5. item
Babits Mihály: Amor Sanctus (Kárpáti Aurélnak dedikált példány) (A kötetről írt irodalomtörténeti tanulmány a leírásban olvasható)
Babtis Mihály által dedikált példány. Első kiadás. A Magar Szemle Könyvei VI.
Amor Sanctus. Szent szeretet könyve. Középkori himnuszok latinul és magyarul. fordította és magyarázta: Babits Mihály.
„A »sötét« középkor lelke ragyog ki ebből a könyvből. Olyan szokatlan fényességet sugározva szét maga körül, mint a reggeli nap. S ettől a fénytől egy elfeledett évezred, a latin nyelv kihűlt lávája alá temetett egész világ ébred életre és zendül meg. A középkori kereszténység Memnon-szobrainak végtelen sora dalol itt, valami titokzatos hajnal pirkadásában.” Így írt Babits középkori himnuszfordítás-kötetéről annak egyik kritikusa – éppen az a Kárpáti Aurél, akinek a jelen darab ajánlása szól:
Kárpáti Aurélnak / szeretettel és barátsággal / 1933. ujév / Babits Mihály
A dedikáció írója és címzettje ekkor már évtizedek óta ismerték egymást. Mindketten a Nyugat első generációjához tartoztak, a lap indulásától annak megszűnéséig munkatársak is: Babits költőből főszerkesztővé avanzsált az évek során, Kárpáti megmaradt kritikusnak és esszéistának.
A költő nosztalgiája (1924) című írásában Kárpáti leírja, hogy már jóval Babits első kötetének megjelenése előtt fölfigyelt a költő nevére és verseire: tizennyolc évvel cikke előtt, azaz 1906-ban találkozott először Babits nevével, a Magyar Szemle utolsó, csonka évfolyamában. Figyelme pedig azóta folyamatosan Babitsra is szegeződött, szinte mindegyik kötetéről szólt. Írt esszékötetről, regényekről, verseskötetről, irodalomtörténetről, válogatott verses kötetről, életmű-sorozatbeli újrakiadásokról, önéletrajzi esszékötetről, stb. Sőt, ő volt az első, aki íróként meglátogatta Babitsot 1924-ben annak frissen vett esztergomi házában, és riportot írt az ott pihenő és dolgozó költőről – aki éppen ókori görögből fordított akkor.
És ha már Babits megtisztelte őt egy dedikált példánnyal (de persze nem csak ezért), Kárpáti Aurél „természetesen” írt az Amor sanctusról is. Nem fukarkodott a dicsérő jelzőkkel: „Ezer esztendő dús terméséből Babits ötven himnuszt fordított le, az ő páratlanul kifinomult stílusérzékével, költői átélő erejével és formaalakító művészetével. Egytől-egyig remekmű. Egyaránt jellemző a tápláló televényre, amelyből kinőtt és átültetőjének kényes, kulturált ízlésére, amely kiszemelte. Így lett egy modern költő drága ajándéka nemzete számára az Amor sanctus, a szent szeretet himnuszainak nagyszerű antológiája.” És a dicsérete kitartott a kritika végéig: „Nevezetes irodalmi esemény az Amor sanctus megjelénese. A magyar költészet kincsesháza olyan felbecsülhetetlen nemzetközi értékhez jutott általa, amelyért nem lehet eléggé hálás Babits Mihálynak, a műfordítás áldozatát éppoly szerénységgel, mint hivatottsággal vállaló, nagy és igaz költőnek.” (Kárpáti Aurél: „Amor Sanctus”. Pesti Napló, 1933. jan. 22. 24.)
Babits 1933 újévre keltezi ajánlását, és az Amor Sanctus első sajtóhirdetései valóban 1933. január 1-jén jelentek meg. Kárpáti tehát az elsők között kapott a kötetből, és így az elsők között is közölt róla bírálatot: Kállay Miklós (Nemzeti Újság) és Zsolt Béla (Magyar Hírlap) cikkei jelentek meg ugyanaznap, ami persze nem véletlen: mindhárman a napilapok kiemelt fontosságú vasárnapi számainak irodalmi mellékleteibe szánták írásuk.
És mivel Kárpáti kritikusi munkássága gyakorlatilag párhuzamosan haladt Babits alkotói pályájával, és a kritikus írásaival folyamatosan nyomon követte a költő-író művészetét, szinte törvényszerű, hogy Babits 1941. augusztusi halála után az első monográfiát Kárpáti írta róla: októberben már a könyvesboltokban volt a Babits Mihály életműve (Bp., 1941. Athenaeum). Erről egyik kritikusa írta az Irodalomtörténet oldalain: „Babits Mihály pályaképének értékelő összefoglalását nyújtja ez a kitűnő megfigyelésekben és ítéletekben gazdag tanulmány. Kortárs szólal meg benne a kortársról – Babits még élt, mikor a tanulmány készült –, s ez a helyzet, a különben is bonyolult esztétikai feladatot még kényesebbé teszi az írónak a tudományos tárgyilagosságtól támasztott igénye irányában, hiszen lépten-nyomon ott kísért feltett kritikai álláspontja mellett a csodálkozás elfogultságának elkápráztató vonzalma. / Kárpáti Aurél – már amennyire ez az esszé keretében lehetséges – érezhető önmérséklettel fegyelmezi tárgyalása módját személytelenné. Szubjektivitását azonban nem oltja ki. Nincs is rá szükség. Ez vonja be egész tanulmányát, az élmény hangulatvilágító melegével, s anélkül, hogy megingatná ítéletei reális erejét és szétlazítaná bizonyosságai körvonalait, művészi formára ihleti mondanivalója anyagát.”
"E könyvet a Magyar Szemle Tárasaság tulajdonában lévő "Old Kenntonian Face" aranydúcokkal ezerkilencszázharminckettő november havában szedte és nyomta a Tipográfiai Műintézet Budapesten."
Kiadói egészvászon kötésben lévő példány aranyozott feliratozású címfedéllel, aranyozott feliratozással ellátott könyvgerinccel, a Magyar Szemle Társaság dombornyomott emblémájával ellátott hátlappal, tiszta belívekkel, megkímélt, megőrzött, gyűjtői állapotban.
A tanulmány Bíró-Balogh Tamás - irodalomtörténész - munkája.
VÉTELI MEGBÍZÁST ADOK
