Studio Antikvárium

25. Bücherauktion

Kelt: [Budapest], 1910. Tizenöt, egyenként 245x191 mm-es, kockás füzetlap, 15 sűrűn beírt oldal. Példányunk a három részből álló tanulmánysorozat, második, Péterfy Jenőről szóló rész teljes kézirata.

Babits Mihály első nagyhatású műve. A hármasportré első része, a Sikabonyi Antal könyve nyomán Komjáthy Jenőről szóló tanulmány, a Nyugat 1910. évi, harmadik évfolyamának 9. számában, a 606–613. oldalon jelent meg. Kéziratunk, amely a mű második részét, a Rédey Tivadar tanulmánya kapcsán Péterfy Jenőről szóló írást tartalmazza, a Nyugat 1910. évi, harmadik évfolyamának 11. számában, a 734–742. oldalon jelent meg nyomtatásban, a tanulmány harmadik, Dömötör Jánosról írt részével együtt. Ez nyilván valamivel később íródott, és ezt Babits később illesztette a már meglévő szöveg után.
Péterfy Jenő (1850–1899) esszéíró és kritikus. A magyar elméleti és kritikai próza egyik legkiválóbb művésze. Esszéit iróniával, humorral vegyes élénkség, képekben gazdag látomásos stílus, tömör nyelvi forma jellemzi. Ennek ellenére életműve, irodalmi szerepe nem bontakozhatott ki nagy tehetségének megfelelő arányokban.
1874 közepétől 1876 elejéig zenekritikákat írt a Pester Lloydba. 1878-tól a függetlenségi szellemű Egyetértés kritikusa. 1881-től a Budapesti Szemlében jelentek meg irodalmi, esztétikai, történelmi esszéi, kritikái, pl. Eötvösről, Jókairól, Keményről, Aranyról, Bajzáról, Dantéról. Gyulai Pál köréhez kapcsolódott, de bizonyos értelemben túlhaladta őket, élénk, szellemes prózájával, pedig eltért Gyulai Pál és társai merevségétől. 1887-ben a Kisfaludy Társaság tagja. Élete utolsó éveiben fő művének szánt görög irodalomtörténetén dolgozott, amelyből jelentős részek készültek el, de öngyilkossága miatt (a fiumei gyorsvonaton főbe lőtte magát) ez félbemaradt. Péterfy Jenőt szinte tragikus halála pillanatától legjobb értekezőink sorába számítja az irodalmi köztudat. A kiegyezéstől a századfordulóig fellépő nemzedékek tagjai közül mindenképpen ő az elméleti s kritikai próza legjelesebb művelője. Drámabírálónak, esszéírónak, kritikusnak egyaránt kiváló. Oly módon őrizte meg Gyulai eszmerendszerét, hogy tudta fejleszteni, a korábbi s a kortársi polgári gondolatkincs segítségével, ennek néhány életképes, haladó s lényeges elemét. Életműve a magyar esztétikai gondolkodás folyamatának, a magyar realizmus fejlődésmenetének, a magyar értekező stílus történetének fontos, érdekes, némiképp azonban szigetszerű szakaszát testesíti meg.
A hármasportré Babits korai, első igazán nagy hatást keltő munkája. Művében az angol hagyományt folytatva könyvbírálatokat dúsít portrékká, de a „faculté maitresse” (Taine pozitivista irodalomtudományi fogalma; az a fő lelki tulajdonság, amely – az adott elképzelés szerint – egy-egy, alkotó életművének kulcsa) elvét is most gyümölcsözteti igazán, amikor egy-egy törést nagyít ki: Komjáthyban az intellektuális, Péterfyben a nagy ingalengésű kedély esztétikai s a melléjük emelt Dömötör János morális lelkiismeretének magányára vezeti vissza kinek-kinek a szellemi-emberi tragédiáját. Ahogy egyik centenáriumi Arany-tanulmányában föltárta, a „benső életírás” jegyében, képzeteik nyomában alakította ki arcmásait. Így lett Komjáthyról pörölhetetlen megállapítása, hogy „áradozó” géniusz, „egész költészete egy költemény”, mégpedig tárgytalan, himnikus poézis, minthogy „érzéseiben keresi a természetet”, továbbá „képzelete szegény és egyoldalú, de viszont ragyogó” és erőssége a zene: „izzó, nem elképzeltető, de éreztető”.

Babits írásának koncepcióját műve első részének előszavában így fogalmazza meg: „Nem azok az irodalom halottjai, akik lerázva ezt a testi porhüvelyt, diadalmasan bevonulnak az Emlékezet nagy Panteonába, Az irodalom igazi halottjai az elfeledt írók, akiket nem olvasnak, akiknek „mintha hallottuk volna a nevét”, akik félbemaradtak és eltemettettek, mint egy torzó, egy csonka szobor”. Írásában Babits számos helyen bírálja Rédey Tivadar Péterfyről szóló munkáját, ugyanakkor ő pedig – és ezt későbbi írásaiban el is ismerte – meglehetősen elfogult Péterfyvel szemben, és kissé eltúlozza életművének irodalomtörténeti jelentőségét.

A kézirat szövege néhány apró eltéréstől – pl. a régiesen írt szavak átírása – eltekintve szóról szóra megegyezik a nyomtatásban megjelent szöveggel.
Tudomásunk szerint irodalomtörténeti szempontból ilyen kiemelkedő jelentőségű és nagy terjedelmű Babits-kézirat árverésen még nem szerepelt.