állt mint mezőgazdasági talajtani szaktanácsadó.

Munkássága

Emléktáblája a cserhátsurányi Surányi-kastély falán
Tudományos tevékenységében vegyészi érdeklődése a növénytermesztés, a növényfiziológia és a talajbiológia (talajerő-gazdálkodás) kérdéseire összpontosított figyelemmel párosult. Kutatásaiban a talajnak mint biológiai közegnek és a talajlakó élőlényeknek a talajerőpótlásban játszott szerepét hangsúlyozta, szemben a korábbi, mechanikai talajerő-javítási irányzattal. Elgondolásaiból kiindulva foglalkozott a trágyázás kérdéseivel, kidolgozta az istállótrágya foszfátos erjesztésének módszerét, s új eljárást vezetett be a szerves és szervetlen trágyák együttes alkalmazására. Behatóan vizsgálta a nyersfoszfát-féleségek biokémiai feltárásának lehetőségeit. Mezőgazdasági szakemberként átfogóan is foglalkozott a növénytermesztési agrotechnika kérdéseivel, szakkönyvei és publikációi mellett a Növénytermesztők Országos Szövetsége számára kidolgozta a nagytáblás gazdálkodás módszereit, s részt vett több talajjavító és növénytermesztési körzet kialakításában. Mindemellett kiterjedt ismeretterjesztő tevékenységet is folytatott.

A Magyar Állami Földtani Intézetben töltött évekhez fűződik életművének egyik legjelentősebb, a hazai mezőgazdaság-tudomány számára is nagy fontosságú munkája. 1933-ban fogott hozzá – a talajtani osztály közreműködésével – Magyarország talajtani térképezésének megszervezéséhez és irányításához. A tíz éven át, 1944-ig zajló munkálatok eredményeként Magyarország területéről mintegy 250, túlnyomórészt 1:25 000 léptékű térképszelvényt készítettek el, ezek alapján Kreybig kidolgozta a hazai talajok tipológiáját, meghatározta az ország talajtájait és elkészítette Magyarország első, 1:75 000 léptékű átnézeti talajismereti térképét. A talajok osztályozásakor, a talajtájak meghatározásakor és térképi leképezésekor nem csupán az egyes talajok geológiai, kémiai és fizikai tulajdonságait vette számba, de a földhasználati viszonyokat (művelt terület, erdő stb.) is feltüntette, valamint a mezőgazdasági szempontú adottságokat – mint a tápanyagtartalom, termőréteg-vastagság, talajvízmélység, égtáji kitettség – is figyelembe vette (Kreybig-féle talajosztályozás). Egyes térképszelvények a második világháború során megsemmisültek, de ezeket az adatfelvételezés megismétlésével 1955-ben pótolták, s a talajtulajdonságok lassú ütemű változásának köszönhetően napjainkban is mérvadó talajismereti referenciaként szolgálnak. Pályája során Kreybig aktív résztvevője volt a nemzetközi talajtani kongresszusoknak.