Studio Antikvárium

29. könyvárverés

[Milano] Mediolani, 1473. mai. 25. [Antonius Zarotus] per magistrum Antonium de Zarotis Parmensem. [182] fol. Folio. Első kiadás.
Rendkívül fontos, korai magyar vonatkozású ősnyomtatvány, II. Pius pápa főpapként írt leveleinek gyűjteményes első kiadása. Példányunkból hiányzik az első és az utolsó üres levél. Az utolsó nyomtatott levél (a tartalom utolsó levele) szövege a XVIII. században körülvágva, és egy korabeli levélre kasírozva. Az első levél II. Piust ábrázoló iniciáléja korabeli kézi festésű. A szövegben – összesen 52 helyen – a díszes kezdőbetűk kék vagy piros színnel, kézzel festve. Számos helyen korabeli marginális bejegyzések.
Aeneas Sylvius Piccolomini (1405–1464) a bázeli zsinaton tűnt fel az európai közéletben. Előbb V. Félix ellenpápa, majd III. Frigyes német-római császár titkáraként működött. Kapcsolatban állt korának szinte minden jelentősebb humanistájával. 41 éves korában szenteltette pappá magát, ezt követően Trieszt, majd Siena püspöke lett. 1458. augusztus 19-én választották pápává, és a II. Pius nevet vette fel. 1464-ben maga kívánt a Pápai Állam, Magyarország, Velence és Burgundia csapataiból álló keresztes sereg élére állni, azonban útközben Anconában meghalt. Jelentős levelezésén kívül, nevéhez fűződik az első olyan önéletírás, amelyet egy pápa írt, valamint egy nagy hatású, Európát és Ázsiát bemutató „Cosmographia”. Ebben olvasható a legkorábbi feljegyzés a vogul-osztják nyelvrokonságról, így ez a finnugor összehasonlító nyelvtudomány legkorábbi darabja.
A jeles író, politikus, későbbi pápa humanista leveleit Európai uralkodóihoz, befolyásos személyeihez, tudósaihoz, sőt a török szultánhoz is írta. Hazai címzettjei között találjuk például Vitéz Jánost, Kapisztrán Jánost, I. Ulászlót. Kortársaitól eltérően episztolái nem csupán irodalmi igénnyel készült alkotások, hanem egy, a korabeli politikai életben előkelő helyen álló, az eseményeket közelről ismerő ember beszámolói, „helyzetértékelései”, üzenetei. Így irodalmi becsük mellett nagyon fontos történelmi dokumentumok is. Aeneas Sylvius Piccolomini maga rendezte őket csoportokba, attól függően, hogy pályájának mely szakaszában születtek. Pápasága idején keletkezett leveleinek középpontjában a török elleni keresztes hadjárat ügyei állnak. Egész pápaságának legfőbb célja a török Európából való kiűzése volt. Így a kötetben olvasható levelek egytől egyig kapcsolódnak ehhez a kérdéshez, ez által a legtöbb esetben közvetlenül is a török által fenyegetett Magyarországhoz.
Célja megvalósítása érdekében 1458. október 13-án egy bullát adott ki. Ebben úgy vélekedett, hogy a törökök okozta válságot egy olyan fejedelmi kongresszussal lehet megoldani, amelyen részt vesz a keresztény világ minden uralkodója és világi hatalmassága. A gyűlést 1459. június 1-jére hívta össze Mantovába. Nagyszabású terveire jellemző, hogy előbb egy újabb lovagrend megalapítását rendelte el, amely tervei szerint a törökök elleni harc egyik fő sarokköve lehetett volna. Valószínű azonban, hogy a rend végül nem alakult meg. Pius nagy reményekkel érkezett meg Mantovába. Azonban az európai uralkodók érdektelenül fogadták felhívását, csak több hónap multán jelentek meg követeik, különböző egyéni érdekeik, viszályaik, pedig akadályozták egységes fellépésüket. Egyedül Németország ajánlott fel jelentősebb létszámú sereget a keresztes hadba, valamint a jelenlévők beleegyeztek egy három éves törökellenes hadjáratba, de végül az ígéretek szertefoszlottak, és nem vált valóra semmi. Szeptember 26-án Pius lényegében eredménytelenül zárta le a kongresszust.
A kötet első levele a pápának az európai uralkodókhoz intézett felhívása, amelyben arra bíztatta őket, hogy személyesen, vagy legalább követeik által jelenjenek meg a mantovai kongresszuson.
A gyűjtemény további levelei is jórészt e kérdés körül forognak, például bírálja Velencét, hogy sokára küldte el szónokait Mantovába.
Különösen érdekes II. Mohamedhez írott levele, amelyben felszólította a szultánt, hogy térjen a keresztény hitre, cserében elismerné őt bizánci császárnak.
Hazai vonatkozásuk szempontjából kiemelkedik utolsó két írása, amely még alaposabban foglalkozik a Magyarországra leselkedő török veszéllyel. Hatásos szónokként érzékletesen ecseteli a fenyegető, és Konstantinápolyt, a Szentföldet és Európa jó részét már uralma alá hajtó török veszedelmet. Megemlíti a néhány évvel korábbi nándorfehérvári diadalt, és „kedves fiunk Mátyás, magyar király” győztes seregéhez való csatlakozásra szólít fel. Jó példaként hozza fel, hogy a magyaroknál rendben folynak a dolgok, nincs széthúzás, és a császárral is jó viszonyt ápolnak, sőt „a szentnek mondott koronát” is neki tulajdonítják.
A nyomtatvány két féle variánsban ismert, amelyeket a szakirodalom – a jelentős ősnyomtatvány bibliográfia nyomán – „Hain-féle” variánsnak, illetve a British Museum példány alapján „BM”, vagy „BMC” változatnak nevez. Az eltérés a 181. számozatlan levélen kezdődő (néhány példányban a kötet elejére kötött) tartalomjegyzék címének a szedésében található. Az egyikben az „[T]ITVLI Epistolarum Pii Secu(n)di” szavak találhatók (Hain variáns), tehát az „Epistolarum” szó helyesen áll, a pápa neve pedig rövidítve olvasható. A másik változatban „[T]ITVLI Ei[!]stolarum Pii Secundi” forma szerepel (BMC variáns), azaz az „Epistolarum” sajtóhibával, míg a „secundus” szó teljes terjedelmében kiírva jelent meg. Példányunk a Hain variánshoz tartozik.
A témája alapján kétségtelenül jelentős magyar vonatkozású nyomtatvány, egyben a legrégebbiek közé is tartozik. Teljes pontossággal nehezen határozható meg, hogy hányadik a sorban, azonban egészen bizonyosan állítható, hogy az első tíz legkorábbi hungaricum között szerepel. Csupán 11 nappal később hagyta el Hess András sajtóját a legelső Magyarországon nyomtatott könyv, a Chronica Hungarorum is.
A kiadványt számos magyar vonatkozása és kiemelkedő jelentősége miatt Apponyi Sándor is megszerezte egyedülálló Hungarica bibliográfiája számára.
Apponyi 2510. CIH 2751. Hain 168. GW M 33684. BMC VI 709. ISTC 00724000-E.
Restaurált, gerincén nagyrészt pótolt korabeli, bordázott gerincű bőrkötésben, az előzéklapok feltehetően XVI–XVII. századiak. Rendkívül ritka könyv, tudomásunk szerint magyar árverésen soha nem szerepelt.