Public art vagy rongálás

"Wash your dirty money with my art" – ez a felirat egyszerre jelent meg a fővárosban: a nyári Na, mi van? kiállításon a Műcsarokban, valamint a Király utcai VAM Design kiállítóhely épülete falán, illetve az Andrássy úti Kogart Ház előtti járdán. Vagyis egy művészeti térben és a fővárosi köztér két helyén, két olyan ponton, amelyek egyszersmind intézményként vannak jelen a hazai művészeti kontextusban. A stencielezett, festékszóróval felvitt felirat a Műcsarnokban mint művészeti megnyilvánulás, a városban -- legalábbis bizonyos megközelítésekben -- mint egyszerű rongálás értelmeződött. A VAM Design most 1,4 millió forintra perli a művészt.

Műértő: A felirat tehát egyszerre kezdett élni három helyen. Mi történt ezután?

Sugár János: Ez már a második lépés volt. A dolog ott kezdődött, hogy eszembe jutott a mű.

Mindjárt angolul?

Igen. Bora Gáborral beszélgettünk Berlinben, és egy cédulára felírtam ezt a szöveget, majd egy hónappal később megtaláltam a cédulát. Az egyik ok, ami miatt ez a mondat megfogott, az a jelentésbeli nonszensz. A street art művészeti megnyilvánulás, a művészet lemosása, eltüntetése pedig pénzbe kerül, vagyis valakiknek jó üzlet. Rauschenberg híres akciója -- 1959-ben kiradírozta de Kooning rajzát -- óta pedig egy mű kitörlésének művészettörténeti kontextusa is van.

A stencil is adta magát mint médium?

Több stencil munkám is van, ezek közül már kiállítottam néhányat. A Wash your dirty money-ig ezeket kiállítótérben fújtam ki a falra, melléjük tettem a sablont és egy flakon festéket, a felügyelőknek pedig megmondtam, hogy mindkettőt, a stencilt és a festéket is bárki kikölcsönözheti. Németországban, Wolfsburgban is szerepelt egy ilyen munka. Ott "Dolgozz ingyen, vagy végezz olyan munkát, amit ingyen is elvégeznél” volt a szöveg. A város a Volkswagen fellegvára, így a szövegnek ott is sajátos jelentése lett. Ugyanezt a stencilt 2007-ben kiállítottam Berlinben, a Lada Project galériában -- ott egy látogató ki is kölcsönözte, és a Strabag egyik építkezési konténerére fújta a feliratot. A nyári Na, mi van kiállítás kapcsán a Szájjal és Aggyal Festők (SZÁF) csoportja megkeresett engem meg néhány más, hozzájuk közel álló művészt, és együttműködést ajánlottak. Én a Dirty money-t javasoltam, amit ők örömmel elfogadtak. A kiállításra elvittem a stencilt, és ott kífújtam a feliratot. A sablon korábban már megjelent a Reaktorban, az Utolsó stencil című kiállítás részeként. A Műcsarnok-beli szereplésre készülve azonban már úgy éreztem, hogy egy radikális állításhoz nem elég, ha a mű egy kiállítás tompított közegében, értő közönség által látogatott terében jelenik csak meg, hanem ki kell vinnem a köztérbe, olyan helyekre, amelyek az utóbbi években éppen a kortárs művészet bemutatása, finanszírozása kapcsán ellentmondásos pozíciókat foglaltak el.

Ahogy ez várható volt, az akció reakciót váltott ki...

A rendőrség a VAM feljelentése nyomán egy-két napon belül kiszállt a Fiatal Képzőművészek Stúdiójába, és a SZÁF-ból Mécs Miklóst keresték, mint a mű alkotóját. Ő és én is külföldön voltunk ekkor, és amikor pár nap múlva hazatértem, elküldtem a műről készült képeket az Exindex fedő-rovatába, "Na, mi lesz?" címmel, és a nevemmel együtt. Így a mű létrehozója egyértelműen azonosíthatóvá vált. Nyár volt, a dolgok elcsendesedtek, azt gondoltam, hogy a VAM is ugyanúgy jár majd el, mint a Kogart, vagyis rájön, hogy ez egy provokáció, és nem kell okvetlenül belemennie. A Kogart három nap alatt egyszerűen eltüntette a feliratot. A VAM nem így tett: a SZÁF, vagyis Mécs Miklós és Fischer Judit hivatalos rendőri idézést kapott. Várnagy Tiborral elkísértük Mécs Miklóst, aki ott – kérésemre – megnevezett engem. Néhány napon belül engem is beidéztek. Egy rendkívül korrekt rendőrtiszt kihallgatott, és hosszú, tartalmas beszélgetést folytattunk a street artról, majd elmondta, hogy az adott helyzetben, a VAM feljelentésében szereplő kárérték nagysága -- ötszázezer és egymillió forint közötti összeg -- miatt engem rabosítania kell. Nyilvántartásba került tehát az arcképem, az ujj- és tenyérlenyomatom, és az ilyenkor kötelező protokollnak megfelelően házkutatást végeztek nálam.

Úgy két hónappal később megint behívtak, és egy szintén igen korrekt rendőr hölgy megmutatta a Pretórium Zrt. kárbecslését, amely 1 463 000 forintról szólt. Egy 40x60 centiméteres falfeliratról beszélünk. Másfél millió forintból egy teljes homlokzatot renoválni lehet... Mivel nem fogadtam el a kárösszeget, újabb szakártői véleményt kellett kérni, ezúttal már az én költségemre. A két becslés együtt kerül majd a bíróság elé. Jelenleg itt tart az ügy. A tárgyalás jövő év elejére várható.

Nagy összegű kártérítést követelnek. Ön szerint okozott kárt?

Igen. A törvény ezt valahogy úgy nevezi, hogy magántulajdonon elkövetett rongálás. Egy szép szürke homlokzatra feltettem valamit, aminek a tulajdonos szerint nincs ott helye. Ugyanakkor a felirat egy művészeti magánintézmény falán jelent meg, és a kortárs művészet jelenlegi irányait ismerve az intézmény szakemberei ezt akár másképpen is kezelhetnék. Engem az érdekelt, hogy egy groteszk vagy kritikus megjegyzés egy állami intézmény falain belül, illetve egy magánintézmény falán is megjelenik: ebből érdekes helyzet, feszültség keletkezik. Mindez tehát public art gesztusként is megközelíthető. Tovább fokozza a helyzet érdekességét, hogy időközben a művet a berlini Art Forumon is kiállította a Lada Project, a Ludwig Múzeum pedig várhatóan megvásárol belőle egy példányt, és ami talán még érdekesebb helyzetet teremt: a Spengler--Somlói-gyűjteménybe már be is került a munka, és a november végi Mecénásnapokon, a gyűjtemény bemutatása alkalmával visszakerül Műcsarnokba. Nem valamiféle ellengesztusból: a másik munka, a Dolgozz ingyen... is a gyűjtemény része, és ki is lesz állítva. A gyűjtők tehát mint a kortárs művészeti kontextusra érvényesen reflektáló műalkotást értelmezik.

A felirat a pénz mosására vonatkozó felhívás.

A pénz mosására, de nem pénzmosásra. Az utóbbit ugyanis nem így mondják angolul. A szöveg egy szemantikai trükk. A pénzt hagyományosan valamilyen tisztátalan dolognak tartják. Ennek a megtisztítására hív fel a mű, ráadásul azzal, hogy "my art”, az én művem – jelen esetben egy public art munka – legyen ennek a megtisztításnak az eszköze.

K. Zs.