Kieselbach Galéria

49. tavaszi aukció

43,5x70,3 cm
Olaj, vászon
Jelezve jobbra lent: Aba-Novák 27

A kép vakrámáján autográf felirat: „Kemény Simon úrnak Nagymező u 8”

PROVENIENCIA
Egykor Kemény Simon tulajdonában.

KIÁLLÍTVA
Aba-Novák emlékkiállítás. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1962. (Kat. 54. Fürdőzők)


A fény felé fordulva
A húszas évek közepén néhány esztendőre a napfény olyan hangsúlyt kap Aba-Novák művein, mely már-már a barokk művészet formai megoldásait és miszticizmusát idézi. A fény hirtelen uralma alá vonja a tárgyi valóságot, felolvasztja az addig súlyosnak, tömörnek látszó formákat, s a testetlen, önálló életre kelő szín válik a képek központi hatóerejévé. Ez az átalakulás három helyszínhez köthető: Zugliget, Felsőbánya és Igal táji környezete kínált az átmenethez szabadon alakítható vizuális nyersanyagot. Az itt született képeken a korábbi évek borongós, barnás tónusú, szinte monokróm színkezelése helyett fénnyel telített, lila, zöld, kék és sárga reflexekkel fellazított felületet látunk. A formák bár itt-ott megőrzik plaszticitásukat, de jóval kisebb hangsúlyt kapnak, mint a kaleidoszkópszerűen felszabdalt foltrendszer színes, vibráló remegése. Miként a most vizsgált festmény is illusztrálja, a virtuóz felületalakítás, a néhol reliefszerűen plasztikus, máshol vékonyan feltett foltok, az olajfestékbe rajzoló ecset kalligrafikus mozgása még sok tekintetben a megelőző évek világát idézi, de az ábrázolt formák határáról leváló, önálló életre kelő körvonal már az 1930 utáni új stílus remekműveiről ismerős. Az alapvetően az ég kékjére hangolt színvilágba néhol sárga, barna és mályvaszínű részletek, kékes-lilás reflexek hasítanak bele, miközben a szabadon hagyott alapozás és a fehér festékkel borított részletek az egész kompozíciónak fénnyel átitatott, levegős karaktert adnak.

Az igali nyár színei
A Cézanne-i tanulságokra építő, egy monumentális méretű változaton is megfestett Fürdőzők minden bizonnyal Igalon készült. 1926 és 27 nyarán népes festőtársaság tagjaként lelt itt ideiglenes otthonra Aba-Novák, a település művészetkedvelő körorvosának, Baumgartner Sándornak és testvérének, Oszkárnak a jóvoltából. A közösség magját az Aba-Novák körül csoportosuló festők alkották. Patkó Károly, Kelemen Emil, Bánk Ernő és Fonó Lajos mellett a fiatalabb generáció tagjai közül Barcsay Jenő, Mattioni Eszter és Tarjáni Simkovits Jenő is dolgozott e spontán szerveződő, három egymást követő nyáron keresztül működő művésztelepen. Az igali nyarak fontos változást hoztak Aba-Novák festészetében. A földközeli, mély zengésű kolorittal és reliefszerűen megmozgatott faktúrával festett korábbi képek helyett az itt született művek légiesebb, éteribb hangulatot árasztanak. Mintha az erős fény felszívta volna a telt színeket az ábrázolt formák felületéről, a testek plasztikája felolvadt, olyannyira, hogy sok esetben szinte csak a körvonal maradt utánuk: a tárgyak, motívumok áttetszővé, transzparenssé váltak, a határoló körvonal és a kitöltő szín adekvát kapcsolata megszűnt. Olyan képek, mint a Fürdőzők - mindent átitató és feloldó fénykezelésével, a látható valóságtól függetlenedő foltritmusával - Egry testetlenné szublimálódó alkotásait idézik fel. Jól látta ezt a festő új korszakának alkotásait elemezve művészetének egyik legavatottabb kortárs méltatója, Ybl Ervin: „A mindenható erővel behatoló fény lett Aba-Novák festői témája. Nem az impresszionizmus zsongó, vibráló napsütését, hanem a látományszerűen fölfokozott színfölvillanások kápráztató fénykévéit festi” – írta 1927-ben.

A modernitás nagy témája
A műteremi miliőből száműzött, természeti környezetbe helyezett hangsúlyos aktok nem véletlenül váltak oly népszerűvé a legmodernebb irányzatok képviselői között. Az újat kereső művészek minden bizonnyal a közvetlen elődök elleni lázadás eszközeként is tekintettek erre a témára, hiszen a tájban feltűnő meztelen emberi testek látványa ellentétes minden hétköznapisággal, így élesen szemben áll az impresszionisták azon doktrínájával, hogy a festő célja ne legyen több a környező, mindennapi valóság puszta ábrázolásánál. A művészek újra komponálni akartak, nem pedig puszta fényképezőgépként rögzíteni környezetük véletlen-teremtette szituációit. Cézanne és a kubisták, de a Nyolcak és Nemes Lampérth képeinek tanulságait is felhasználó Aba-Novák a rá jellemző, hatalmas lendülettel vetette magát e témakörre a húszas évek folyamán. Árkádiai hangulatú festményein klasszikus beállítású, reneszánsz emlékeket idéző aktok tűnnek fel, ám mindez a festő korai munkáira jellemző, rendkívül sokrétű – néhány vonásában szintén Cézanne stílusára emlékeztető – felületalakítással jelenik meg. Ennek az időszaknak egyik legszebb példája a most vizsgált alkotás. Az ember és természet harmonikus együttélését, paradicsomi idillt sugárzó kompozíció az első látványélmény robbanó frissességével, a spontaneitás látszatát keltő ösztönös lendülettel került a vászonra. A nagy színfelületek és a fürge bekarcolások egyensúlya, a fénnyel telített és árnyékos részek harmóniája, az organikusan hajló, biztos kézzel meghúzott körvonalak és a foltok pergő ritmusa igazi remekművé avatja ezt a kompozíciót. Megunhatatlanul gazdag kép, melynek külön erénye, hogy izgalmas bepillantást ad a születés, a manuális alakítás minden fázisába: a festményt nézve szinte látjuk az ecsetet vezető kéz néhol lendületesen suhintó vagy éppen finoman lelassuló gesztusait, és halljuk a vásznon futó festőkés halk surranását.

Molnos Péter