Studio Antikvárium

31. könyvárverés

első oldalán a költő saját kézzel, tintával írt, aláírt, Veress Sándor zeneszerzőnek szóló ajándékozó soraival.
Kelt: [Pécs, 1939–1941]. 22 levél, 22 írógéppel beírt oldal, számos helyen a költő apróbb javításaival. Mérete: 298x210 mm.
Az 1939 és 1941 között készült színdarab „Theomacia” címen először a Sorsunk 1941. évi évfolyama 1–2. számában, majd Weöres önálló köteteként (A Janus Pannonius-Társaság könyvtára 14. Pécs, 1941.) jelent meg nyomtatásban. A kézirat első oldalán dedikált: „Veress Sanyi druszámnak, emlékül Weöres Sándor.” [Veress Sándor (1907–1992) zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus és népzenekutató, Bartók és Kodály szellemi örököse, 1939-ben Weöres Sándor segítségére volt a Bicinia Hungarica IV. füzete cseremisz népdalainak megismerésében.]
A „Theomachia”, melyet műfajilag a költő oratórium-drámának nevezett, a görög mitológiából meríti témáját. A szó magyarul „Az istenek harcá”-t jelenti. A szerző így ír Fülep Lajosnak 1939-ben Csöngén kelt levelében tervezett munkájával kapcsolatos kételyeiről: „Mélyen Tisztelt Professzor Úr! Sok töprengés után, éjszaka írom ezt a levelet. Szeretnék valamiről beszámolni és esetleg tanácsot kérni. Nagyjából készen hever a fejemben egy aeschylosi tragédia; kész a hangulata, a szerkezete, csak meg kéne írni, ami több hónapi teljes elmerülést kívánó óriási munka. Ettől nem félnék. Hanem attól félek, hogy rettentő vesződség árán fércmunkát írnék, sok nagyhangú, eget döngető szólamot, mennydörgés helyett zacskó-durrogtatást; és valahogy olcsó dolognak érzem, hogy egy mai poéta belehelyezkedjék egy ősi forma- és styluskincsbe, örökölt javakkal legénykedjék. Engem többnyire jól elirányítgat a benső-kényszerem, de itt még az is tanácstalan. A tragédia megírására ösztökél, hogy a mű tulajdonképpen kész, csak versbe kéne szedni; és a megírástól eltántorít, hogy leendő művem értékében nem bízom, márpedig önbizalom nélkül semmi se sikerülhet…” (Fülep Lajos levelezése IV.)
A darab ősbemutatóját 2003. december 12-én tartották a Bárka Színházban, melyről Balázs Zoltán rendező így nyilatkozott: „Weöres Sándor e drámája, mely témáját, stílusát és nyelvhasználatát tekintve görögebb a görög drámáknál, és magyarabb a magyar népmesék nyelvénél is, olyan dramaturgiai, színpadtechnikai, vizuális és akusztikus problémákat vet fel, ami a legmodernebb, legkorszerűbb színházi gondolkodást is próbára teszi.”