Bősze Ádám Zenei Antikvárium

A Bősze Ádám Zenei Antikvárium árverése

Kósa György: Autográf zenei kézirat „Kis májusi dal” címmel. Címlapján a zeneszerző saját kezű aláírásával – Hely nélkül, 1950. Kék tintával 12-soros kottapapíron. 3, [1] p. 340 mm – Dalos etc. 2003/185. Tisztázat. Kósa György (1897–1984), zeneszerző, zongoraművész. Bartók Béla javaslatára iratkozott be 1908-ban a Zeneakadémiára. A gyakorló iskolai tanfolyamon Reschofsky Sándor, az előkészítő osztályban Székely Arnold oktatta. Az 1912/13-as tanévtől lett hivatalosan Bartók tanítványa, zongoraművészi diplomáját 1916-ban kapta meg. Bartók tanácsára megismételte a 4. akadémiai osztályt, így lett az időközben Magyarországra hazatért Dohnányi Ernő tanítványa. A zongora-tanulmányok mellett Kósa érdeklődése a zeneszerzés felé fordult. Először Kodály Zoltán, majd pedig Herzfeld Viktor zeneszerzés-osztályába járt. Zeneszerzőként Hat zenekari darabjával nemzetközi sikereket aratott, s a húszas-harmincas években egyre több művét játszották hangversenyeken. A kritikusok kezdetben nagy lelkesedéssel fogadták műveit; benne látták a Bartók és Kodály nevével fémjelzett, haladó magyar zene új csillagát. A századforduló zenei modernjének és a húszas évek expresszionizmusának világát keverő, sem Bartókot, sem pedig Kodályt nem követő kompozícióival azonban csalódást okozott – részben ennek következményeként került zeneszerzőként a zenei élet perifériájára. Ebben szerepet játszott a politikai élet fokozott jobbra tolódása is. A zsidó származású Kósa egyre kevesebb lehetőséget kapott nyilvános szereplésre: bibliai tárgyú kamaraoratóriumainak előadására csak apró kamaratermekben kerülhetett sor. 1942-ben a zsidótörvények miatt zeneakadémiai állását is elveszítette, 1944-ben pedig munkaszolgálatosként Fertőrákosra került. 1945 elején hazatérve értesült arról, hogy feleségét és lányát meggyilkolták. Személyes tragédiája elől a munkába menekült: már az 1944/45-ös tanév második félévétől tanított a Zeneakadémián, s azonnal tagja lett a Magyar Zeneművészek Szabad Szervezetének, mint ahogy később az 1949-ben alakult Magyar Zeneművészek Szövetségének is; zongorakísérőként 1952-től az Országos Filharmónia szólistája lett. Az 1949/50-es hangversenyévadban, Bach halálának 200. évfordulója alkalmából, egy 14 hangversenyből álló sorozaton Bach összes billentyűs hangszerre komponált művét eljátszotta, 1955-ben pedig, Bach születésének 270. évfordulóján egy hasonló, 6 koncertből álló sorozattal tisztelgett a barokk mester emléke előtt. Az ötvenes évek politikai szelleme azonban nem kedvezett a liberális gondolkodású zeneszerzőnek: Tartuffe című operáját letiltották a Magyar Rádió műsoráról, vallásos témájú művei pedig csak az asztalfiók számára készülhettek. Végül a hatvanas évek politikai konszolidációja tette lehetővé, hogy Kósa megtalálja helyét a magyar zeneéletben. Ennek első jelenként már 1955-ben Erkel-díjat kapott, 1963-ban Érdemes Művész, 1972-ben Kiváló Művész kitüntetéssel jutalmazták. 1955 és 1966 között hat szerzői estet tartott. Első nagy zeneszerzői sikereit azonban csak a hetvenes években, halál-témájú kompozícióival aratta. E művek révén vált az idős zeneszerző a hatvanas-hetvenes években induló magyar avantgarde egyik kultikus figurájává. (Részlet Dalos Anna összefoglalójából.)