Központi Antikvárium

168. Könyvárverés

Arany János a vers keletkezésekor már idősebb volt. Az ötvenes évekkel költészetében új szakasz nyílt, melyet a szabadságharc utáni illúzióvesztés, a válságérzet és a rezignáltság jellemzett. A magyar politikai és kulturális légkör feszültsége ihlette a költő ekkor született nagy balladáit. A hatvanas évekkel a melankolikus, reményvesztett hangvétel immár személyes színezetet is kap. Ebben az időszakban sok verse foglalkozik a sorssal, az emberi lét mulandóságával és az élet kiszámíthatatlan fordulataival. "A sors humora" című versében felmerülnek ugyan ezek a témák, azonban az 1879 júliusában született vers sokkal személyesebb inspirációból és tragédiából merít, ugyanis a mű ihletője nem más, mint Arany unokája, Piroska.
Arany Piroska 1865. július 24-én született Arany Julianna és Szél Kálmán esperes gyermekeként. Piroska nevét a szülők kérésére a nagyapa választotta: "[...] a poétai hiúság arra ösztönözne, hogy valamelyik elmeszüleményem nevét hozzam ajánlatba. [...] ilyen szempontból ajánlanám a Piroska nevet, régi is, új is, szépen és jól is hangzanék, akár trohaeus versben: Szél Piroska"). A kislány csupán féléves, mikor édesanyja 1865. december 28-án tüdőgyulladásban meghal. Juliska váratlan halála mélyen megrázta a költőt: több mint egy évtizednek kellett eltelnie, mire újra verselni tudott. Piroskát 1868-tól a nagyszülők nevelték. A hosszú költői elnémulás után a nagyapa szemefénye több verset ihletett ("Növünk együtt" és a "Csalfa sugár"), köztük a "A sors humorával"-t. A kritikai kiadás szerint Arany egy temetésen látta mosolyogni "a kis árvát", amikor az új fekete gyászruhára mutogatott.
A vers Arany életében nem jelent meg. „A sors humorát” (és a két másik, Piroska által ihletett darabot is) fia, Arany László közölte először apja, hagyatékának rendezése után, a "Hátrahagyott Versekben", 1888-ban. A kéziraton az ő ajándékozási sorait olvashatjuk a vers alatt: „Apám e kéziratát / fogadd tőlem szíves emlékül. / Arany László.” A címzett ismeretlen: meglehet azonban, hogy magának Piroskának szánta ajándékul a kéziratot Arany László. Piroska a nagymama, Aranyné Ercsey Julianna 1885-ös halála után Arany Lászlóékhoz került, 1886-os haláláig. Tüdőbajban hunyt el, ahogy édesanyja és nagyapja is.
Maga a kézirat kompozíciója is emléklap-jellegű: a vers egy beírt oldala papírra ragasztva, vele átellenben pedig a költő Barabás Miklós által készített 1856-os litográfiája.

KIEGÉSZÍTÉS A KATALÓGUS LEZÁRULTA UTÁN:

Az ajándékozó bejegyzés pontos olvasata: „Ipam e kéziratát / fogadd tőlem szíves emlékül. / Arany Lászlóné” – vagyis az ajándékozó a költő menye, lánykori nevén Szalay Gizella volt. Szerepe nem kevésbé jelentős a költő életművének utóéletében, ugyanis ő volt az, aki Arany János (és fia, László) akaratának megfelelően a költő egyes műveinek kéziratait az akkori lenagyobb könyvtáraknak (a pesti Egyetemi Könyvtárnak, a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesület Könyvtárának és a Nemzeti Múzeum Könyvtárának, az OSzK jogelődjének), továbbá a költő életében jelentős szerepet játszó települések (Debrecen, Kisújszállás, Nagyszalonta, Nagykőrös, stb.) adományozta. Ennek köszönhető, hogy a hagyaték egy része megmenekült, a család tulajdonában maradt kéziratok nagy része ugyanis Budapest 1944–45. évi ostroma során megsemmisült.