Múzeum Antique Book Shop

Fair Partner ✔
38. árverés

Lipcsében, 1846. Keil Erneszt és társa. 178 p. Második kiadás.
Először 1842-ben jelent meg, három füzetben. Táncsics eredetileg folyóiratszerű sorozatot tervezett, de ez akkor meghiúsult.
”Az 1848. március 15-i forradalom egyik ünnepelt hőse Táncsics Mihály volt, akit a sajtószabadság mártírjaként szabadított ki a pesti nép a börtönből. Bár az író már korábban is többször szembe került a cenzúrával, hiszen társadalombírálata és demokratikus szellemű példamondatai miatt már a harmincas években elkobozták a Pazardi című irányregényét és egy magyar–német beszélgetőkönyvét, de igazi üldözése majd bebörtönzése az 1846-ban Lipcsében, a cenzúra megkerülésével kiadott Népkönyv című, „polgári katekizmus”-a miatt vette kezdetét. […] Nem volt azonban következmények nélküli Táncsics Népkönyvének kiadása, amely a lipcsei Keil és társánál jelent meg. Ráadásul szinte egy időben folyt Táncsics Hunnia függetlensége című, Tübingenben L. Fr. Fues könyvkereskedőnél kiadott műve elleni eljárás is, miután a Kancellária Heckenast pesti könyvkereskedő besúgásából értesült e munka megjelentetéséről. Táncsics külföldön kiadott műveivel kapcsolatban folyó rendőri ügyekbe Metternich is bekapcsolódott. Viszota Gyula ismertette a magyar kancellárnak 1847. január 8-án keltezett jelentését a Népkönyvről. A kancellár szerint e munka nagyon rosszindulatú támadás a kormány, az alkotmány, a fennálló rendszer valamint a katolikus vallás ellen. […] Ennek nyomán a jogügyek igazgatója Táncsics elfogatását javasolta, majd elfogató parancsot adtak ki ellene az alaptörvények elleni lázítás és felségsértés vádjával. A Táncsics sorsára oly tragikus hatású művel kapcsolatban érdemes megismerni azt a korábbi jelentést is, amely a bécsi Staatsarchivban található a Kancellária cenzúrai iratai között. […] Az 1846. november 16-án kelt irat behatóan ismerteti a Népkönyv tartalmát. A jelentés készítője nincs megjelölve, de a beadvány címéből („Beurtheilung”), arra lehet gondolni, hogy valamelyik szakcenzor írásáról lehet szó, […] Bevezetőjében arra hívja fel a figyelmet, hogy a könyvet szerzője a nép között kívánta terjeszteni, mert a könyv műfaját alkalmasabbnak találja az ismeretek közlésére mint az iskolákat és a tanítókat. Véleménye szerint mindenkinek ismernie kell a jogait és a kötelességeit, az igazságot és meg kell tudni különböztetni a jót a rossztól. Kiemeli a feljegyzés írója Táncsicsnak azt a megállapítását, hogy azért írta e könyvet, mert a haza veszélyben van. Arra is felhívja olvasói figyelmét, hogy korábban voltak olyan magyar királyok, akik az országot végrendeletileg úgy hagyták idegen uralkodókra, mintha saját pusztáikról és rajtuk legelésző birkákról lett volna szó. Bécsben egyesek ma is úgy beszélnek erről, mintha a magyarok marhák lennének, akiknek a véleményét egyáltalán nem kell kikérni. A nemességgel 1844-ben folytatott országgyűlési tárgyalások ellenére még mindig sokan vannak Bécsben, akik úgy rendelkeznek az országról és lakóiról, mint egy juhakolról. […] A továbbiak során Táncsics azon megállapításait idézte, amelyek szerint az ügyetlen tanítók és más tanult rétegek jó része nem alkalmas a bajok orvoslására, a nép pedig nem ismeri a jogait és nem tudja mi a jó és mi a rossz. Ő viszont, aki a népből származik, ismeri a nép sorsát, és tudja minek van híjával: ezért írta a katekizmusát. Sokan emlegetik ugyan a népnevelést, de ő azt kéri olvasóitól, hogy inkább rontsák le az iskolákat, mintsem eltűrjék azok nevelői tevékenységét, akik pénzzel megvesztegethetők. A nevelés legjobb eszközének a könyvet tartja. […]E mű annál veszélyesebb, mert stílusa olyan népszerű, hogy már népszerűbb nem is lehetne. Veszélyes azért is, mert a szerző azt állítja, hogy ő is a népből származik, és hogy annak követeléseit jól ismeri. […] Minden valószínűség szerint ezen ítélkező jelentés indította el Táncsics üldözését, ami végül is – 1847. március 4-én, Sedlnitzky pesti kémjének besúgói jelentése után – az író elfogatásához vezetett. Táncsicsot a szlavóniai Bród községből vasra verve szállították Pestre, majd bírói ítélet nélkül a budai várban bebörtönözték. Innen szabadította ki őt 1848. március 15-én a pesti forradalom.”/Kókay György/Magyar Könyvszemle 1998./1. sz.
Címlapja és utolsó két levele másolatként a kötetbe illesztve, felső részén halvány ázás-nyom.
Modern kartonkötésben, gerincén aranyozott címvignetta. Körülvágatlan.