Studio Antikvárium

37. könyvárverés

hoc Regnum Turcarum potissimum armis barbare invasum, libris XXXIV. Rerum in Pannonia, Dalmatia, Transylvania, Moldavia, Bosnia, Illyrico, caeterisque confiniis ultra seculum, ab anno MCCCCXC. Gestarum locupletissimis exacte descripta. […]
Viennae–Pragae–Tergesti, 1758. Typis et Sumtibus Ioannis Thomae Trattner. 1 t. (rézmetszetű díszcímlap) + [6] + 524 + [32] p. Folio.
Negyedik kiadás. Pázmány Péter 1605 végén Istvánffy Miklós nádori helytartóhoz írt levelében a kor műveltjeinek általános igényét fogalmazta meg: szükség van egy historikusra, aki hitelesen beszélné el a Mátyás király halála óta eltelt, sorsfordulatokban bővelkedő időszak eseményeit. Báró Istvánffy Miklós (1538-1615) vinicei kastélyában ekkor a 16. könyvnél, azaz az 1550-es évek történeténél tartott, s könyvén már évek óta dolgozott. Elbeszélését Hunyadi Mátyás halálának évével kezdte, mert a magyarok történetét a kezdetektől 1496-ig monumentális művében Antonio Bonfini már feldolgozta. Istvánffy nem csupán kiegészítette, hanem méltó módon folytatta Bonfinit, feldolgozva az 1490 és 1613 közötti eseményeket.
Istvánffy azért kezdte írni Históriáját, mert elégedetlen volt a XVI. századi magyar történetírással. Fő gondja az volt, hogy a történetírók csupán részleteket dolgoztak fel a Jagelló korból és a Mohács utáni magyar történelemből, ráadásul a külföldiek elrugaszkodva a tényektől, Magyarországot nem ismerve írtak. Ő ezért nem a retorikus történetírás követelményeinek igyekezett eleget tenni, hanem sokkal inkább a hiteles tájékoztatásra törekedett. Végrendeletében Pázmány Péterre bízta a História kiadását, amely Ferencffy Lőrinc közreműködésével jelenhetett meg először 1622-ben, Kölnben. Népszerűségét jelzi, hogy ezután még háromszor jelent meg külföldön (Köln, 1685, 1724; Bécs, 1758). Műve mind a mai napig elsőrangú alapforrás a XVI. század történetére nézve. A História a XVII–XVIII. század legnépszerűbb hazai történelemkönyve volt, a főúri és nemesi könyvtárak nélkülözhetetlen darabja. Sikerét áttekintő jellegének, hatásos és részletező előadásmódjának köszönhette, amely vonások alapján méltán tisztelte meg szerzőjét az utókor a „magyar Livius” címmel. A címlapon régi tulajdonosi bejegyzés.
Korabeli, díszesen aranyozott, bordázott gerincű, enyhén kopott, kissé sérült egészbőr kötésben, piros festésű lapszélekkel. A gerincen a címfelirat hiányos, piros címkén, a kötésen néhol szúrágás nyomai. Összességében jó példány.